· 2020. január 21.

Vincze Martin az ADAC Minibike bajnoka

Magyarok az ADAC-díjátadón

A különös szabályok miatt gyakorlatilag kétfutamos hátránnyal indult Martin a nemzetközi versenysorozatban. Tempójára jellemző, hogy így sem tudták utolérni - magabiztosan húzta be az ADAC bajnoki címét.
Ezúttal az ADAC Junior bajnokság díjátadója is szerepelt a Chrobák Motorsport Egyesület téli „turnéjában”, hiszen az istálló két fiatal versenyzője is megmérettette magát a 2019-es szezonban. Kolarovszki Mór (#81) és Vincze Martin (#12) is kemény éven szezont tudhat maga mögött, hiszen mindkét magyar újoncként vágott neki a német, cseh, osztrák és svéd versenyzőkből álló, népes sorozatnak. Tavaly kilenc helyszínen versenyeztek a fiatalok, amiből nyolc Németországban és egy Csehországban zajlott. Komoly hátrány volt, hogy összes pálya újdonságnak számított nekik, de férfiasan vették az akadályokat.

Komoly hátrányból bajnoki cím...

Aki nem ismerné ezt a bajnokságot: két géposztályt indítanak, nevezetesen a mini Pocket Bike-ot és a Honda NSF100 mezőnyét. Mindkét géposztályt további részekre osztják az induló kora, körideje és rutinja alapján.
{{articleGallery[24400].caption}}
Kolarovszki Mór (#81) első évét teljesítette NSF100-as motorjával, így neki extra kihívás volt a nagy létszámú sorozat. Ennek ellenére már az első hétvégén kvalifikálta magát és sikeresen célba is ért, ráadásul azonnal pontszerző helyen. Onnantól kezdve folyamatosan rázódott bele, szokott össze a motorjával és lépésről lépésre jött előre a futamokon. Az év második felétől stabilan az élbollyal tudott csatázni, és folyamatosan az ötödik és nyolcadik hely között ért célba. Sajnos két hétvégén nem tudott rajthoz állni, de így is az év végi értékelés kilencedik helyét szerezte meg, ami nagyon szép teljesítmény, főleg újoncként.
{{articleGallery[24397].caption}}
Vincze Martinnak (#12) is nagy hátrányt jelentett, hogy - a sajátos szabályok miatt - első versenyét a belépő kategóriában futotta. Mindkét futamot óriási fölénnyel nyerte meg a nyitóhétvégén, sőt a gyorsabb, haladó kategória, a „Nachwuchsklasse” köridejeit motorozta a kezdők között. Elképesztő tempóját látva a szervezők is felajánlották, hogy ha szeretné, év végén kipróbálhatja magát a „menők” között - gondolkodjunk rajta, mondták.
{{articleGallery[24398].caption}}
Nos, nem akartuk elaprózni, ezért már a következő futamon a „nagyok között” lépett pályára, a Nachwuchsklasse mezőnyében. Az itt menő srácok többsége legalább két évvel idősebb volt Martinnál, és több szezont lehúzott a sorozatban, ismerte a pályák mindegyikét - ez hatalmas előny volt számukra. Ráadásként hiába nyerte meg Martin első két futamát a másik csoportban, a pontokat nem hozhatta magával, így kétfutamos hátránnyal kezdte meg a pontgyűjtést a haladók között. Ha ez nem lenne elég, további szigorítások is nehezítették a dolgát.
{{articleGallery[24399].caption}}
A kezdő csoportban ugyanis két futamot „el lehet dobni”, nem számít bele az év végi értékelésbe, de erre itt nincs lehetőség. Már-már reménytelennek tűnt ezután, hogy ilyen durva helyzeti és ponthátrányból utolérje a pályákat betéve ismerő vetélytársakat, ám rengeteg motorozásának és gyors tanulásnak meglett az eredménye: szinte hibátlanul teljesítette az évet, és magabiztosan állt a 19 fős nemzetközi mezőny élére. Olyan lenyűgöző tempót motorozott, hogy pillanatok alatt ledolgozta kétfutamos hátrányát, sőt már tét nélkül, bajnokként érkezett az utolsó hétvégére.
{{articleGallery[24396].caption}}
Így Martin lett az ADAC Minibike Kupa Nachwuchsklasse győztese 2019-ben, ami a körülményeket ismerve több mint szenzációs eredmény. Hiába fiatal, bajnokként nem indulhat jövőre a Minibike-ban, ezért átnyergel a Moto5 kategóriára, ahol legújabb szerzeményével, egy negyvenlovas, 92 kilós KTM RC4R-rel lép pályára 2020-ban.