A svájci VTR zsenijei vették kezelésbe a boxert, és az építés első, egyszersmind leglátványosabb elemeként karbonborítású kereket építettek be, majd a letisztultabb összhatás kedvéért leszerelték a kézvédőket, visszapillantókat, és megkurtították az első sárvédőt is.

vtr-motorrad-bmw-r1300gs-supermoto

Miként megszokhattuk az ilyen átalakításoknál, lecserélték a kipufogót is, és a gyári egységnél kecsesebb, könnyebb Akrapovič került fel, valamint egy hővédő lemez, mely esztétikai elemként is szolgál. Magától értetődött, hogy a márka M-es színkombinációját kapta a „leültetett” GS, némi céges grafikával, díszítéssel, mely az átépítést végző szakemberekre utal. Persze a minőségi alkatrészcsomag és a lelkiismeretes munka sokba kerül – ebben az esetben a motor árának több mint a felét költötték el az építés során. 

vtr-motorrad-bmw-r1300gs-supermoto

A hozzávetőleg 27 000 svájci frankot kóstáló R 1300 GS 42 000-be kerül az összes extrával, azaz átszámítva csaknem 18 millió forintot kell leszurkolni annak, aki ilyen egyedi és impozáns gépet szeretne.