Noha az új gép pontos műszaki adatai még nem nyilvánosak, minden jel arra utal, hogy a tavaly bemutatott MV Vision prototípus külső jegyei megtalálhatóak lesznek rajta, valamint az is tény, hogy hibrid erőforrás kerül a gépbe.

yamaha-hibrid-trike-25878
A képen az MV Vision koncepció látható, mely szinte teljesen védett az időjárás viszontagságaival szemben, ellentétben az új tervekkel, ahol tető nélkül látható a modell

Nem akármilyen hibrid lesz a Yamaha, ugyanis a BMW i3-hoz hasonlóan a benzinmotor nem hajtja a kerekeket, csak az akksikat tölti menet közben. Nem kérdés, hogy elsősorban a kényelem bújhat meg a háromkerekű ötlete mögött, no meg az, hogy a borulékony motoroktól ódzkodó vevőket is elcsábítsák a stabilabb, vagy legalább is látszatra stabilabb konstrukcióval.

yamaha-hibrid-trike-25879
A most bemutatott tervrajz a végleges modellről

Ki tudja? Ha a Can-Am sikeresen szerzett vevőket a szintén elöl kétkerekű Spyderrel, akkor a japánoknak is megvan a sansza, hogy autóról „motorra” ültesse az embereket. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a hibridüzemű Yamaha jó eséllyel legalább ötven kilométert megtehet tisztán elektromos üzemben, vagyis behajthat a benzinesek elől tiltott zónákba. Viszont villanyos társaival ellentétben nincs rászorulva töltőpontokra, mert bármikor feltankolható a szabadon választott benzinkúton.