Ma leleplezték a vadonatúj MT-10-et, mely a mérnökök elmondása szerint még nyomatékosabb lett a középső fordulatszám-tartományban, egészen pontosan négy- és nyolcezer között, ám ennek dacára sokkal tisztább üzeművé vált és teljesíti az Euro5 előírásait.

Lehullt a lepel az új Yamaha MT-10-ről

Fontos újítás – emelték ki a bemutatóban –, hogy a Yamaha fejlesztőcsapata új légszűrőházat épített be, illetve három különböző hosszúságú és keresztmetszetű szívócsatornát, amitől egyedi, hátborzongató hangja lett az erőforrásnak.

yamaha-mt-10-2022
Az erőforrás mindhárom szívócsatornája más-más hangot produkál, és úgy tervezték őket, hogy harmonikusan rezonáljanak a különböző fordulatszámokon. A motor csúcsteljesítménye 160-ról 166 lóerőre nőtt

Teljesen új fejlesztés a titán kipufogórendszer is, ami egyrészt rendkívül könnyű, másrészt még szebben duruzsol vele az MT sornégyese. Alacsonyabb fordulatszámon a titán végdob hangja dominál, majd négyezer felett ezt megpróbálja „túlüvölteni” a szívócsatorna – ebből fakad az MT összetéveszthetetlen hangja.

yamaha-mt-10-2022
Átdolgozták az üléshelyzetet is, módosult a kormány-ülés-lábtartó háromszöge, kényelmesebb lett a nyereg, illetve még könnyebb térddel, combbal szorítani a módosított üzemanyagtartályt

Természetesen ezúttal is a Brembo szállította a fékalkatrészeket, élen a radiális felső főhengerrel, és az is magától értetődik, hogy a dőlésszöget is figyelembe vevő kipörgésgátló segít megzabolázni a motort, ha túl nagy gázt ad a pilóta.

yamaha-mt-10-2022
A korábban extraként elérhető Quick Shift System (QSS), azaz gyorsváltó mostantól alapáras az MT-n

Emellett vadonatúj a 4,2 colos képátlójú, színes TFT-műszeregység (ami egyébként az R1-ből származik), ezen egyebek mellett megjelenik az SCS (kipörgésgátló), a QSS (gyorsváltó), a LIF (egykerekezés-gátló) és az YRC (általános üzemmód) pillanatnyi beállítása is.

yamaha-mt-10-2022
A hosszú, alumínium lengővilla dacára továbbra is csak 1405 mm a tengelytáv

Végül áthangolták a felfüggesztést, és a könnyű, ötküllős, 17 colos felnikre Bridgestone Battlax S22 abroncsokat szereltek fel, hogy azok se panaszkodhassanak a tapadásra, akik a szerpentinek mellett néhány közeli pályára is ellátogatnának az új MT-vel.

A modell gyártása hamarosan megkezdődik, és a hírek szerint jövő februárban érkeznek meg Európába az első példányok.