Egyszeren nem éri meg dollármilliókat ölni a kisebb, kedvezőbb árú sportmotorok fejlesztésébe, hogy teljesítsék az új Euro-normákat, ezért lassan az összes modell kiszorul a piacról.

yamaha-r6-race-27855
Yamaha R6 Race

Ez történt a legendás R6-tal is, mely több mint két évtizede kapható az öreg kontinensen, de apró reménysugár a típus rajongóinak, hogy pályagépként a jövőben is megvehetik, sőt komplett versenykitet is rendelhetnek az immáron R6 Race néven futó típushoz.

Pályamotorként él tovább a Yamaha R6

Noha egykor listavezetők voltak, mára a mezőny végére csúsztak a sportmotorok, ami az új motorok eladási sorrendjét illeti, manapság a csupaszmotorok és crossoverek viszik a pálmát.

yamaha-r6-race-27850
Komoly támogatást kapnak a vevők, hogy rajtra kész pályamotort építsenek a 2021-es R6-ból

Ráadásul egyre több literes superbike jelenik meg, ami a maradék vevőkört is felszippantja, így aligha marad fizetőképes kereslet a nem éppen olcsó, de az ezreseknél gyengébb és alig könnyebb modellekre, mint az R6. Öröm az ürömben, hogy több lehetőség is áll a 2021-es R6-ra vágyó pilóták előtt, ugyanis megvehetik egyszerű „stock” gépként az R6 Race-t, de elérhető hozzá a GYTR Stage 1 csomag is, amivel gyakorlatilag kész versenymotort kapnak.

yamaha-r6-race-27849
A Supersport-vb-n szerzett tapasztalatok alapján állították össze az R6 megvásárolható, GYTR-versenykitjét

Utóbbiban – többek között – Akrapovič kipufogórendszer, GYTR-kábelköteg és -nyereg, kulcs nélküli tanksapka, versenylábtartó ás fordított kiosztású váltó található, valamint az 520-as, nyúlásmentes lánc felszereléséhez szükséges lánckerékszett. Mi több, az igazán elszántak a GYTR-csomagon felül megvehetik az Öhlins versenyfutóművét is, amivel tényleg rajtkész gép lesz a búcsúzó R6-ból.