Természetesen az általunk nemrég tesztelt R7-hez hasonlóan ezúttal is a csupasz rokonból érkeznek a legfontosabb alkatrészek, tehát az MT-09 119 lovas háromhengerese dolgozik majd az YZF-R9-ben. Mivel az MT felfüggesztése, fékrendszere és vezetéssegítő csomagja gyakorlatilag egy az egyben átvehető, valószínűleg csak az idomzat és az üléshelyzet változik, illetve könnyen elképzelhető – hogy az R7-nél – a villaszöget is módosítják, hogy pályán még otthonosabban mozogjon a motor.

Már idén ősszel láthatjuk a Yamaha R9-et?

Miután a Yamaha levédette az YZF-R9 nevet, majd néhány napja a hozzá kapcsolódó logót is, egyre biztosabb, hogy idén ősszel vagy legkésőbb 2023 derekán már élőben láthatjuk az újdonságot. Ezt a teóriát erősíti az a tény is, hogy az R1 egyre inkább pályaorientált modellé válik, sőt elképzelhető, hogy seamless váltóval érkezik a jubileumi, 2023-as R1, így égetően nagy szükség lesz egy sokoldalúbb, kedvezőbb árú sportmotorra a kínálatban.

yamaha-r9-bemutato-2023
Az R9 képe csak számítógépes grafika eredménye és nem is a gyártól érkezett, a logó viszont a Yamaha idén októberben bejegyzett, valódi védjegye

Ezt az űrt tölthetné be az R9, mely az R7-nél lényegesen erősebb, az R1-nél viszont kényelmesebb és megfizethetőbb sportgépként színesítené a választékot. Logikus lépés lenne a Yamahától egy ilyen modell piacra dobása, hiszen viszonylag szerény fejlesztési költségből vadonatúj típussal rukkolhatna elő, mely ideális lenne azoknak, akik csak a sorkettes motorkonstrukció miatt idegenkedtek az R7-től.