Negyven évvel ezelőtt született meg az első XT600 Ténéré, mely tervezésekor a Dakaron szerzett tapasztalatokat is felhasználták a mérnökök. Persze a nyolcvanas évek óta megváltoztak a vásárlói igények, a 21-es első keréken futó, valódi endurók helyét kényelmes crossoverek vették át, de a japán cég vezetői úgy gondolták, hogy komoly kereslet van még a komoly terepek leküzdésére készült, mégis többhengeres endurókra is. Így született meg a Ténéré 700, illetve még látványosabb átirata, a 2022 májusától kapható Ténéré 700 World Raid.

Kinek a motorja a Ténéré 700 World Raid?

Korábban láthattuk, hogy már az alapmodell is milyen sokoldalú és mennyire jól használható valóban extrém terepen, elvégre Pol Tarrés még a Romaniacs-et is bevállalta vele, ahol ráadásul nem is vallott szégyent, hiszen 18. helyen ért célba a 166 (!) induló közül, és az egyes napokon rendre csak 20 perc körüli hátrányt szedett össze. Arról nem beszélve, hogy ő lett az első versenyző, aki kéthengeres motorral teljesítette a távot, ami csak tovább növeli az eredmény értékét:

Rendkívül látványos a negyedórás videó, különösen 3:05-nél az a sirató és a megfordulás...

Nem véletlen, hogy ilyen előzmények után gyorsan készült egy „raliátirat” is a T700-ból, mely korábban Ténéré 700 Rally Edition néven látott napvilágot, ám úgy tűnik, a legvásottabb endurósok kikövetelték a még extrémebb változatot – ez lett a nemrég leleplezett World Raid.

yamaha-tenere-700-world-raid-2022-bemutato
Akár komplett sivatagokat – vagy országokat – átszelhetsz az 500 kilométer feletti hatótávú Yamahával

Ez főként abban tér el a közös műszaki alapra épült elődöktől, hogy a vázat kétoldalról körülölelő, 23 literes üzemanyagtartályával még nagyobb hatótávra képes, a gyár mérései szerint több mint 500 kilométert tehetünk meg vele tankolás nélkül. Ismerve a T700 csekély étvágyát, ez teljesen hihető, ugyanis a korábbi Ténéré-tulajdonosok is 4,3-4,4 L/100 km-es valós fogyasztást mértek a motorral vegyes üzemben.

yamaha-tenere-700-world-raid-2022-bemutato
Noha vagy másfélszeresére nőtt a magunkkal vihető benzin mennyisége, a motor súlypontja nem változott, mivel a korábbi, „púpos” tank helyett a váz mentén két részre osztott, mélyre lenyúló üzemanyagtartályt kapott a modell 

Többek között ez a sajátos tankkialakítás is hozzájárult a remek súlyelosztáshoz, így szinte 50-50 arányban terheli a motor az első és a hátsó tengelyt. Nem mellesleg az új, laposabb üzemanyagtartály azért is előnyös, mert kevésbé gátolja a pilótát terepen előre-hátra mozgás közben. A World Raid tehát elsősorban azoknak készült, akik szeretnék minél kevesebb kényszerpihenővel bejárni Európa legszebb útjait vagy legvadregényesebb ösvényeit, és nem riadnak meg a komoly tereptől.

Mi változott a World Raiden a Ténéré alapmodellel szemben?

A fejlesztés során a már említett tankot és laposabb, két részre osztott nyerget szereltek fel a mérnökök, ami szintén azt szolgálja, hogy a vezető kényelmesen mozoghasson előre-hátra motorozás közben. Szintén újdonság a nagyméretű, öthüvelykes képátlójú TFT-műszeregység, mely természetesen összekapcsolható a pilóta vagy utasa mobiljával. Szintén új a professzionális, 43 mm-es csúszószár-átmérőjű KYB első villa, mely kereken 230 mm-es rugóúttal büszkélkedhet.

yamaha-tenere-700-world-raid-2022-bemutato
Bármilyen puritán endurónak tűnik, a telefonod társítása már „alap” a mai kalandmotorokon, így a World Raid is új, álló formátumú, itinertartóra emlékeztető TFT-műszeregységet kapott

Szintén újdonság, hogy a motor blokkolásgátlója háromféle üzemmódban használható (első-hátsó, csak első vagy teljesen kikapcsolt ABS), és ezt a kifinomult, Öhlins kormánygátlót is hiába keresnénk az alapmodellen. Magasabb lett a plexi, nagyobb lábtartókat szereltek fel – melyekről könnyen eltávolíthatóak a gumibetétek –, és az is fontos eltérés, hogy masszív, alumíniumból készült, háromrészes haspáncél védi a jól ismert 689 köbcentis sorkettest.

yamaha-tenere-700-world-raid-2022-bemutato
A nagyobb haspáncél a motort, az új rács pedig a hűtőradiátort védi a felpattanó kövek ellen

Miként említettük, a Ténéré 700 World Raid májusban érkezik a kereskedésekbe, és már az ára is ismert – kétszázezer forinttal kerül többe a Rally Editionnél, azaz 4,7 millió forintot kell leszurkolni érte. Jóllehet, ez 800 ezres felár az alap Ténéré 700-zal szemben, de az új felfüggesztés és a sok-sok extra bizonyára megéri a plusz költséget azoknak, akik rendszeresen használnák aszfalton és kemény terepen is Yamahájukat.

yamaha-tenere-700-world-raid-2022-bemutato
A motor, amivel nem utat, csak irányt kell választanod...

Műszaki adatok – Yamaha Ténéré 700 World Raid

Motorkonstrukció: DOHC-vezérlésű, folyadékhűtésű, soros, kéthengeres
Hengerűrtartalom: 689 cm3
Furat x löket: 80,0 x 68,6 mm
Csúcsteljesítmény: 73,4 LE/9000 f./pec
Legnagyobb forgatónyomaték: 68 Nm/6000 f./perc
Váltó: hatfokozatú
Abroncsméret és -típus: 90/90-21/150/70-18
Méretek (H x Sz x M): 2370 × 905 × 1490
Tengelytáv: 1595 mm
Menetkész tömeg: 220 kg
Üzemanyagtartály mérete: 23 L
Szabad hasmagasság: 255 mm
Ülésmagasság: 890 mm

Vételár: 4 698 000 Ft