Az 1979-es silverstone-i Angol Nagydíj előtt hagytuk félbe a yamahás sorozatunkat, és nem véletlenül tartottam itt hatásszünetet a két cikk között, ugyanis a hetvenes évek egyik legizgalmasabb versenyéről van szó. Az előzményekkel most sem fárasztanék senkit, tessék elolvasni a korábbi részeket, a lényeg az, hogy Kenny Roberts motorja a rajt előtti percekben elkezdte hányni az olajat. Ezt ugyan a szerelői villámgyorsan megoldották a rajtrácson, de hősünk úgy pattant nyeregbe, hogy úszott az olajban, beleértve a csizmáját és a kesztyűjét is, ami finoman szólva nem könnyítette meg a dolgát. Szerencsére az egész verseny fent van a neten, igaz több részletben, de így is remekül végigizgulható az egész csetepaté. Az alábbi videóban a rajt és az első pár kör látható, s már csak azért is érdemes belenézni, hogy lássuk mennyire lazák voltak 36 éve a szabályok a mostaniakhoz viszonyítva.

A legendás silverstone-i Angol Nagydíj rajtját és néhány első körét láthatjuk a fenti videóban. 5-perctől mutatják Kenny Roberts és hat szerelőjének a kálváriáját, ahogy a bámészkodók gyűrűjében küzdenek az olajat köpködő Yamahával

Szóval az történt, hogy a madárcsontú amerikai a saját pályáján oktatta ki akkori legnagyobb ellenfelét, Barry Sheene-t, és mindezt úgy, mintha a verseny előtt fejest ugrott volna egy nagy kád síkosítóba. A silverstone-i futam után már csak a Francia Nagydíj volt hátra a szezonból, ahol a harmadik helyen végzett Roberts, ám pontelőnyének hála, simán behúzta a második világbajnoki címét. Elégedett pihenés helyett azonban lázas szervezkedésbe kezdett, mert addigra lett tele a hócipője azzal, hogy bagóért (az akkori rajtpénz mindössze 200 dollár körüli összeg volt) teszi kockára az életét sokszor életveszélyes pályákon, és ezzel a felháborodásával nem volt egyedül.

Fellázadtak a versenyzők

Több versenyzővel összefogva Roberts bejelentette, hogy indítanak egy - a Nemzetközi Motorsport Szövetségtől (FIM) - teljesen független sorozatot. Ebből persze végül nem lett semmi, de ahhoz elég volt, hogy összekapják magukat a szövetségnél, és onnantól kezdve komolyabban vették a versenyzők – amúgy teljesen jogos – igényeit. Aki azt gondolja, hogy egyszerű hisztiről volt szó, nézzen csak meg egy korabeli futamot, és a hideg fogja kirázni a pálya mellett ácsorgó nézőktől és a bukóterektől, pontosabban azok hiányától. Tulajdonképpen a TT-t kell elképzelni, csak kevésbé korszerű védőfelszerelésekkel.
yamaha-tortenete-6-4195
A Yamaha elég jó évet zárt 1979-ben, Kenny Roberts begyűjtötte a vb-címet a félliteresek között, ami hajszál híján a francia Patrick Fernandeznek is sikerült a 350 köbcentisek között. A negyedliteresek között házi Yamaha-Kawasaki vetélkedő zajlott, amiből utóbbi jött ki jobban. A leggyorsabb Yamahásként Randy Mamola végzett a negyedik helyen
Ilyen hangulatban kezdődött tehát a következő, 1980-as szezon, ami ráadásul elég döcögősen is indult, mert a két első futamot, tehát az ausztrált és a venezuelait törölték a naptárból. Roberts maradt a Yamahánál, nagy ellenfele, a jó öreg brit láncdohányos, Barry Sheene viszont szakított a Suzukival, és inkább egy privát yamahás csapathoz szegődött. Helyére az ugyancsak amerikai Randy Mamola ment, aki viszont a Yamahát hagyta ott a Suzuki kedvéért. Ez utóbbi jó döntésnek bizonyult, mert a szezon alatt csak ő tudta igazán megszorongatni a Yamahájával továbbra is brillírozó Robertset, aki viszonylag simán nyerte harmadik vb-címét. Ehhez persze az is kellett, hogy Barry Sheene nem találta helyét az új csapatánál és a motorján, így az év végi összesítésben végül csak a 15. lett.
yamaha-tortenete-6-4176
Barry Sheene 1980-ban nagy sértődések közepette szakított a Suzukival, és inkább egy privát yamahás csapathoz szegődött. Az első évad nem volt egy sikersztori

Jönnek a gondok

Az 1981-es szezonra a Yamaha egy teljesen új motort rakott Roberts YZR500-asába, a blokk maradt ugyan négyhengeres, de a soros elrendezés helyett áttértek a négyzetesre, amit úgy kell elképzelni, mintha két soros kéthengeres blokkot párhuzamosan összeépítettek volna. Ez persze csak mai szemmel tűnhet szokatlannak, de akkoriban egyáltalán nem volt az, a Suzuki is ilyennel tarolt a hetvenes évek második felétől a legendás RG500-asával. Magával a blokkal nem is voltak nagy gondok, viszont igazi pechsorozat hátráltatta Roberts-et a címvédésben, volt beragadt fékbetét, futóműhiba, ételmérgezés és nem mellesleg két szélvészgyors suzukis, név szerint Randy Mamola és Marco Lucchinelli, akik beelőzték őt a pontversenyben, így csak a harmadik helyen végzett, méghozzá az ugyancsak Yamahával versenyző Barry Sheene előtt.
yamaha-tortenete-6-4173
Az 1982-es szezon elején versenyzett Kenny a képen látható OW60 kódjelű motorral. Ebben még négyzetes, négyhengeres blokk volt, ezt váltotta le a V4-es erőforrás

Megjelennek a Hondák

Szegény Roberts és csapata nem repesett az örömtől, amikor megtudta, hogy 1982-től egy újabb japán márka csatlakozik az 500-as kategóriához, ami korábban gyakorlatilag a Yamaha, de leginkább a Suzuki házi bajnoksága volt. Ráadásként nem is akárkiket szerződtettek az NS500-akra: Marco Lucchinellit, aki előző évben a Suzukival volt világbajnok, Katajama Takazumit, akit szintén a Suzukitól igazoltak, és egy újoncot, bizonyos Freddie Spencert. Ebből a felállásból azért már sejteni lehetett, hogy nem lesz egyszerű dolga Robertsnek, még úgy sem, hogy a Yamaha se tétlenkedett, és a szezon második futamára bemutatták az OW61 kódjelű YZR500-asukat, amibe egy teljesen új V4-es blokkot raktak. Ha lehet, a folytatás még izgalmasabb, tartsatok hát velünk a következő résznél is!