A gyártók között egyedülálló módon a Yamaha szinte minden kategóriában kínál egy-egy szupersportmodellt, mint például a zászlóvivő, az YZF-R1, az A1 jogosítvánnyal vezethető YZF-R125, illetve az A2-es YZF-R3. Emellett az elmúlt években kissé háttérbe szorult hatszázas mezőnyben is jelen vannak, sőt mi több, az utóbbi hét évben háromszor hódították el az R6-tal a Supersport világbajnoki címét. Elismerésre méltó történet, de most, hogy a nagymotornak muszáj teljesítenie az EURO4 előírásait, a gyártók válaszút elé kerültek. Továbbfejlesszék a kevésbé kapós hatszázasokat, hogy teljesítményveszteség nélkül csökkentsék csaknem felére a károsanyag-kibocsátást, vagy egyszerűen levegyék az európai kínálatból a típusokat? Nos, a Yamahánál nem futamodtak meg, és átdolgozták a népszerű, középméretű sportolót.

Kívül-belül ismerős

Az újdonság műszaki alapjai a korábbi R6 szériáról lehetnek ismerősek, míg a továbbfejlesztett, aerodinamikus idomzat az R1-et idézi, így a most érkező gép tökéletesen illeszkedik a márka új arculatába. Ennek részeként keskeny és ívelt helyzetjelzőlámpákat süllyesztettek a karcsú fejidomba, miként a faridom is hasonló stílusú, mint a nagytestvéren.

yamaha-yzf-r6-2017-bemutato-11053
A 2017-es YZF-R6 új fejidomot és plexit kapott, amely az eddigi leghatékonyabb aerodinamikát biztosítja a modell számára - légellenállása nyolc százalékkal kedvezőbb, mint elődjéé. Olyan apróságok is hozzájárultak ehhez, mint például a visszapillantókba süllyesztett, fénydiódás irányjelzők

Jóllehet, az erőforrás alapjaiban nem változott, azaz továbbra is a 67 × 42,5 mm-es furatú és löketű, 599 köbcentis sornégyes kapott helyet az alumínium Deltabox vázban, és az ülésmagasság, illetve hossz is milliméterre megegyezik az előddel, de az új idomzat révén a 2017-es változat öt milliméterrel keskenyebbé vált.

yamaha-yzf-r6-2017-bemutato-11041
Bár csak fél centi a különbség, az új formatervnek köszönhetően valóságban sokkal keskenyebbnek tűnik az új R6

Ha az alapokat tekintve nem is történt forradalmi változás, a gép irányíthatósága messze felülmúlja a korábbi változatokét, ugyanis a pörgős sornégyest immáron fejlett, személyre szabható kipörgésgátló felügyeli. A modern TCS-t a pilóta - stílusához és az útviszonyokhoz igazítva - hat fokozatban állíthatja, sőt akár teljesen ki is kapcsolhatja. A végletekig tesztelt szoftvernek köszönhetően a rendszer szinte észrevétlenül teszi a dolgát, és még az olyan változókat is kompenzálja, mint például a hátsó abroncs kopása.

yamaha-yzf-r6-2017-bemutato-11037
Gyorsváltó (QSS) és nyomatékhatárolós tengelykapcsoló is helyet kapott az R6-on, így a felkapcsolások gyorsabbá váltak, míg féktávokon könnyebb megőrizni a motor stabilitását

Jobb felfüggesztés azonos tömeg mellett

A korábbi, 41 mm-es csúszószár-átmérőjű első villa helyett vaskosabb, 43 millis teleszkópok kerültek a 2017-es R6-ba, de a masszívabb futómű és az alapáras blokkolás- és kipörgésgátló ellenére is csak néhány grammal nőtt a modell tömege - most menetkészen 190 kilót nyom. Ez egyebek mellett annak is köszönhető, hogy keskenyebb, magnéziumból készített segédváz került az R6-ra, ami ezáltal egyszerre lett karcsúbb és kedvezőbb súlyelosztású.

yamaha-yzf-r6-2017-bemutato-11047
Az első felfüggesztés és a négydugattyús, radiálisan rögzített nyergek is az R1-ből érkeztek

Nem mellékes, hogy az üzemanyagtartály kialakítása is igencsak forradalmi módszerrel zajlik, elvégre a korábbinál 1200 grammal könnyebb alutank összeállításához CMT (Cold Metal Transfer) vagy más néven ún. hideghegesztéses technológiát használnak. Az így kialakított és módosított formatervű alkatrész sajátossága, hogy a nyereg felőli oldala még keskenyebb lett, nagyobb mozgási szabadságot biztosítva a gyors súlypontáthelyezéshez.

yamaha-yzf-r6-2017-bemutato-11046
Az YZF-R1 alapján kifejlesztett új műszerfal analóg stílusú fordulatszámmérővel, digitális sebességmérővel és többfunkciós kijelzővel rendelkezik, amely mutatja a TCS és az ABS állapotát is

A 2017 áprilisától kapható YZF-R6 kétféle fényezéssel, a márkára jellemző Race Blu és Tech Black színekben kerül a szalonokba.

Műszaki adatok - Yamaha YZF-R6 - 2017

Motorkonstrukció: soros, négyhengeres, DOHC-vezérlésű, hengerenként négyszelepes

Összlökettérfogat: 599 cm3

Furat x löket: 67 x 42,5 mm

Sűrítési viszony: 13,1:1

Legnagyobb teljesítmény: később hozzák nyilvánosságra

Maximális forgatónyomaték: később hozzák nyilvánosságra

Tengelykapcsoló: többtárcsás, olajfürdős

Erőátvitel: hatfokozatú

Váz: alumínium Deltabox

Első felfüggesztés: 43 mm-es csúszószár-átmérőjű teleszkópok 120 mm-es rugóúttal és 24 fokos villaszöggel

Hátsó felfüggesztés: alumínium lengővillához kapcsolt központi rugóstag 120 mm-es rugóúttal

Első fékrendszer: két 320 mm-es átmérőjű tárcsa négydugattyús, radiálisan rögzített féknyergekkel

Hátsó fékrendszer: 220 mm-es tárcsa kétdugattyús féknyereggel

Első abroncs mérete: 120/70 ZR 17 M/C (58W)

Hátsó abroncs mérete: 180/55 ZR 17M/C (73W)

Hosszúság x szélesség x magasság: 2040 x 695 x 1150 mm

Tengelytáv: 1375 mm

Szabad hasmagasság: 130 mm

Menetkész tömeg: 190 kg

Üzemanyagtartály mérete: 17 L