Első ránézésre nagyon hasonló a négyütemű autók és motorkerékpárok motorolaja, ugyanakkor az összetételben számos eltérést felfedezhetünk, mivel a kétkerekűeknél az erőforrás mellett a tengelykapcsoló és a sebességváltó kenését is biztosítania kell. Így aztán alapvető funkcióján felül a tömítés, hűtés, tisztítás, korróziógátló hatás, tengelykapcsoló tapadásához szükséges viszkozitás stb. is elvárás vele szemben. Mi több, a kétütemű motorok még különlegesebbek, hiszen a hatvanas évek előtt ezek kenése nem volt tökéletesen megoldott, mivel a benzinhez kevert olajjal valósult meg.

yamalube-history-markatortenet
Az olajszivattyús kenés egyik legfontosabb előnye a keverékolajozással szemben, hogy a gázállást és a fordulatszámot figyelembe véve szakaszosan adagolhatja a kenőanyagot, ráadásul irányított lehet a befecskendezés, hogy mindig elegendő olaj jusson a legkényesebb helyekre (Képen a különolajozású, 250-es versenygép 1962-ből, jobbra pedig az első Autolube-bal felszerelt szériamotor, az YA-6)

Autolube és Yamalube: teljeskörű védelem motoroknak

A Yamaha mérnökei szerették volna kiküszöbölni a kétütemű motorok legégetőbb problémáját, ezért a hatvanas évek elején elkezdték fejleszteni az Autolube-rendszert, amit 1961-től építettek be GP-motorokba, majd 1964-ben, az YA-6 szériamotorban láthatta először a nagyközönség.

yamalube-history-markatortenet
 – Nagy ötlet volt, hogy az Autolube szivattyú a gázmarkolat állása alapján adagolta a kenőanyagot, ezáltal csökkent részterhelésen a kipufogóba jutó és ott lerakódó olaj mennyisége, valamint kevésbé füstölt a gép, mintha keveréket tankolt volna a motoros. Ráadásul mindezt rendkívül egyszerű, kiforrott mechanika tette lehetővé, mely szinte kizárta a meghibásodás lehetőségét – mesélték a Yamaha fejlesztői (Balra a beépített olajszivattyú, jobbra pedig alkatrészenként a szerkezet összes eleme)

A rendszer tehát tökéletesen működött, de ekkor újabb problémával szembesültek a mérnökök. Mivel rendkívül precíz szerkezetről van szó, érzékeny a kenőanyag minőségére, beleértve, hogy az milyen könnyen szivattyúzható hidegen, mennyi égésmaradvánnyal számolhatnak, milyen hatással van az érzékeny dugattyúgyűrűkre és mennyire kokszolódnak tőle a gyújtógyertyák.

A Yamalube története (angol és automatikus magyar felirat is bekapcsolható a videóhoz)

Végül laboratóriumi körülmények között és közúton is tesztelték a kor legjobb kenőanyagait, majd a tapasztalatokat felhasználva a cég belefogott a saját motorolajcsalád kifejlesztésébe. Az éppen hatvan éve, 1961-ben kezdődött munka eredménye tehát két- és négyütemű motorkerékpárokhoz, valamint más Yamaha erőforrásokhoz is elérhető Yamalube termékcsalád, illetve a különolajozás megszületése, ami oly sok motoros életét könnyítette meg a kétütemű érában.