A legújabb kezdeményezés igazából egy jól ismert megoldás kiterjesztése, ugyanis az autópályák leállósávját elválasztó érdes, erős hanghatást keltő csíkozásról van szó, amit ezentúl minden egyes városi és országúti szakaszon alkalmazni kell a meglévő, hagyományos, fehér csíkok helyett. Az Uinós ajánlást először Franciaországban vezetik be, 2012 végétől folyamatosan cserélik a meglévő záró- és elválasztóvonalakat az új, biztonságosabb megoldásra. Az akció célja, hogy visszaszorítsák az elalvásból és figyelmetlen sávelhagyásból származó balesetek számát, mivel az aszfalt síkjából kiemelkedő vastag felfestés hangos zúgással tudatja a vezetővel, hogy ráhajtott az elválasztóvonalra.

utburkolat
Nálunk a felfestések mellett a gyakran mesterséges kátyúként működő, megsüllyedt csatornafedelekre is figyelnie kell a motorosnak - az autóból alig érezhető 1-2 centis süllyesztés két keréken komoly baleseti forrás lehet

A motoros szervezetek máris megfogalmazták aggályaikat, hiszen az új módszer kimondottan veszélyes lehet abban az esetben, ha esős, vizes körülmények között kell fékeznie vagy hirtelen irányt váltania a motorosnak a felfestésen. A csíkozás ugyanis sokkal kevésbé tapad, mint az aszfaltozott felület, ráadásul vastagsága miatt kihatással van a motor menettulajdonságaira és stabilitására is, ha például kanyarban hajt rá a motoros. Állításuk szerint felesleges ilyen beruházást eszközölni, hiszen a balesetek kb. egy százalékában játszik szerepet az elalvás, ráadásul a modern autók jelentős részében egyébként is van sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, ami tökéletesen helyettesíti az új felfestést.