„A jó még jobb lett!” – ezzel a mondattal kezdődik a Honda CBR600RR brosúrája. Kíváncsiak voltunk, hogy valóban jobb lett-e az új modell, vagy csak eme marketinges szlogen szedi áldozatait a vásárlók körében? Annyi biztos, hogy az előd modellt nagyon megszerettük, ha tényleg sikerült a Hondának jobbat alkotnia, akkor nem csalódhatunk az új, 2005-ös változatában sem.

Erőforrás

A tavalyi blokk is jó volt, pörgős meg minden, csak egy kis power hiányzott belőle alulról, ezért a Honda mérnökei kicsit átfésülték a hajtóművet.

Az új kétlépcsős injektornak és a módosított szelepvezérlésnek hála, most már nem panaszkodhatunk teljesítményhiányra sem az alsó, sem a középső fordulatszám-tartományokban, javítva ezáltal az erőforrás használhatóságát. A blokk meglepően jól tol egészen alulról, és a könnyebb dugóknak, hajtókaroknak köszönhetően nagyon könnyedén, gyorsan forognak ki az egyes fokozatok. A váltó maradt a régi, ezért is volt furcsa, hogy az idei modell nem mindig kajálta meg a 3. és 6. sebességi fokozatokat, amikor kuplung nélkül váltogattunk felfelé a Hungaroring célegyenesében. Az előd modell nem csinált ilyet, és az egyik barátom 2005-ös RR-je sem, ezért én ezt inkább nem a modell sajátjának, hanem annak tulajdonítottam, hogy a tesztmotor még járatós volt, és nem volt túl az első olajcserén sem.

Váz, futómű, fékek

A motoron történt legszembetűnőbb változtatások, az első futóművet illetve az első fékrendszert érintik.

Elöl a hagyományos villákat, 41mm-es fordított teleszkópokra cserélték, ami a rugózatlan tömeget hivatott csillapítani, a fékrendszert pedig radiálisan szerelt 4 dugattyús nyergekre cserélték, a hatékonyabb fékezés és adagolhatóság jegyében.

A hátsó lengőkar könnyebb, erősebb és nagyobb torziós szilárdságú lett, illetve új, beépített rugóstagot kapott, ezért könnyebben karbantartható.

A vázon 1,5 kg-ot sikerült spórolniuk a mérnököknek, falvastagsága lecsökkent, ugyanakkor szilárdságát illetve rugalmasságát is sikerült megőrizni.

És hogy ettől a sok változtatástól javult-e a gép kezelhetősége?

Nehéz megválaszolni a kérdést, annyi biztos, hogy nem lett rosszabb, mint a régi, ami kiváló kanyarstabilitásával, tökéletes utcai beállításaival hívta fel magára a figyelmünket. Ez idén sincs másképp, az utcai beállításokat mintha a magyar utakra találták volna ki, viszont még így sem ajánlanám senkinek a Szentendrei utat, mert a fekvőrendőrökhöz hasonlatos tankcsapdákon néha fel-fel koppant az első villa. Közúton az RR nagyon szépen tartja a kinézett íveket, olyan érzést kelt az emberben kanyarodáskor, hogy „Döntsed még bátran haver, no para!”. A kényelmes utcai beállítások általában a pályára puhának bizonyulnak, így volt ez a CBR esetében is, az első villák előfeszítésén ezért érdemes kicsit állítani. Ezenkívül csak elismerően tudunk nyilatkozni a gép kezelhetőségéről, ismét jó munkát végeztek a Honda műszaki szakemberei.

A fék a tavalyi modellen is a kedvencem volt, most sem csalódtam az új radiálisan szerelt nyergekben. Nagyon finoman adagolható, ugyanakkor ha kell, úgy lassít, mintha fékezőernyőt dobtunk volna ki. Intenzív pályahasználat esetén (ezalatt azt értem, hogy egymást váltva folyamatos terhelés mellett) a fékek kicsit felpuhulnak, mindemellett az erejükből nem sokat vesztenek. Ezt a problémát fém fékcsővel és másik fékfolyadékkal egyszerűen orvosolhatjuk.

Ergonómia

A 2005-ös modell újdonságai nem kizárólag a belsőt tartalmat érintik, hanem némileg a külső megjelenésen is változtattak a tervezők. Ez a kozmetikai kezelés azonban nem volt valami radikális, hiszen én csak azután vettem észre ezeket az apróságokat, miután előkerestem az előző évjáratról készült fotókat, és a kettőt egymás mellé tettem ;). Tehát, változott a fejidom a két keskeny fényszórónak, a helyzetjelző lámpának és az új légbeömlő nyílásoknak köszönhetően, amitől talán kicsit morcosabb lett a kinézete. Ezenkívül rövidebb és vékonyabb lett az ülés, könnyebbek lettek az oldalidomok és a kipufogó rendszer is. Mivel az előző évjárat valóban nehezebb volt konkurenciánál, ezért komoly fogyókúrába kezdtek az RR-nél, és 2005-re nem kevesebb, mint 6 kilóval lett kevesebb a gép tömege, így mostantól 163 kg-os száraz tömeggel büszkélkedhet a masina.

Összegzés

A 2005-ös CBR600RR csakúgy, mint elődje nagyon kellemes benyomást tett ránk. Versenymotoros dizájnjával, kidolgozási minőségével, kezelhetőségével idén tovább erősíti a márka presztízsét. A motor könnyebb, erősebb, javult az erőforrás használhatósága, kiválóak a fékek, kell ennél több? Nem hiszem!