Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

no comment!
Kishapsi!
Illetékbélyeg formájában kell a barna lapra tenni.
Magyarul 20 ropiért veszel illetékbélyeget, azt felragasztod a lapra és visszaküldöd.
Hello Srácok!
Én csak most regisztráltam be, eddig csak olvasgattam a fórumot. De mostmár hozzá is szólok, mert van itt egykét dolog, amit jó, ha tud mindenki. (Megjegyzés: gyorsaságin és néha endurón, ritkán quadon mozgolódok, 1998-óta motorozom, főleg GSX-R-eken. Kb. 60.000 km van a jobb csuklómban. A motorozás mellett egy ideig versenyszerűen bringáztam országútin és CC-ben.)

Először is semmi értelme az endurós rendőröknek. A Bakonyt a hard-endurózással szétb***ó társaságban van egy-két igen komoly versenyző is. Közülök ketten tegnapelőtt Franciaországban épp a rajtvonalnál álltak, most meg épp húzzák a gázt valahol úton dél felé. Ilyenek ellen esélye sincs a rendőrnek, pláne nem bérelt, széria DRZ-vel, amikor a bakonyos társaság igen komolyan tuningolt DRZ-kel és KTM LC4, LC8-asokkal megy, szintén szénné tuningolva. A rendőr csak jobban vonzza őket egy kis üldözésre.

Másodszor: nagyon sajnálom, hogy azoknak, akik versenyzőként ilyen sokra viszik, ennyi agyuk van (illetve nincs). Ez a banda, amely a Bakony felének aljnövényzetét kiirtotta már, nem kímél sem kerteket, veteményeket, de még a temetőkben a sírokon is átmennek... Szerintetek is olyan vagány dolog ez??? A Bakonytól pár tíz km-re pályán lehet élvezni az endurózást és a crossozást (csak pár példa: Sokorópátka, Csesznek, Győr - itt vannak épített cross- és enduro pályák) De gondolom érdekesebb úgy menni, hogy tudják, valamit tönkre is tesznek...

Persze, hogy a rendőrt is elkezdik majd bosszantani, mert akkor ők lesznek a még nagyobb királyok. Csak azt kéne észrevenni, hogy ez nem erről szól. Totál semmi esélye a rendőrnek ellenük, de nem is ez a lényeg. Nekik kéne belátni, hogy már a motorosok (mert vannak jópáran! - szerencsére) közt is vannak normális, őket elítélő emberek, mert semmi értelme egy természetvédelmi területet szétcseszni, sírokat, kerteket megrongálni, pusztítani. Az utakon persze, hogy nem élvezte menni, csak a visszafogottabbak mennek ott - velük természetesen semmi probléma.

Arról meg, hogy mennyire károsítja az aljnövényzetet hadd említsem, hogy Sopronban az erdészek kitiltották még a Mountain Bikeoket is a hegység nagy részéből, mert olyan eróziót okoztak. Akkor vajon mit tesz a cross gumi? A szombathelyi Park erdő teljes aljnövényzetét kiirtotta a helyi cross-elit!!! A Mecsekben nem győznek küzdeni bizonyos növényzet életben maradásáért, mert a crossosok és endurósok nem kímélik az erdőket...

Ne gondoljatok szentfazéknak, én is rendesen meg szoktam küldeni a gixxert, és ha Dr. Z-n ülök, azzal is szívesen nyomulok folyók árterén, erdei utakon. Szóval én sem vagyok Mr.Makulátlan. De a mókának is van határa, és amikor az értelmetlen állatkodás, a mindenáron rombolás valakinek a célja, azt ki nem állhatom.
pohi ha vagy akkor lécci irj , mert segítségre szorulok olyan téren hogy ki küldték a büntetésem, mérsékelték 20 ezer huf ra,ezért köszi a tanácsod a levéllel kapcsolatban.

na és a kérdés az lenne hogy ilyen barna lapot küldtek ki amin fel van irva a birság, és hogy azal most hogy kell befizetni a pénzt.
simán csak mellé tenni a boritékban vagy hogy???

ha esetleg másnak is volt már ilyen levele akkor az is válaszolhat.
előre is köszi KisHapsi
hÁT IGEN AMIT MÁR EGYSZER ELŐTERJESZTETTEK AZT EL IS FOGADJÁK. TEHÁT HA BELESZALADSZ A TRAFI-BA ÉS NEM ÁLLÍTANAK MEG A KI, KIKÜLDIK A NYILATKOZATOT ÉS HA NEM VÁLASZOLSZ RÁ VAGY HA A KÖZVETLEN HOZZÁTARTOZÓT ÍROD A TULAJDONOST FOGJÁK MEGBÍRSÁGOLNI.
Hát igen,előbb utóbb ez várható volt,hiszen elég sokan erre támaszkodtak,szabálytalankodás vagy gyorshajtás...stb. után.
Tegnap olvastam az újságba, hogy előterjesztették azt a törvényjavaslatot, hogy ne lehessen ezzel kibújni. Persze a bürokrácia malmai lassan őrölnek..
Sziasztok! A közeli hozzátartozót sok helyen nem fogadják el a biztos a: " közvetlen hozzátartozó"
thenkjú
bár mondjuk szerencsére még nem volt ilyenre szükség, remélem nem is lesz.
Háj!

Nem családtag semmiképp, hanem "közeli hozzátartozó" nem mindegy. Akkor vonják ki a forgalomból ha nem nyilatkozol 8 napon belül. Ennyi
lenne egy -em

ugye van ez hogy családtagra nem vok köteles terhelő vallomást tenni, mikor kijön a levél.
de hallotam egy olyat hogy a motor illetve autot vonják ki a forgalomból.
erre tudsz vmit mondani?
Hát én már rég szolgáltam Bp.-n.

Annyit tudok, hogy sok nagyobb kereszteződés be van kamerázva, de nem a yard-é a rendszer, hanem KKF-é, úgy emlékszem. Rendőrök nézik a kamerákat és ha elromlik a lámpa észlelik a központban, ill. ha nagy a forgalmi dugó bele tudnak nyúlni a rendszerbe, mert ugye a gép egy beállított séma szerint enged csak. Meg nem mondom, de szerintem ha jössz szemből vesz a kamera. Nem nagy ügy mert ugye mindenki tudja hogy ha nem állítanak meg kiküldik az adatlapot és azt a megfelelő hivatkozással kitöltve 8 napon belül visszaküldöd nincs gond. Nem tudják lefolytatni a szabs. eljárást. Tehát aggodalomra semmi ok amíg meg nem állítottak, ha meg igen lehet csengetni a lét!!!
Hát, ha a Szentendrei tényleg lenne ilyen stuff, akkor annak k*rva jó képfrissítésisebességgel kéne rendelkeznie, ahhoz,hogy minden gyorshajtót lekapjon . Itt gyakorlatilag a 70-es tábla csak a gördeszkásokra vonatkozik (lásd: Taxi c. remekmű ). És ezt nem magam miatt mondom. Ember nem tartja be a seb.korl.-ot, mindenki kb. 80-90-es átlaggal araszol. Hja, kell is kerülgetni a pancsereket rendesen .
HI, ha szokott itt lenni yard akkor lécci, katt már ide mert lenne egykét kérdésem
Ez a trafis lista amiről írtok ez, tuti kamu.Kb félévente korbe e-mailezik mindenkiek. A fakabátoknak nincs annyi lóvéjuk, hogy ezt bevezessék. Ennek elvileg minden másodpercben fotózni kellene, értékelni az adatokat, ezt egyszerre több helyen is- nem vagyok informatikus, de ez biztos nem egy két forintos rendszer lenne, ha működne.Ezt az e-mailt úgy három éve láttam először. Szerintem .
nem én találtam ki, a gyorsulas.hu-n volt valahol... egyébként azért kérdeztem a fotózós dolgot, metha elölről fotóz akkor szarni rá, motoron elöl nincs rendszám... mondjuk elég valószínű hogy hátulról is lekap... ájj bazz. azt hiszem helyszíni szemlét fogok tartani :)
Ez az egész trafipaxok Budapesten kamu! Nem tudom ki találta ki, de nem volt jó poén.
Itt a lelkes polgárőrök szoktabb beállni alá pózolni kukásmellényben.
Itt Debrecenbe is fölszereltek ilyen szemeteket
Nos két féle létezik egy sebességmérö ami mutatja neked hogy mennyivel mész és ha átléped pijos lesz, és van a másik ami fölött ott van a kis fehér doboz aminek a közepén ott virit a kamera.
És a zsaruk elég sokszor járkálnak ezek felé....

üdv.:cbr
Lehet hogy gáz de én a múltkor megálltam a Szentendrein szemügyre venni a dolgokat. Én nem láttam semmit a lámpákon. Kilettek rakva ilyen "megmondom mennyivel mész" kijelzők, azok tudnak fotózni is?
Mondjuk a Szentendrein pont nem szoktam száguldozni (kormányteló nélkül öngyilkosság ) de azért jó lenne tudni mi a helyzet.
ha meg van hajlítva a rendszám nem hiszem, hogy a számot lekapná...
ezek hátulról is fotóznak szerintetek???
TRAFIPAXOK PESTEN!
FIGYELEM!!!
Automata traffipaxokat szereltek az alábbiakban felsorolt helyeken
lévő közlekedési jelzőlámpákba Budapest területén.
Az alábbi lista tuti, mivel a felszerelő cégtől jött:

- A Róbert Károly krt-on a Róbert Károly krt. és a Reitter Ferenc utca
sarok után következő első lámpasor
- Ferenc krt. - Üllői út sarok
- Rákóczi tér, József krt. ( Nyugati felé )
- Attila utca - Alagút sarok
- Hegyalja út - Jagelló út sarok
- Fehérvári úti piacnál
- Budafoki út
- Mártírok útja - Bimbó utca sarok
- Moszkva tér
- Kőbányai út ( Egészségháznál )
- Kőbányai út - Könyves Kálmán krt.
- Szentendrei út felüljáró + minden lámpasor Csillaghegyi elágazásig
- Flórián tértől a Timár utca irányában három lámpasor
- Szamuely utca - Petőfi híd felhajtónál

Az automata traffipax lényege, hogy piros lámpánál lefotózza a tilos
jelzésen áthaladó járművet, zöld jelzésnél pedig a kereszteződésen
(mért szakaszon ) az áthaladási sebességet. A sebességmérő műszer
három fotót készít és rögzít a kereszteződésben.
senki nem motorozik, nincs gyorshajtás.

Nézzél be egy klubtopicba, műmájeréknél épp sorozatelemzés van.
Nah mivan?
kihalt innen mindeni?
már napok óta csak feljárok és nem látok új hozzászólást!
vagy csak azt gyakoroljátok hogy meddig birjátok ki internet nélkül?
nah ébresztő emberek, a motort kellett eltenni télire és nem a gazdáját!