, kétszer áztam meg
, először még hagyján is, az amolyan kis aprószemű szurkálós eső volt. Na a második már büntetett
, igazi dézsából ömlős bőrruhán áthatoló alsógatyát is bejáró víziszonyat volt
, de nem fáztam jó idő volt
, majdnem meg is száradtam mire hazaértem. Amúgy semmilyen rendőri jelenlétet nem tapasztaltam
, pedig bevolt harangozva
.
Mivel régen jártam itt és olvastam már a frissebb hsz-eket is, az én jótanácsom annyi lenne, hogy deffenzíven kell vezetni. Azaz minden más forgalomban résztvevőt kezelj úgy, mintha a te bőrödre utazna és ellenük kell védekezned. Sokszor igazolt már ez a fajta szemlélet... Irányjelzőt meg ténylg szokd meg, hogy visszaveszed, mert nagy kalamajkát tud okozni. Végezetül széles utat, balesetmentes kilómétereket és jó pár együtt motorozós túrát kívánok!
!
Motorral kellett volna menni, csak sehogy nem sikerült felkötni a zuhanytálcát és a WC kagylót a motorra
, meg egy csomó mindent ami miatt a futót is kellett vinni. Ja, meg még sz@rrá is áztunk volna vagy kétszer
), aztán motorozni indulsz. Mi másért kelne az ember szombaton a tyúkokkal?
.
nem kell megíjedni
nem én vagyok nagyon erős hanem az autóm olasz
, abba vót az a Sumákker vagy ki?
Fel kellene kelni korán, lenyírni a sövényt, -elég ocsmányul néz már ki- és utána. Előre látom, hogy hogy fog lelkesedni az asszony!
, de egész szép kis helyen voltam ma, egészen a szlovák határszélen. Motoros cimborám hétvégi házát csinosítottuk készülve ezzel egy már hónapok óta tervezett motoros túrára, aminek a magyarországi alaptábora lesz ez a csodás kis dombos vidék. Volt ott is akkora jégeső és később zápor, hogy alig tudtunk lejönni a dombtetőről az utánfutós autóval. Szegény motorosok meg ott figyeltek a benzinkutak fedett részei alatt
, érdekes volt mert hazafelé átjöttünk a Tiszán és száraz utak vártak
de holnap sokat akarok
Tíz rohadt melegben le ment, a hazaút meg szakadó esőben
. Pedig délutánra motorozást és pizza túrást ígértem az asszonynak erre tessék
. Kocsival meg azééér se megyek el, marad a punnyadás
.
.
?
. Ezt gyakoroltam sokat, a motort billentve és a másik oldalra helyezve a súlypontomat megoldotta ezt a problémát. Az útburkolati jeleket használtam egy kevésbé forgalmas helyen szlalomozásra és nagyon sokat gyakoroltam azt is hogyan tudom a fékutat minél kisebbre faragni.
. A moci szuper, sokkal kezesebb, mint az 500-as kéthengeres, amin tanultam. 1000-es fordulattól prímán húz (amaz 2000 alatt dadogott és rázott), így akkor sincs gond, ha a bamba kezdő elfelejt visszaváltani
.
Az irányjelző kinthagyás elég elterjedt betegség, az egyik cimborám is folyamatosan kint felejti, és nem győzök jelezni neki
. A gond csak az, hogy néha előre "szalad" mert unja a tempóm, és akkor mindig cidrizek nehogy baja legyen mikor újra beérem
. Nekem szerencsére nem volt ilyen gondom, biztos a trabis korszakban rögződött belém a visszakapcsolgatás, mert ugye az nem automata
.
- annyival egészíteném ki, hogy fussunk össze valamilyen közös gurulás alkalmából, és akkor személyesen el lehet mondani pár dolgot, amire figyelni kell, mivel nem kis géppel kezdesz.
. Amíg nem áll rá a kezem automatikusan a kikapcsolásra, meg fogom kérni a velem motorozó(ka)t, hogy egy rövidet dudáljanak, ha azt látják, hogy úgy maradt a blinker.
!
, egyszerre kettőt is megéltem már, nem véletlen készült a Kék emléktúra videó és megyek minden évben emlékezni. Néha indulás előtt bevillan a mi van ha... viszont annyi örömöt is okozott már nekem és annyi új barátot ismertem meg a motorozások során, hogy ezt könnyen nem tudnám már feladni.
Amikor kezdtem motorozni még 89-ben az ETZ 250-el, az elején semmi gond nem volt, majd akkor jöttek a bajok mikor azt hittem, hogy már tudok motorozni. Először egy Niza kisbusz első ajtaján kopogtattam be (eddigi legkomolyabb balesetem) majd ezt alig hevertem ki mikor egy út nem úgy kanyarodott ahogy én akartam, aztán meg egy haverral akadtunk össze és estünk olyat, hogy abba hiba nem volt
Pedro, köszi a jótanácsokat, megfogadom