Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Üdv Paja1! A topic tényleg új. :)
Ne haragudj, amiért nem reagáltam emilben!
Szóval nálam a kábelkötegből kilógó drót kék-zöld (a fehér nincs bekötve, csak lóg).
Az indexen a kék találkozik a köteg kék kábelével, a zöld párja valami szürkés szín. Nekem a 3 vezetékes indexből a kék a közös ér, ezen felül a másik kettőből van helyzetjelző és index szál. Amerikai sílusú az index, duplaszálas izzóval.
Szerintem a csatikra direkre rákötve ki tudod sakkozni. Én is így tettem, mert nekem 3 anyára 3 apa csati jut és előszőr a helyzetjelző égett az index helyett.
Kék Xelvis még az átlagnál is ritkább. Szép állapotban van. Épp a 25V feliratod is.
A motorral amúgy 18 e kmt tettem meg 4 év alatt. Meghibásodás nem volt. Egyszer az akku miatt szívtam, szerencsére nem kellett sokat tolni. Az új akksival már 1-2 éve probléma nélkül megyek. A téli állás utáni indítást is vígan tűrte. Ami meglepett, hogy az első indítás és motorozás utáni egy hónapos pihenő után egyből indult a gép első indítózásra.
A motort sérülten vettem, az első telópár oldalra volt elhajolva, ezt kalandos történeten keresztül sikerült ingyen kicserélni :) Illetve az előző tulaj egy tükörrel és felhajtott rendszámtáblával adta át, ami miatt mehettem bemutatni a gépet a műszaki vizsgahelyre. Érdekes, hogy őt kapták el ilyen hiányosságokkal, de mire a levelet küldték a felszólítással tulajt váltott a gép és hozzám érkezett. Szerencsére itt sem kellett fizetni, megnézték, hogy minden kóser: tükrök megvannak, rendszámtábla olvasható.
Azóta voltam már egy tankos távolságra vele egyhuzamban, de leginkább városban használom (Békéscsaba). Most tavasszal valószínűleg viszem fel Pestre és onnan kéthetente meg ahogy az időjárás engedi barátnővel bejárjuk a környéket. Április végére Eger van tervezve. Nem ritkán két személlyel közlekedek vele.
A hátsó kerék mindenkinek rettentő gyorsan koszolódik?
Csatlakozom.
A sebesség oltárán találtam erre a forumra hivatkozást, látom elég új a topik. Egy hete mikor kerestem még nem volt :)
Tegnap kerültek fel az első irányjelzők - házi felfogatással, ami egy elemből áll, csak sajnos anyag híján nem tökéletesen, de a közelgő műszaki vizsgáig bőven sok is ez a megoldás. Egy borulás következtében lett oda a jobb első villogó és nem találtam olyat mint a bal így mind a kettőt cseréltem.
Már csak a villogást kéne normalizálni. Az elsők halványan villognak illetve mióta az új elvileg gyári indexen vannak fent gyorsan is vernek. A gyári villogók 3 drótosak, míg az előző ami volt 2 drótos volt csak, azzal nem volt baj. De most a 3 drótból kettő apa és egy anya csatlakozós, a motorból ami jön meg mind a három anya. A két anya-anya párost nem dugtam össze, mert csak van valami oka hogy egyforma csatlakozót raktak rá, pedig szerintem ez a hiányzó láncszem, ha azokat is összekötném akkor rendes fénnyel és normál tempóban verne az összes irányjelző. Jól gondolom, vagy valami más megoldást keressek?
Az izzók szerintem egyformák. A hátsó indexek kábelezését nem néztem hogy vannak a csatlakozók összedugva meg milyenek vannak ott, a burkolatot nem bontottam le.
Castrol actevo x-trem, vagy gp. Attól függ melyik van éppen jó áron. Az egyik 10-40, a másik 20-50-es de ezzel igazából nem foglalkozom. Az előírt teljesítményt mindkettő bőven tudja, ráadásul ritkán van bent 6e km-t évente cserélem és mindig szűrővel.
A Csepelsziget sincs. Ráadásul kellemes kirándulós környék... Ha lekerül az öregről a takaró részemről ok.
Satis, milyen olajat teszel bele?
Megoldható. Időnként járok Békásmegyeren és az új M0-ás hídon szoktam hazamenni. Majd írok, ha arra járok. :)
Köszönöm a dicsérő szavakat a motorommal kapcsolatban.
Szívesen találkoznék xelvis tulajjal ,és a motorjával. Látom vagytok Pestről is. Dunakeszi nincs messze Pesttől. :)
Képzelem mi lehet az enyémben is... Mióta megvan kicsit olyan "izé" hidegen, de eddig még nem volt túl zavaró. Gondoltam mi baja lehet egy hondának?! Szelephézagról csak olvasás utáni info: 0.1-0.15 szívó-kipu. Én most készülök ennyire belemászni. Folyadék cserék, persze olaj eddig is alap volt. De hűtő, fék már ráfér. Én mára lépek!
Érdekel majd, kicsit spórolok rá. :)
Szelephézag állítás nálam is volt, 0,2-0,3 között volt már.
Van konkrét infód a hézagokról? Én "érzésre" 0,08-0,1 szívó és 0,1-0,12 kipufogót állítottam be. Nekem a hátsó henger csörög, üzemi hőfok alatt. Valószínűleg a láncfeszítő okozza.
Karbi csak ennyire volt koszos:
Mivel elég mechanikus vagyok, ezért fotó még nincs. De dolgozok rajta. :) Nehéz lessz idomot találni! Ha érdekel Majosházán veszünk mintát az enyémről. Tibiék mindent vállalnak. Legalábbis régen így volt... A tavaszi kezelés nekem még hátra van, hagyom az öreget aludni! De most kell szelephézagot is állítani, az első henger zajos. Meg gondolom a karbi sem túl tiszta, hidegen már kicsit ideges volt az ősszel...
Köszönöm, 93-as gép. Mutatsz majd Te is képet a tiédről?
Hasidom nem volt rajta, így vettem. Ha esetleg tudsz elfekvőt, az érdekelne. Én sem pátyolgatom agyon, de igyekszem figyelni rá. Pl. a téli karbi pucolás és egyéb tisztogatás, kontakt pucolás jót tett neki.
Azért ahhoz képest, hogy van aki sportmotorként használja, én nem hajtom nagyon. Semmi baja nem volt eddig, pedig nem ápolom agyon... Talán most több időm lessz, úgyhogy kicsit "megszeretgetem" Ja! Mégis. A kürtöt leverte a sárvédő. Igaz nem rávaló volt... Szép a gép! Hol a hasidom?
Ezek szerint ki is használtad a képességeit.
Volt valami hibája a 3 év alatt?
Üdv a fedélzeten, Kobra111!
Nagyon szép állapotban van a motorod! Klasszikus forma, rendesen krómozva!
Sok képem nincs a gépemről, de álljon itt egy! :)
A cb-d nagyon szép! Nekem a vt-ben a nevet kell szokni. Koromnál fogva, nekem ami honda az cb. És sornégy. És öreg. :) Erre itt a pici v motor és nem tudom őszintén bántani, hiszen nagyon jól szolgál!
Három éve van meg, ez alatt olyan 12e km körül tettem bele. Többnyire utassal, csomaggal. Nekem bevált, igaz, nem is vagyok rohanós típus, többek szerint a hazai közutakra ami kell azt jól tudja. Volt nagyobb gépem is az eltelt 25 év alatt, de nem érzem kicsinek.
Sziasztok! Rég óta szeretnék ilyen motort! Egyik nagy kedvencem.Valóban elég ritka darab.De ez sztem csak jó. Akárcsak az enyém.
Szívesen látnék képeket,videókat róla.Fogom olvasni a fórumot.
üdv
Igen, élőben eddig csak egyet láttam az enyémen kívül.
Sokan meglepődnek, hogy teljes értékű motor, V2 250-es blokkal.

Mikor vetted és mennyit mentél már vele?
Ez így van, bár nem túl sűrű látvány az utakon. Nagyon kevesen ismerik. Általában ötszázas a tipp, ami helyén is való, a váz alapján. :)
Igen, de bizakodó vagyok.
A blog alapján nem csak 1-2 user van.
Úgy látszik, még nem sokan találtak ide...
Szép napot kívánok! Egy fővel jelen! :)
Üdv minden Xelvis tulajnak!
Remélem hamarosan megtöltjük a topic-ot. :)
Topik Honda VT250 Xelvis tulajdonosoknak