Majd hesszelem a honlapjukat. Köszi szépen!
Én dec. 29-én motoroztam utoljára. Lementem Miskolcról Debrecenbe, nem is voltam normális, de jó volt...
Hát Atlantis megértelek, már én is alig várom, hogy mehessek rutint tanulni. Remélem az oktató jó fej lesz és hamar le tudom zavarni. Ja és a dzseki: nekem bejön, mert 5 fokban, amikor motoroztam, abszolút nem fáztam benne. A bélése ugye kiszedhető, tehát nyáron sem sülsz meg benne,s persze a legfontosabb, hogy könyök-, váll- és és gerinc protektor is van benne - bár ez nem a reklám helye, de tudom ajánlani. Azt pedig, hogy nem kell kivenni az akksit, még nem hallottam. Bár a pincében áll, ahol mindig 5 fok fölött van, de azt hittem, hogy az azért kell, hogy ne merüljön le. A rövid járatásokról én is azt olvastam, hogy csak árt, azt nem terveztem. Köszönöm a jó tanácsokat, minden hasonlót szívesen fogadok
S még valami: az első alkalommal sikerült majdnem összecsókolni egy Thaliással. Kolléga úr ment előttem, szépen lassan lehúzódott jobbra, lassított, mint egy ember, aki megállni készül, én meg már indultam, hogy elmegyek mellette, amikor is balra kivágott, ő ugyanis be akart állni a kocsibeállóba, csakhogy a kicsi indexét elfelejtette használni.... csak óvatosan!
)
sok balesetmentes kilóméterben gazdag új évet kívánok
S mivel igen szép tavaszias Karácsonyunk volt, így még lehetőségem is volt egy kis kőrözésre, úgyhogy az első kilométerek már megvannak, de csak szolidan, hiszen még bejáratós a motor (legalábbis a user manual szerint 1600 km-ig még az, bár a kereskedő meg az 1000-es szervizt jelölte meg...). Egy kis észrevételem volt: a tanksapkánál néha furcsa hangot adott ki, de ha kinyitottam a tankot, akkor utána elmúlt - egy hozzáértő azt mondta, hogy a sapkán van valami szellőző nyílás és lehet, hogy azzal kellene valamit csinálni. Valakinek volt bármi hasonló? De ettől függetlenül most öröm és boldogság van
bár ma lemostam, letisztogattam, akksit kiszedtem, s elraktam télre. Emelőt még készítek hozzá, az még hiányzik.
Széles utat!
A kérdésem az lenne milyen és mekkora gumikat látok én a te ninjádon?Leginkább a gumi mérete érdekel és az hogyan viselkedik?
Köszöntem!