Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Csak kb. fel liter tobblet van.

"leengedett olaj meg volt majd másfél liter
aztán csak egy volt beleöntve"

Mondjuk ettol meg lehet viz es benzin is benne. Telen a sajatomon szogeltem a karbikat, egy-egy kodosebb idoszak utani beinditaskor a kartergaz szuszogocsoven csomo vizet es vizgozt nyomott ki. Igaz, a karter is sokkal nagyobb meg ebben 4.3 liter olaj van (vizpumpa meg sehol, mert levegos).
A vízgenerátor baxátok belőle hisz termeli a vizet 😅
első körben kibasszuk a vízpumpát
tizenpárezer egy felújító szett mellé majd még egy dekli tömítést kell nézni aztán meglátjuk mi lesz
Akkor ez megint csak talány szóval semmi nem változott legfeljebb csak más a megközelítés😅
Ide már dr house kellene az a nagy májer az ilyen talányokban igaz emberi szervezetnél 😅
Szóval elég ellentmondásos, hogy a hűtőből nem hiányzik víz de az olaj meg másfél literrel több lett 😆
Tejeskávé szín(emulzió) nekem is a víztől volt mindig a csónak hajtóművében minden szezon végére pedig már mindenhogy próbáltam tömíteni és mindig kapott új szimeringeket de hát hiába(kezeit széttáró) A leengedett szaftot rakd egy átlátszószerű kannába 1 nap alatt kiderül mi van benne. Ha víz akkor szépen el fog válni az olajtól az olaj fennmarad a tetején. Ha benzin van benne azt eleve érezned kellene azzal a kifinomúlt orroddal 😅 Meg az nem fog egymástól szétesni egy hónap múlva se. Ha kiderült, hogy még is csak víz van benne akkor bátorkodom dr. house elméletével élni rakjon ki sutyiba egy kamerát ahol a motort tárolja a haverod úgy, hogy ne vegyék észre. Aztán amikor a kölök vagy a geci szomszéd neadj isten a megcsalt feleség önti bele a deklibe a vizet ki kell menni oszt jó pofán kell baxni 😅
ha ezt nem teszi meg akkor a következő lépés a cukor a tankba buli lesz és az szívatósabb 😅
de fincsi ez 😆 a múltkor pingvineztem egy ilyennel ... szépen be volt rohadva , még befele csak csak ment de kifele semmit 5 ös fúró hatos menet csavar nagyplatni és hopp már kinn is volt 😃
Az első képeden a teteje látszik. Az ott egy kupak, de nem csavaros. A villarugó ül a kupak alatt és felfelé nyomja. A kupak azért nem jön ki, mert egy biztosító gyűrű van közvetlen felette a villa belső falába mart horonyban.

A telószárat be kell fogni valamibe, pl. visszafogatod a villahídba vagy egy satuba óvatosan, nehogy sérüljön a felülete vagy megroppantsd a csövet. A kupakot befelé kell nyomni a villarugó ellenében, egy hegyes szerszámmal a rugós biztosító gyűrűt kipattintani a hornyából és kiszedni, utána a kupak el tud indulni kifelé. Ha be va rohadva, akkor birkózni kell vele, WD40, mlegítés, kicsi ütögetés, efféle.
Sziasztok!
Ezt a telót hogyan lehet szét szerelni?
tesztnek öntünk bele sima 10w40 aztán figyeli a gazda a folyadék szinteket
le lett engedve az olaj elég tejeskávé színe van szóval inkább víz lesz a hiba
mondjuk azt se értem akkor miért gyulladt meg az üdítős kupakban az olaj
na mindegy
a benzintől nem lesz tejeskávé állag
szóval inkább a vízpumpa lesz a ludas, mert a víz nem olajos gondolom nem a hengerfejnél folyik össze
bár az is fura hogy még egy deci víz se hiányzott a hűtőből a leengedett olaj meg volt majd másfél liter
aztán csak egy volt beleöntve
vezessetek vissza egy csövet a tankba a motorblokkból, mint a dízelnél a résolajcső már sincs gond legalább a henger is kap egy kis kenést az olajos benzintől 😅
De, több szerelő is beleteszi. Én mondjuk motorba valót használok, de csak megszokásból.
amúgy ezekbe a robogókba nem lehet tenni sima kocsiba való 10w40 olajat?
mert itt nincs kuplung ami csúszna. a sima motorolajtól
túl nagy tergelés sincs egy 150ccm blokkban...
Esetleg az injektort ultrahangozni hátha jobb lenne?
én se értem az egészet
le lesz dobva az olaj aztán elküldöm hosszútávra akkor is folyik-e bele a benzin
Nem találok vákuum csatlakozást sehol. A fojtószelepházon csak a fojtószelep tengely és a pillangó van (meg gondolom az alapjárati rendszer a dobozban), az injektor helye az alu szívócsonkon van és mást nem is látok igazából.
Elvileg kéne neki, de egyszerűen nincs más magyarázatom. A benzin más útvonalon nem juthat le. Szerintem.

Nagyobb sornégyeken van olyan benzinnyomás-szabályozó, amire megy egy vákuumcső a szívósorról - ott előfordulhat, hogy átereszt a szelep és nem mind a tankba megy vissza, hanem a vákuumcsövön beszivárog az anyag, de a FES150-nél nem hiszem, hogy van ilyen. Ha lehetséges, hogy van, érdemes megnézni.
de ha sokat enged be akkor nem kellene füstölnie?
mert egy picit se füstölög a gép
"amúgy van neki kicsi alapjárati probléma, néha megáll menet közben(útkereszteződésben lassításkor) aztán újra kell indítani"

Valszeg túl sokat enged be vagy fosul porlaszt, alapjáraton a csukott pillangó mellett meg kevés a cúg hozzá és megfullad.

A gyári cucc cikkszáma 16450-KRJ-901, valami 80 rugó tája. Ha kicsi a költségvetés, itt egy bontott alant, de az aliexpress-en is van utángyártott olcsón, ha lottózna a gazdája egyet.
https://motosport.hu/elektromo...
megy rendesen a robogó,nem füstöl, jól gyorsul annyi van hogy kicsit alacson az alapjárata, nyáron nincs gond vele de télen néha leáll amikor útkereszteződésnél lassít
ilyen évek óta, minden télen így viselkedik, tököm se tudja hol lehet ezen alapjáratot állítani
konkrétan fullon van, kitekertük a nívót és kb 3mm hely volt hogy ne folyjon ki a cucc

és ez eddig nem volt, pár hete cserélt olajat és most akart a szintet ellenőrizni
ha karbis lenne akkor nem lenne kétségem se hogy miért van de az injektorral ilyennek nem kellne megtörténni
gyújtáskimaradás gyertya pipa kábel gyújtótrafó cdi gyenge töltés a befecs csak hugyozik porlasztás helyett stb lehetőségek tárháza elég gazdag 😃
Nem tudom, mit értett alatta. Nem tudom, mikor volt egyáltalán olaj cserélve, azaz hogy ez a szutyok mióta gyűlik. Nyilván el is kéne párolognia egy részének, de ha 2-3 km-re járnak vele, át se melegszik rendesen. Röviden: a fene se tudja, de más útvonalon nem nagyon jöhetett.
Biztos, hogy nem megy az ac?
Tényleg érdekes mert Ini azt írta, hogy tele lett a forgattyúsház amit úgy értelmezek, hogy a nívó fölé ért a szint ahhoz meg sok benya kell. 🤔
A benzin, ami a csőben marad leállítás után pl. Nem tudom, más magyarázatom nincs, mert se vákuumos csap, se efféle, csak arrafelé mehetett az üzemanyag. A kartergázcsövet meg csak nem kötötte senki össze az üzemanyagrendszerrel...
Esetleg sokat próbálták indítgatni sikertelenül, a befecskendezett anyag meg lement a gyűrűk mellett?