Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Itt egy a bökkenő: egy kifogástalan előéletű, minden szükséges karbantartáson átesett motorról beszélsz, vagy olyanról, amit ütöttek-vágtak, te pedig laikusként jónak ítélve megvetted, aztán jöttek a hibák sorban? (az ilyen esetek miatt jó, hogy lehet új mocit venni hitelre.. ott nem nagyon ér meglepetés ill. megnyugtató a 2-3 év garancia is..)
A motoros versenysulikban pedig tuti nem leharcoltak a motorok, hiszen nem nyúzzák őket.
tomato: erről a Krétai motorbérlésről írhatnál kis infót! Most megyek!
Kedves Kratya,

Örülök, hogy Te is ezen a véleményen vagy.
A többiek felé én nem azt írtam, hogy Apriliát kell venni, hanem azt, hogy érdemes kipróbálni, mert nagyon sokat lehet fejlődni vele, amit azután a saját motorra visszaülve meglepő módon jól lehet kamatoztatni.
Véleményem szerint a "nagymotorok" megfelelő használatához a "kismotorokon" keresztül megy az út, nem érdemes teljesen ezt a lépcsőfokot átugrani - lásd remek baleseti statisztikák.
Amúgy meg nagyon sok kételkedő - aki előtte lenézte az Apriliat - próbálta már ki pályán, és közülük sokan azóta folyamatosan visszajárnak. Azt gondolom mondanom sem kell mert tudjátok, hogy a kanyarsebessége a 125-ösnek nagyobb, mint a "nagymotoroknak", így simán a nagygépek alá lehet kanyarodni velük, ami számomra igazán élményt nyújt, mikor több mint 100 lóerőt tudok ezzel a módszerrel gond nélkül megelőzni.
Szép napot mindenkinek: Seszty
semmi gond, de mégegyszer elő ne forduljon, mert kikapsz az első kanyarban meg a lámpánal..
javítás: Lumbergh (h elmaradt - sorry)
Tomatóóóóó!!!!

Ha majd ennyi idős leszek, én is befo*ok 98 lóerőtől!
Ha gondolod elviszem lefojtatni a kawámat, h legyen esélyed!
Amúgy én most tartok 10e km-nél, és egyre csak erősebb és erősebb

Chris, Lumberg és Tomato!

Az összes képet megkaptam, nagyon hálás vagyok! Köszike!
Na elhoztam a szervízből a gépet (1000-s szervíz)
Kipróbáltam a szabadkikötőn........persze úgy hogy csak lézengtek a kocsik
3-asnál tovább nem mertem váltani........nagyon durva
Pimpi neked véged
Én meg egy CAGIV-t béreltem Krétán....125köbös. Elsőnap hengerfejesre hajtottam
Kárpótlásként adtak egy 250-es SUZUKI-t......valamivel jobb volt de hát, csak egy SUZUKI volt
T
Jó. Akkor fúj, tényleg! De csak így, négyszemközt! Ja, küldtem képeket a címedre!
Motochris!

Hát hogyne lehetne, nekem is volt Apriliám, és nem voltam vele megelégedve!
Gondok voltak az első telóval, és nem lehetett hozzá alkatrészt szerezni!
Az összes magyar kereskedés, az impotőr, olasz bontók, dealerek.. egyszóval
senki sem tudott segíteni, 3 esztergályos és 2 szerelő is görcsölt rajta, de csak
a pénztárcámat sikerült kiüríteniük! Ja és 2ütemű volt, egyszer megszorult (besült),
majdnem pereceltem, pedig a hőfokjelző még normál értéket mutatott. A vicc,
hogy negyed órával ezután beindult és még mentem vele vagy 1500km-t úgy,
hogy semmi baja nem volt a motorjának. Ez mondjuk sztem a ROTAX, nem pedig az Aprilia érdeme, a szerelő(Gyöngyösi Róbert) nem akarta elhinni. Na.. kicsit
hosszúra sikeredett, amúgy egy 125-ös Pegaso volt.
(200eFt-ot buktam egy 300eFt-os motoron)
Sziasztok! Csatlakozom az előttem szólóhoz, én a Szabó Attila féle sulit végeztem, el, és meg kell mondanom, hogy előtte én is állandoan a majrécsíkot néztem, bezzeg utána , szóval mindenkinek, csak ajánlani tudom bármelyik kurzust, rengeteget tud tanulni egy átlag (saját vélemény) motoros+ hatalmas élmény mikor a térdkoptato az aszfaltot súrolja, és egyben(saját vélemény) nekem bíztonság érzetet is add. Ja és nem utolso szempont, hogy nem saját motort törsz, ha ne adj isten baj van, és bíztonságos körülmények között ismered meg a határaidat.

Üdv mindenkinek
Fúj Apriliára nem ülök. Ja, bocs, ez nem az oltós topik... Bocs, bocs, nem komoly!
Kedves Majrécsík-kergetők!

Olvasva a megjegyzéseiteket nem reklámcélból de Nekem sikerült elvégeznem az Aprilia iskolát a Ringen, mely a majrécsíkom méretére, pályaidőmre igen jó hatással volt. Mindenkinek tudom ajánlani, mert technikailag nagyon sokat lehet fejlődni. Ha úgy gondoljátok, hogy esetleg még az idei szezonban kipróbálnátok akkor van még hely a jövő hét hétfőn induló kurzusba is.
A cikkek között találhattok róla leírást Kis köbcenti nagy élvezet címmel: http://www.sportmotor.hu/article.phtml?ai=559
Seszty
Nem arról van szó, hogy a gumi peremén túl döntöm a gépet, hanem a perem határáig. Azzal nincs semmi baj, azért van "low profile" gumi a modren, sportos mocikon, hogy sokáig lehessen dönteni kanyarban. A legtöbb pályázónak már néhány alkalom (esetleg néhány kör) alatt lemegy a csík...
nemtudom azért kérdezlek titeket, mint nálam tapasztaltabb kolegákat.

De. Nincs abban valami hogyha elfogy a pánikcsíkod akkor "túldöntötted" a motort, és a gumi nem érintkezik a szokásos felületén az aszfaltal? Márpedig akkor nagyobb a csúszásveszély. hm?
Már miért lenne az?!
Azért az elég veszélyes ha eltűnik, nem?
Jóóó reggelt, Vietnám!
Asszem én is jobban szeretek balra kanyarodni, ehhez képest nekem jobb oldalon alig van majrécsík (egyes helyeken szinte el is tünt), viszont balon kb 8-10 mm...
Lum..!

Mielőtt kölcsönadtad, azért elolvashattad volna!
csum,

van egy kurva jó könyv, a motorozás mesterfokon, sztem magyarul abban van leírva a legérthetőbben és átfogóbban a vezetéstechnika, mindenkinek csak ajánlani tom. persze az én példányom vhol kölcsön van adva..
Amúgy üdvözlöm a csapatot
T
Teljes mértében igazat adok neked!!!!!
Nem azért hogy bevágódjak...............egyszerűen ez így igaz
T
Valószínűleg rossz íven mentél bele: minél később fordulsz az ívre az egyenes haladásból, annál jobban átlátod a kanyart. Ez persze azt jelenti, hogy ráforduláskor szűk ívvel kezdesz és egyre lágyul : szinte egyenesen mész mire a felező mellé érsz a jobbosban.

Egyébként pedig közúton sosem szabad elfelejteni, hogy jöhet szemben a sávodban első-hátsó kerékkel jármű. Annak nem fogod utána elmesélni, hogy a saját sávjában kellett volna lennie (vagy még ott se, mert épp elmértél valamit). Az ívhez tartozik még: közúton, ami többé-kevésbé koszos felületű, mindig az a sáv lesz kanyarban a legtisztább, amelyik az autók-teherautók számára a külső: a kerekeiken ott nagyobb a terhelés miáltal ott jobban "lesöprik" a koszt.

Tényleg szükség lenne egy, a használható vezetéstechnikai cikkek _pontos_ fordítását tartalmazó topikra, de minden egyéb hozzászólást mellőzve.
A kiegyenesítésről csak annyit hogy nem szabad vele próbálkozni. Ugyan így voltam én is egy elszámított kanyarban, (jobbos). Mikor rájöttem hogy azt a kanyart jól már nem fogom tudni bevenni, elkezdtem agyalni hogy mit csináljak. Mivel sok időm nem volt, próbáltam egyenesíteni, (nem pedig ráborítani, amit tenni kellett volna), döntött motort nem akartam nagyon fékezni, és féltem az esetleges szembeforgalomtól is, ezért inkább egy fa és egy kilóméterkő közötti helyet "választottam".

Ha legközelebb ilyen helyzetbe kerülök addig borítom amíg tudom, ha ez sem jön be visszaveszek

A "kezességnek" szerintem nem sok keze van ehez.
Ezzel én is így vagyok . Azt hittem csak én szenvedek ebben a jobbos-kanyar fóbiában de örömmel látom hogy nem .
Lehet hogy ennek van valami köze ahoz hogy jobb lábas és jobb kezes vagyok?
Igazad van T T!

Én is így vágódtam neki a betonkeritésnek, még amikor kezdő voltam, és ugye
"kiegyenesítettem" a kanyart