Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

RR pályagép nagyszerviz elindult ma 600 dolog mellett
Alakul a jó idő, ami nem mást jelent, minthogy egyre többen keresik fel a szervizt és szeretnék látni turisztikai szempontból, célból is.
Ma este két hirtelen vendégem volt, akik elhívtak egy vacsorára és megcsodálták a szervizt.
Annak idején tanultunk együtt, ergó kollégák, ennek már jó 4 éve. Azóta nem is láttak, csak az oldalt követték mint kiderült. Ma errefelé jártak és gondolták, ki nem hagynák a Pink motorkerékpár szervizt.
Jól megkaptam, hogy borzasztóan lefogytam és látszik rajtam a szervizbe fektetett mérhetetlen idő, energia, ugyanakkor a tekintélyt és csodálást is, hogy a fenébe csinálom ezt es így. Azért amikor az áldozatokat felhoztam, volt meglepődés is.
Sosem tudhatod, mit és mennyit áldoz más a megálmodott útjáért.
Több szerviz dolgot, motor típust megbeszéltünk egy finom gulyás mellett illetve én ittam egy alkoholmentes koktélt is.
Köszönöm a látogatást, gurulást.
Mushu mondjuk már megint nem bírt magával... 🫡🥲
A negatív reklám is reklám
Tök jó, hogy volt ez a kis buli sm-en, 8. ember hívott az előbb, hogy jön be szervizre. 😀
lehetőség*
Köszönöm szépen, nem te vagy az első, aki a szóval illet, igazán jólesik .

Aha, van sokféle eszköz, igazából millió ehetőség van a szervizben mindenre, csak minden idő természetesen. LEsz új TV adás is pl majd, forgatunk nem sokára. 🙂
Az jó!
Igazi polihisztor vagy.Enmagadat hátulról 1-2-3 méterről?!?! 😎
Akkor hajrá, mutasson pár képet, jöhet minden. Szakvélemény várható. 😁
Meredeken ível felfelé 😁
Profi fotós vagyok.
Az attól függ, milyen a teljesítménygörbéd. 😘 🤣

Szoktál fotózni? 🙃
Nincs felvétel? 😁
Sok esetben én. 🙂
Szépen megy, blokk jó lett, de fékhatás nem tetszik, vissza fék projektre is még sajnos.
És jó lett,olajat nem eszi?
Nem próbáltam még
Kicsit magas ez a gép, de azért megbirkóztam vele 🤗
Szerettem, ezzel visszaélt, borzalmasan csúnya dolgokat tett. 😔
Elnézést,te kevertél az old soliderrel??
Csak mert racionális gondolkodással nem így kommunikálnak az emberek,pláne nyilvános fórumon.
Az érzelmek viszont irracionális dolgok.
Nem látszik a motor! 😆 Ez esetben nem is baj 🤔
Facebook-on megy a fő vonal.

https://www.facebook.com/ecsegiszandra/

Itt ez csak úgy van. Köszönöm!
Pangani látszik az oldal.......pedig nem rossz.
Ki a fotósod? 🤔