Simson

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Mérföldes van.
Sziasztok, nincs véletlenűl valakinek egy eladó simson kilóméterórája?
Sajnos az utángyártott alkatrészek nagy része rettentően silány, de ez van.
Ilyen lett, a plexi meg volt kissé roppanva, de ezért nem cserélem ki.
ne is mond
amit vettem km óra spirált olyan görbe mint a sarló, úgy hullámzik a spirál mintha kígyó lenne benne
haver vett másikat és az is szar
Ma végre faragtam egy golyóstoll zárókupakjából mutatót a km órára és összeszereltem, majd egyelőre fúrógéppel meghajva a spirált, örömmel jelenthetem, hogy működik. Nem volt egyszerű mutatvány, de türelem rózsát terem. Annyi a szépséghiba, hogy kék színe van a mutatónak, de bánja kánya.
Fél napos próbálkozás után sikerült belefabrikálnom a km órába a rugót. Még mutatót kell faragni aztán jöhet a próba. Biztos nem lesz olyan mint az eredeti, de ha működik a számlapot majd hozzáigazítom. Nem kell tökéletesnek lennie csak kb. mutassa a sebességet.

A karambolos vázban kicseréltem az összetört kormánycsapágyat, de összerakáskor felmerült egy elég nagy probléma. A villahíd az egyik irányba forgatva teljesen beleütközik a vázba, míg a másik irányba fordítva csaknem 1 cm távolság van. Eltekeredhetett a váznyak?
Fiam próba körön.
http://youtu.be/jZrfeRi1lRY;feature=youtu.be
F*sza hangja van nagyon.
Sziasztok!

Folyamatban a rendbe hozatal. A lánc gyakorlatilag szemétbe való,csaknem karikába lehet hajlítani,annyira kopott. Viszont találtam az alkatrészeim között egy új láncot,zsírpapírba csomagolva. Típusmegjelölést nem találtam rajta,azt hiszem egy kollégámtól kaphattam évekkel ezelőtt. Egy bibi van vele,hogy szélesebb mint az eredeti láncom. Ilyen láncot is fel lehet rakni vagy nem? Próbaképpen rápróbáltam a lánckerékre,az osztása passzol csak szélesebb.
Nem unatkozunk soha.
http://youtu.be/eyyKWXxgy4E
a gyertyakép nem rossz a porcelán meg az elektródák barnák a menetes rész kicsit feketés, meg retkes minimálisat, de ezt betudom annak hogy kb 1:30as benzin lehet benne vagy 1:35 vagy ilyesmi
ez teljesen új rendszer a könyök is és a dob is új
Karburátor kuka,szerencsére van 3 amiből tudok válogatni. Teleszkóp befogót is cserélni,mert azt is átfúrták miután előzőleg megszakították a menetet.
Gondoltam már rá.
Nemrég kellett újra műteni a robogóm kipufogóját,mert maradt egy pici lemezdarabka benne ami pont akkora dugulást okozott,hogy alig akart menni vele. A katalizátor eltávolítása miatt vágtuk meg,aztán valahol megbújt a szemét lemez. Most újra kifogástalanul teszi a dolgát.
még nem késő leönteni benzinnel, még csak kicsit szoptál vele
No kérem, ma rendbe tettük a vezetékelést. Persze nem gyári állapot,mert csaknem az összes vezetéket feketére cserélték,de működik minden. Kb.2 óra alatt sikerült az elbarmolt vezetékelést helyre tenni. Most következik a motor,mert természetesen az is gatya állapotban van. Persze felújított,napi használatú volt az eladó szerint. Lesz még vele munka bőven,de őszig csak kész lesz minden.
az ostobácska futóművet leszámítva kurvára praktikus, igazándiból egy 5centivel hosszabb rugóúttal teljesen élhező lenne itt a balkánon is
mondjuk az enyémnek az eleje nem sima rugó vagyis az egyik szár csak rugó a másik felében van csillapítás 14es kerék a gyerek 60 kilója alatt remekül muzsikál, az én 140 kilóm alatt lekopog néha, de nem vészes
ellenben a minarelli blokk nagyon eltalált, az enyém 95ös de még a blokk bontatlan
kényelem terén nagyon kényelmes lenne puha nagy ülés, ellenben az a pozíció mintha szarna az ember az nem kényelmes, nekem a forgóm megfájdul 80-100km után
a szimó ülés meg egy rakat fos, a tököm is elzsibbadt 30km után, a láb is szarul áll, nem 190 centihez van ez a méret
szóval egyik sem kényelmes hosszútávon
tehát mindegyik egy határ szar de a robogó praktikusabb
Robogó , kell a faxomnak !
nem veszem vissza a robogó sokkal jobban megy
amúgy azon agyalok hogy az utángyártott kipufogó lehet nagyon visszafojtja?
a véget képtelen vagyok leszedni olyan mintha fbs-el lenne ráragasztva és nem o-gyűrűbel tömítve
belefújva megy a levegő........de annyit nem tudok fújni mint ez a berregő
Nincs mese , hozzád van nőve az a gép !
Na még lehet visszaveszed!
még 60km és az alapjárat teljesen fasza lett, melegen pöccre indul hidegen holnap megnézem
gyertyát még lusta voltam megnézni, de még mindig bénán megy egy kicsit