Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Olyan hőmérőt vettél amit a nívópálca helyére kell becsavarni?
Amúgy szerintem nem kell különösebben foglalkozni ezzel. A régi léghűtéses blokkos motorokat is hajtották télen-nyáron. Hidegben persze én sem hajszolom.
Igen, a GS nem szereti a hideget. Nem , hogy nehezen, hanem egyáltalán nem melegszik be. Épp ezért én 20 fok alatt el is szoktam takarni az olajhűtőt. Mióta beszereltem a hőmérőket azóta számszerűen is alá tudom támasztani, amit eddig csak sejtettem. Pl.: 10 fokban, városi rángatózásban is csak nehezen éri el az olaj a 40(-50) fokot és a hengerfej is csak a piros lámpánál állva éri el a 90(-100) fokot, de a következő lámpáig vissza is hűl 75-80 fokra.
Speciel én MINDEN gépjárművemet, legyen az bármelyik autó a tízből (életem során), robogó, motor, bármi, télen-nyáron beindítom, kinyitom a kaput, felveszem a sisakot, fülvédőt, kabátot, stb, kigurulok gáz nélkül, becsukom a kaput meg minden, utána húzom vagy nyomom meg a gázbowdent. Tehát nálam minimum 3 percig melegszik a motor, amikor valamivel vackolnom kell, néha még tovább is.
Én akkor szoktam csak elindulni ha már 1500-ra vissza tudom engedni. Mondjuk mostanság amikor reggel 8-10 fokban kell indulnom veszem inkább észre csak hogy nehezebben melegszik be. Bezzeg nyáron pikk-pakk megvolt az üzemi hőmérséklet.
Akkor megnyugodtam,azt hittem csak nálam ilyen a szívatója.
Akkor nem próbáltad még a DR-t. Ott 2 állású a szivató! A DR-hez képest álom finoman állítható a szivató a GS-en. Hideg indításnál nálam is felpörög 3500-4000-ig, de azonnal tolom is vissza, hogy csak kb 2500-t pörögjön. Elindulás után folyamatosan tolom vissza, 1 km után meg teljesen vissza lehet tolni.
hát nem valami szabályozható,nekem felmegy szívatóval 4500ig is,de ha leveszem egyből leugrik a fordulat,mármint hidegen ha visszaveszem gyorsan ledobja,le is áll értelemszerűen.
A franc tudja,mindjárt bele is nézek,kisem nyitottam még mióta megvettem a mocit.
a könyve is 3000 ir hideginditásnál,nem??
Nálam is felmegy 3000-ig , próbálom fokozatosan visszaengedni de eltart egy ideig mire olyan 1500-ra vissza tudom engedni. Mondjuk szerintem a gs-n nem valami finoman szabályozható a szivató.
Urak napi első hidegindításnál mi az a fordultszám ami nem "káros a hideg motornak"?
Ti mennyire szoktátok a szívatót beállítani.
Nekem 1500-2800között dobálja nagyon hidegen,bowdent betudtam úgy lőni hogy bebírom állítani kerek 3ezerre és így szépen pörög egyenletesen nem dobál,csak kicsit magaslom a fordulatot a jéghideg blokknak.
Akkor ezek szerint nem egyedi eset...
Én is hasonlóan jártam a múlt hónapban, szintén Lukoil, korábban ezt nem tapasztaltam pedig már egy párszor tankoltam náluk.
Nem járt tegnap délután valaki a Szendrő-Edelény útvonalon? Két GS-el is találkoztam utközben.
Voltunk a rakacai tónál (szalonnát sütni, kicsit lazulni) de király idő volt!
Üdv!
Múlt héten Nyíregyházáról hazafelé befordultunk tankolni a Lukoil kúthoz. Sima 95-öst nyomtam bele,sajnos majdnem tele. Basszus másnap reggel nem akart beindulni !
Sokadik tekertetésre beindult de nagyon szarul járt, még üzemmelegen is ingadozott az alapjárat. Alig vártam hogy kifogyjon... Hétfőn tankoltam rá 100-as Omv-t és tegnap csaptunk egy közel 280 km-es karikát. Hazafelé ismét úgy húzott ahogy régen és megint stabil az alapjárat is. Szóval a lukoil-t én ezentúl messzire elkerülöm.
jah...voltam arra ma...lent egy ismerösnél hajos körül a halastavaknál.
Nem voltam ma sehol, tegnap a Dunántúlon nyomtam 380 km-t (Tata, Kocs, Héreg, Bajna, Zsámbék, ilyesmi...), fele távon egy Honda NC700 társaságában. (Pesti barátommal meglátogattuk egy közös, jó cimboránkat)
öreg bogyó!! voltál ma az 54es uton kecel és császártöltés között?
oks
Ezért nekem két dolog fordult meg a fejemben: vagy a szelep felületén, amit megmunkáltak maradt valami egyenetlenség, és az ciripel. Vagy a lánccal nem oké valami és az adja ki a hangot....
Elvileg akkor az most már megfelelő...
3 szelepnél 0,03 alatt volt, egynél tudtak 0,03at kimérni, és az egyik mérhetetlen (a 3-ból) még 0,05el kisebb lapkával sem volt mérhető=ez be sem záródott korábban...
Most mindegyik 0,05re lett beállítva.
Mondták az értékeket a hézagra?
0,03-0,08-ig volt?
Sikerült Nyíregyházáról a Hungarolube-tól hozatnom egy kollégámmal. Ma este le is cserélem ha lesz időm.
sziv