Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Sziasztok!
Valaki tudja esetleg, hogy szelepszár szimmering csere, és gyűrűzés után, nagyjából mekkora olajfogyasztásra lehet számítani?
Zavar már a gyakori utántöltés, de ha pörgetve utána is eszi, csak kicsit kevesebbet (főleg országúton, autópályán használom, úgyhogy előzéskor, kigyorsításokkor használva van mind a 48 ló, illetve autópályán jellemző tempó mellett elég sokat forog), akkor nem biztos hogy megéri a kb 100.000 forint ráfordítást.
Köszönöm, ha válaszoltok!
Lesz egy kis jó idő végre és a cbr-t is rendbe rakom, no és persze a réteses is kinyit Agárdon, elgurulhatnánk arra nosztalgiázni.
A régi arcok még megvannak, csak sokunknak már nincs meg a GS-e, többek közt nekem se. A fórumot még követem, de eléggé lehalt az utóbbi 1-2 évben, nincs meg az a pezsgés, mint 8-10 évvel ezelőtt volt. Úgy tűnik az újabb GS tulajok meg nem akarnak bejelentkezni a fórumra, pedig vannak szép számmal, mert látom őket az utakon. A ló másik fele, hogy a GS is bizony kiöregedett, kifutó típus. 2008-as volt (azt hiszem) az utolsó új forgalombahelyezésű. Annak bizony már 13 éve. Statisztikailag is kimutatták, hogy csökken a fiatalok körében a motorozási kedv. Nincs utánpótlás. Szóval nagyrészt maradnak a régi arcok.
Mi a szösz!!! Azt hittem már mindenki offolt!!
Hát ez ezek szerint rád is vonatkozik Tibi bátyám!
Régi arcok előkerültek és van egy kis élet!
Üdv! Hasonló hiba karbi javítás után nálam is volt. A megoldás a karbi membrán nem feküdt fel rendesen a peremre, így nem jött létre vákum és csak az alapfúvókák dolgoztak!
..és vételkor jó volt??

Titingelt is?
Gyertyakèp?
Vègnyomàs a hengerekben?
Megy mind a ket henger?
Tolattyuk aljàn a nyomaskiegyenlito furatok egyformak?
Milyen " melysègu" volt a porlaszto tisztitas?
Lègszürö àllapota?
Sziasztok, adott egy 2003-as GS500(nem folytott). Vétel után átnézés céljából vezérlésig meg lett "bontva". Szelephézag állítás történt, kapott egy új tolattyút mivel le volt törve belőle egy darab, az újat vakolni kellett mivel furatos volt. Karburátor ki lett takarítva, tömítések cserélve lettek illetve be is lett állítva a karburátor. Ezek után szépen indul, jó alapjárata van, de olyan 5ezres fordulatig nem pörög a motor illetve nem is húz(ezt úgy kell éreteni, hogy szinte semmi ereje nincsen 5ezres fordulatig csak gurul a motor, nagyobb sebességi fokozatban szinte egy örökkévalóság mire eléri az 5ezres fordulatot. Utána mintha semmi baja nem lenne húz rendesen és le is forog.) Esetleg valaki tudna valami tippet adni,hogy mit kellene megnézni rajta?
Hát én 2 v. 3 emberről biztos tudok, akinek sikerült.
Hát azt nem fél collos krovával kell meghúzni. A szabvány 10-es csillagvillás kulccsal meg nehéz lehet beletörni. Nem lehetetlen, de akarni kell.
Hát az olajszűrő fedél csavarjainak meghúzási nyomatékát le kellett volna írnod régebben a fórumra, mert jó páran eltörték a tőcsavart.
én is ismerem a tolómérőt...menetfésűt...nyomatékkulcsot....mielőtt használom őket...mindig kéz melegre melegítem
...basszus és olyan rend van a garázsban ,hogy nem is kell rákészülnöm....gondosan megjegyzem ,hogy mit ,hova suvvvvasztottam
...ha pedig az asszony visít valamiért....hát telibe leszarom.
Egyetlen előkészület szükségeltetne...de az utóbbi időben időspórolás gyanánt dohányzás közben ejtem meg....A garázs faliújságjára tűzdelt lapokból kiválogatni az adott motorra kiadott lehúzási nyomaték listát....ez a művelet csak úgy zabálja az időt
Igazad van. A reggeli kávét meg szarást kihagytam,, az plussz 10 perc nálam, de ez is egyén függő, van haverom aki egy órát ül a budin. Részemről a téma lezárva, leírtam én hogy csináltam régen a gs-en. Személyeskedni meg qrvára nem kell, mert a fórum nem erről szólna, az h te másképp csinálsz dolgokat, az rendben van. Írd le és kész, nem kell állandóan más dolgait minősítgetni...
"meg simpla bosszantó trollkodás, nagyotmondás sok máshoz hasnolóan"
Ha téged bosszant a fórum olvasása, akkor nem kell olvasni...
Szerintem felesleges vitatkozni. Van aki igy csinalja, van aki ugy. Meg motorja is valogatja.

A Cbf-nel oldalrol (mindenfele bontas nelkul) kicsavartam 3 csavart es cserelheto volt a levego szuro. A Vfr-nel le kell venni a tankot. A tank levetelhez az oldalidomokat. Az oldalidomok levetelehez a bukocsovet. Meg sem kerdezem, hogy melyiknel erdemes megvarni a csereperiodus erteket.
Ha vita (utolsó) tárgya az volt, hogy eltakarítom a féket, "olajat" cserélek, de nem cserélem ki a kopott betétet...innen vezesd le
Persze tudom a fotelböl, erre egy roppant elörelátó tulajdonosnak már meg van a kész válasza. Elökapom a tolóméröt (van aki persze mm pontosan megsaccolva , vagy fejböl tudja) megmérem a dugattyú /dugattyúk méretét, meg a kopott és az új betétek vastagságkülöbségét. Számológépbe bepötyögöm a DA*DA*PI/4*vastagság különbség (figyelembe véve a dugattyúk számát,meg hogy úszóagyas, vagy szembedugattyús), és már meg is van a térfogat, amit a teljesen feltöttött föfékhenger tartályból eltávolítok...Na ekkor nem kell tartályra figyelmet fordítani a késöbbi betétcserénél ami ugye valakinél 2000km/2hét ((( ami teljesen átlagos, nekem mint föistennek tavaly pont az éves bohockodás volt, de nekem nincs akkora egom, hogy magamból tudjak csak kiindulni ))).
Mivel most kerult hoztam a motor inkabb tobb mindent cserelek, ezert csuszott ossze sok minden. Ok fekbetet latszik, de a fekfolyadekrol, hutofolyadekrol, villaolajrol, nem volt info, inkabb csere.
Nos tema zarszokent.

Mivel fekfolyadek csere is napirendeb volt, ezert mielott visszabb nyomtan volna a dugattyukat engedtem le a rendszerbol, mivel maxon alltak a szintek.

A tisztitasnal lattam, hogy ez cseres es takaritas utan visszaraktam a regi (csak az elso) nyergeket - a hatsot ezek utan meg se bolygatram. Uj betetek rendelve, ha megjonnek cserelve lesz a folyadek is.
Nem lesz, mert a kopottal volt némi hiány. Az újjal megint pont jó.
Vidomnak hondaja van...
Az ùj betétnél lesz egy pici felesleges olajad a rendszerben.
De hagylak, mert nagyon felzaklat téma. ;-D
Azért a sok okostojásnak felhívnám egy apróságra a figyelmét.
Ebből sikerült kiindulni: "ha már szétszedtem a féket és még kb 2000 km-t menne el a betét "
Tehát a fék már szét volt szerelve nyilván azért, hogy megtisztítsa, ne adj isten tán még olaj (igen bazmeg, így hívom a fékfolyadékot) csere is volt,és erre mondta a kolléga, hogy ő azt még elhasználta volna, aztán 15 perc a CSAK A FÉKBETÉTEK CSERÉJE. Egy egyszerűbb motoron mint a gs egy olyan embernek, akinek a garázsában áll a motor, ahol a szerszámai is vannak, simán megoldható. És SENKI, az itteni okostojások se cserélik 2000km-enként a fékolajat, és SENKI, az itteni okostojások se polírozzák a dugattyúikat 2000km-enként. Jól is néznénk ki, novemberben mentem 4000km-t, kéthetente kéne olajat cserélnem meg fékdugattyút polírozni? Haggyámán.....
:)

Nálam ez igy néz ki (tudom egyedi eset).

Kipufogó dob lelazít (ezt két csavar fogja). Dobot lekötöm a hátsó lábtartóról ezek után kifordítom a dobot. Leveszem a 4 kerékcsavart (motorról beszélek természetesen) és leveszem a kereket. Utána férek a féknyereghez (mert a kerék közepében van és nem fér ki sehol , mivel a küllők befelé hajlanak (mint az autófelniknél). Féknyereg lelazit, kiveszem, betétek ki, tisztítás és vissza az egész.

Csak önmagában 10 csavarral kell foglalkozni, és ezek 5 méretben játszanak.

Szóval ha minden ki van készítve és minden csavar vajpuhán jár (mint a kipufogó csavarok szoktak általában) akkor is van vagy félóra.
Így is van.
Amikor az első motoromat vettem, tudtam, kb. mennyit szánok rá, gondolkodva és az utazási költségeket kalkulálva a körzővel húztam egy kört a térképen mondván, hogy ezen a körön belül veszek valamit.
A válogatás általában pénzbe kerül. ha sm-ről váltasz és az a cél, hogy vegyél egy relatíve olcsó AKÁRMIT, amin elkezdesz nagymotorozni, akkor több esélyed van, mintha azt mondod, hogy márpedig csak- és kizárólag az X gyár Y motorja kell neked. Lehet ezt, és nincs is vele baj, csak az ilyen hozzáállás általában többe kerül és szerintem problémásabb is.
Az sem lehetetlen, hogy az első nap találnál egy pont olyant és öreg bácsitól templomba járatosan, de mindenki nézzen magába, mekkora erre az esély?

Én adtam már el autót és motort is, pontosan tudom, hogy egy jó és jól karbantartott motort a gazdája ismerőse között azonnal elviszik, mert általában tudják az emberek, hogy a rokon, szomszéd, kolléga hogyan tartja a járművét és a kelendő cucc azonnal elkel. Azért is kelendő a neve. A tapasztalat azt mondatja, hogy gyakorlatban azért meg kell küzdeni a jóért. Vagy az elején a felárban, vagy később az alkatrészekben és a szerelő árában.

A konklúzióm az, hogy sohasem gazdagtól kell tanácsot kérni, de ha már mondja, meg kell hallgatni azt is.