Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Akinek van jogositványa el kéne higy tudja dönteni. Egyébként egzaktul méterben is meg van határozva, megkeresem neked majd.
Na most ezek szerint a jo látási viszonyok mellett elötted halado jármüvet mondjuk hatszáz méterröl észreveszed ott még biztos hogy nem mondod meg hogy világit a hátso lámpája vagy sem. De neked ez fontos 😁 Az elsö fényszoro meg egyértelmü.
én nem általánosítanék ennyire teherautósból is van paraszt meg személyautósból is(kezeit széttáró) A bmw-s meg aztán pffúú na hadjuk inkább 😅 Én a lehetőségeimhez mérten szoktam segíteni a teherautósokon vezetés közben. Mivel hivatásszerűen nem voltma még söfőr nem tudom pontosan miről szól, de azt tudom, hogy többségük 3 hetente kerül haza. Aztán buziskodni az aeterrel vezetési idő, munkaidő kötelező pihenők., leállós hétvégék stb. Nem irigylem (kezeit széttáró) Nagy tömeget mozgat lustább, tehetetlenebb a jármű, nehezebben fordul ki egy kereszteződésből ezért előre engedem, autópálya sávbesorolásakor kihúzódok a szélsőbe, hogy be tudjon jönni és a többi. amit meg is szoktak általában köszönni(meghajlós) Meg én is megköszönöm a vészvillógóval amikor leindexel, hogy megelőzhetem ennyi(kezeit széttáró) Ha mindenki tudna normálisan közlekedni lenne valamiféle előzékenysége a másikkal szemben esetleg hajlandó is lenne lemondani a pillanatnyi elsőbbségéről a másik javára gördülékenyebb is lehetne a közlekedés(kezeit széttáró) Régen amikor mentünk pl. horvátba még nem volt teljesen kiépítve az autópálya akkor volt olyan szakasz, hogy 5 km-ert követtünk egy teherautót esély sem volt arra, hogy megelőzzük, jó nagy sor fel is szaporodott. Aztán egyszer csak kiállt amikor lehetősége volt rá elengedte a dugót. Először azt hittem, hogy csak pont ott kellett megállnia és szerencsénk volt(gondolkodós) aztán ezen a szakaszon még legalább 3 ilyen eset volt. Na ez pl. nálunk még most is elképzelhetetlen mondjuk egy trakeszos akár 40 km-eren keresztül is gyűjti maga után az autókat és nem érez rá késztetést, hogy lehúzódjon alkalmanként 5 percre 😅 Vagy a cipzár elv egy besoroláskor. Ez már amúgy néha-néha nálunk is működik de nincs kiteljesedve mint más országokban még mindig van egy csomó ember aki görcsösen ragaszkodik az elsőbbségéhez és leszarja mi van az alárendelt másik felhalmozódott közlekedővel(kezeit széttáró) Aztán nagy kedvencem a még sajnos sok helyen található 4-es kereszteződések, ahol van egy főút becsatlakozó két alárendelt úttal egy városban és legjobb inkább a túloldalra megszületni mint átmenni 😆 Esze ágában sincs a parasztnak elengedni főútról még akkor sem ha a kereszteződésbe érve látja neki jobbról balról 10-12 autó ott próbál kijutni a főútra(ujjával lefelé mutató) Én amikor 5 perc sikertelen várakozás után,hogy átjussak a túloldalra vagy kiforduljak a főútra úgy járok el, hogy amikor az én sávom engedi, mert egy rövid szünet következik kiállok az út feléig aztán elzárom a forgalmat azon a sávon az autómmal, így már csak 1 sávot kell várnom ott már ilyenkor a második, harmadik autó általában átenged(kezeit széttáró)
Igen,és pont itt van az anomália.Kinek mi a jó látásiviszony.Ki dönti azt el?
Kik bizonyították?Úgy beszélsz mintha bárkinek is hátránya származna abból ha hátra is felkurnának egy nyamvadt fényt.Tudod,látni és látszani,örökérvényű.
Neked is azt tudom momdani, hogy fényes nappal te a piros hátso lámpát észreveszed a jármüvet meg nem akkor ott baj van. Érdekes látásotok van.
Amugy meg a kreszt tudnám idézni és ha aszerint cselekszik mindenki akkor nincs vita.
Nappali menetfényt CSAK nappal ÉS jo látási viszonyok mellett szabad használni. Ha bármelyik nem teljesül akkor helyzetjelzö ÉS tompitott fényszóró.
Ezzel én ezt le is zárom, gondolatszinten annyi, hogy aki jo látási viszonyok mellett hátso piroslámpázik azzal én nem szeretnék egy uton haladni se egyirányban se szemben.
Kawa azt ne mond hogy ha közeledsz egy autóhoz. Pont ugyanakkor veszed észre azt aminek nincs hátul egyetlen fényforrása sem mint aminek világít a helyzetjelző.
Baszkodnám fejbe azt aki kitalálta hogy hátul nem kell semmiféle fényforrás nappalifénynél.
Ez többszörösen bizonyitott dolog hogy a világito eksö lámpa nagymértekben befolyásolja a láthatóságot. Nagyon nagy hülyeséget beszélsz.
hát ez az amit sosem csináltam. 2006 óta van ce-m de mivel sosem vezettem így ez nem is kellett. Csak mesélgették, hogy ge.i egy hely, meg nem is annyira könnyű 😅 Bár ennek is mintha 3 fokozata lenne úgy rémlik(gondolkodós)
Hát hogy. a faszba ne! Azt is lerugnám aki a 21w ködlámpát felkapcsolva hagyja mert kifolyik a szemem te meg egy tompitott fényszoronyi piros lámpával égetnéd a hátuljövöket.
Mondjuk te imádsz indokolatlanul is bizonygatni a hülyeséged, de neked az elötted haladoval mindig felkapcsoltatnám a hátso ködlámpáját.
Irtad a pávot.....szerintem ha igy látod neked is nagy szükséged lenne rá.
olyan 6-8 éve összehasonlítottunk egy 2,5 ezer forintos ali expressz police feliratos lámpát egy 30 ezres ledlenserrel
persze volt különbség, de nem egy egetrengető
igaz az a police utánzat egész minőségi volt doboz+töltők+elemtartók, és még a mai napig működik
kézbefogva sem volt nagy különbség, ha jól emlékszem a ledlenser vízálló volt a gagyi meg szerintem nem bírta volna, bár teli van gumigyűrűkkel de nem vennék mérget rá hogy kibírta volna a víz alatti működést
Hát hátul se annyi legyen,amit be tudnak rakni előre,azt tehetik hátra is.
Szembe jövő láthatóság?Szembe mindenki saját sávot használ,aki pedig előzni akar győződjön meg hogy tud-e,ott sem a lámpa fog segíteni.Akkor akinek, fényes nappal az világíto első lámpa a megoldás,annak nem szabad vezetnie.kismilliószor látni hogy ködös párás szürkület,ezüst autó hátul semmi nem világít és rohadtul el tud bújni....
Ja, és az elsö nem 5wattnyi fényt bocsát ki, ami lényeges különbség.
Igy van. De irtam, már volt régen is ilyen. Egyszerre megcsináltatta a volán bcd kategoriát és nem kellett gyakorlat a d-hez
Nem. Mert a szembejövö láthatóságában ORIÁSI segitség. Ha manapság véletlen jön szembe egy lámpanélküli auto kurvára meglepödök mert már szinte a fényt keresi az ember, egy sötét vagy szürke auto esetén régen is nagy segitség lett volna.
Akinek fényes nappal a világito hátso lámpa a megoldás, annak nem szabad vezetnie.
Ebben nem értek egyet,ilyen alapon előre is felesleges.
Nem B-vel akarnak buszt vezetni,ugyanúgy D-vel,csak nem feltétel a C.
Ehhez hozzájárul az is hogy egyre több a vezetéstámogato remdszer. Lassan már csak a kulcs elforditásához kell ember
Ne mondd már a hülyeséget. Az 5w zárofényt ha hamarabb veszed észre mint magát a jármüvet, már rég fel kellett volna kapcsolnod a világitást. Ráadásul állo jármünél ha 80-nál veszed észre pont megint semmi, ha meg haladsz utánna lassan fogod beérni tehát lesz idöd feleszmélni hogy az piros lámpa azon a baszott nagy valamin van amit követsz.
túl sok baj van a világgal, ez a túlzott libsi agymosás miatt nagyjából senki sem tud ésszerűen gondolkozni
lassan újra el kell kezdenem inni hogy el tudjam a világot viselni 😁
Most meg már sima B-vel akarnak buszt vezetni vízfejék.
nekem sárga jogsi volt a targoncához, semmi más papírt nem adtak, 2000ft ba került ebből visszajött 1500ft, szóval bukóval zártam a bulit 😥
Nekem még adtak anno kék bizonyítványt az emelőgépeshez huszon éve, most már nincs ahhoz se. A német Dekra cég csinálja gyorstalpalón így már ez sem szamka. 😆
Mondjuk azt hogy a PÁV 3-at nagyjából bárkinek oda adják,a kettőt már nem.