Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

10től mostanáig ott evett a fene, de nem láttalak.
Pénteken voltam gumizni a Katanát ott ahol a Virago is van, de még nem jutott el a hozzányúlásig.
Ok. Nekem a vasárnap nem jó sajna. Sikerült a fék megjavítása?
Ezt most kihagyom Gergő! Brigi a baleset óta kb 200 métert gurult és ma terveztem, hogy megnézzük visszatért e a motorozási kedv gyakorlatilag is! Itt a környékünkön gurulunk egy 60-70 km-nyi távot. Jócó barátom jövendőbelije sem ült a motorján tavaly óta, úgyhogy most nem szívesen tartanánk fel egy esetleges nagyobb társaságot! Úgyhogy négyesben átvesszük megint az alapoktól. Jó gurulást neked(nektek)!
Kalmi,

nekem lenne kedvem, de bringázni megyünk, csak vasárnap érek rá.
Ezek szerint kész a motorod, dobhatnál pár képet róla.
Szia Fabesz
Régen hallottunk felőled.
Először is Óriási Gratula az utódhoz. Irigykedem is, ám rendesen.
Salgóbánya lesz idén is. 2016 07 22-24
Biztos jó lesz. Idén állítólag jönnek a Savageosok is. Hasonló jó csapat mint a miénk. Talán ők többet találkoznak.
Viszont azt hallottam, hogy az idei lesz az utolsó. Mivel Zoli kezd bele fáradni.
Idénre én, még tervezem elcsalni a csapatott a Mátra egyik tetejére, a Galyatetői kilátóban lévő Bivak szállásra. Klasz lehet dumálás közben egész éjjel a Mátra lábánál lévő települések fényeiben gyönyörködni.

SovZsolt
Tudomásom szerint a Drasztárosoknak van saját honlapjuk, És az ottani fórumon társalognak. S egész élénk társasági életet élnek. Sokat találkoznak, és gurulnak együtt.
Nem könnyű rátalálni és regisztrálni sem. S ha valaki nem elég aktív akkor talán törlik is.
Talán Robin62 (Aki jó maga is Virágó 535-ösös volt) tud ebben segíteni. Ha itt külön neki válaszolsz, akkor talán kap emailos értesítést, és segít neked rájuk lelni.
De ha itt maradsz az sem baj. Örömmel látunk itt is és a rendezvényeken is.
Köszi az infót! Interneten már találkoztam a nevével, elég jó híre van. Esetleg csak postai úton tudnám elküldeni neki. Nem tudom, hogy hajlandó lenne-e küldözgetni. Gondolom a Posta drágább lenne, mint az egész.
Ha el tudod juttatni a Sima Béla műhelybe, ott kb 2 ezerért kiszedik belőle a ferdeséget.
Én 9-kor indulok Dunaföldvárra megmutatni a vasat egy potenciális vevőnek. Esetleg van kedve valakinek csatlakozni? Sok látnivalót nem tudok arra felé, de ha a gurulás élménye elég, akkor nosza.
Sziasztok! Érdeklődnék, hogy nincs-e valamelyiketeknek a képen szereplő kormánya. Kiderült, hogy görbe. Ma rávettem magamat, és elkezdtem egy kicsit méricskélni. Leszereltem a kormányt és üveglapra ráfektetve 1 cm billegése van, másik irányból is van benne kurv@ság. Ha nem tudok szerzni akkor, az újabb tipusokon lévő hajlítottabb kormányt kellene szerezzek, viszont akkor a tartóit is cserélnem kellene. A mostani bowdeneim elég hosszúak lennének hozzá?
Szia Kalmi,
Plastidip, keress Ra neten sok infot talalsz rola. Es beszerzesi helyet is. 400ml es flakon 5000 korul van.
Koszi szepen, en sem alapoztam. De telibe fujtam. Most AZ ulesre is kellet festenem, eddig Ott is birja pedig Ott mozog AZ egesz de rugalmas.
Szia,
Igen, en debreceni vagyok de "csak" 1100-esem van. Ha erdekel szivesen megmutatom. A varosban van tobb 535-is el lehet kapni oket. Vagy a Yamaha Matehoz ha kimesz Jo esellyel lesz naluk. Lehet a szervizukben. Ott Jozsi szivesen segit ad tanacsot is.
De mint mondtam AZ enyemet is megmutatom szivesen
Szombat délelőtt valakinek lenne kedve gurulni kicsit? Kb 9 és 15 óra között.
Sziasztok!
A hétvégén XVIII. M.C. Motoros találkozó lesz Jászboldogházán!
A CONDORS M.C. honlapján találtok részletes programot!
Gyertek minél többen ha van kedvetek!
Üdv Tamás!
Az 535ös létezik csak ülés alatti tankkal(8,6 liter) és alsó, felsővel is(13,5 liter). A kéttankos hatótávolsága bőven ott van,(200km+) hogy hamarabb is megállj mint mielőtt kifogy. A formavilág nemtetszése miatt senki nem fog megkövezni, ez szubjektív. Brumeszkosz és Fabesz fórumtárs debreceni, de mindkettőjüknek 1,1es gépe van(Drag Star és Virago). Brumi 535ről váltott és a szabadonfutón kívül nem nagyon emlékszem, hogy gondja lett volna. Ez a gyenge pontja, de annyira nem érdekes ha kizártad mint lehetőséget. Ha a 750es XVre kíváncsi vagy kattints a képeimre és megnézheted, hogy tetszik vagy nem! Nemrég volt eladó a fórumon. 1,1est gondolom már láttál!(Zsoccca, Fabesz,) Ha esetleg bejön a 750es lehet, hogy tudok eladót, de kicsit más lenne mint az enyém(újabb 10 évvel).
Szia!
Nekem eddig benzinből nem sok ment rá, de azt a kicsit gond nélkül bírta. Én alapozó nélkül fújtam és nem telibe az egészet így a lábammal már kicsit feldörzsöltem a szélénél. Nekem össz ennyi bajom van vele. Ha alapozóval fújtam volna, akkor viszont nehezebb leszedni (nem voltam benne biztos, hogy tetszeni fog, ezért inkább nem alapoztam).

Szombatra végre relatíve normális időt jósolnak. Nem kellene egyet végre közösen gurulni?
Kérdeztem, illetve még rajta vagyok az ügyön, de még nem találtam aktív fórumot tőlük.

Egyébként most csinálom a jogsit és hosszas, de még folyamatban levő mérlegelés után az xvs maradt (250 vagy 650) vagy pedig ott van még a Virago is. XV535. Mindenhol csak a jókat olvasom róla, negatív dolgot talán nem is láttam, tehát ha a realitások talaján maradok, az egy nagyon is jó választás volna. Egy gond van vele csupán, - és most kövezzetek nyugodtan - nem tetszik a formavilága. Legalábbis képekről. Nem értem azt a tankot például.. Jó, van a nyereg alatt is, de a látható méret nagyon kicsi.
MIvel nem volt lehetőségem élőben látni, kérdésem, hogy van-e köztetek debreceni kolléga akinél meg tudnám nézni? Köszi!
Jópofa. Hol vetted? Mennyibe kerül?
Sziasztok,
A ZenÉsz plastidip-pes folyékony gumi festése szöget ütött a fejemben és kipróbéltam. Mindig is érdekelt, milyen lenne a króm - matt fekete párosítás. Szerintem egész jó.
A tapasztalat, hogy könnyen tisztítható, lepereg a víz, védve van a fényezés, a gumi miatt pl a tanktáska masszívan áll rajta.
Azt nem tudom még, hogy a benzint mennyire bírja, eddig nem kapott belőle. Neked ZenÉsz van vele ilyen tapasztalatod?

Amúgy gurulni, meg ide írni sincs mostanság sajnos sok időm, a harmadik csemete most három hónapos úgyhogy van mire nézni :-)
De remélem az idén nyáron összefutunk és személyesen is talákozunk. Az a salgóbányai találkozó igazán jól sikerült anno.
Oksa. Gyere ha tudsz és ha van kedved.
Ok. Igyekszem kinézni.
10 óra körül szoktunk kiérni.
Mikortól leszel kinn Gyula?