Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Van esetleg tapasztalt XJ600 motoros Borsodból / Hevesből? Tavaly gyakorlatilag nulla tapasztalattal ültem fel a sajátomra és habár azóta összesen már 3500km-nél járok mégis vannak kétségeim a motorommal kapcsolatban. Egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy amit vezetés közben érzek az a motor hibája, az én hibám, vagy egészen egyszerűen ilyen a motorozás? Mert ha az első akkor ki kell javítani, ha második akkor vagy eladom vagy változtatok ha a harmadik akkor meg megnyugszom, hogy ilyen érzés a motorozás. Szóval végülis tesztpilótát keresek aki felülne a motorra és menne vele pár km-t aztán pedig véleményt mondana.
Nem igazán épp amiért írtad, hogy kb. egyformán van takarva viszont ütközésnél rosszabbul sérül mert hamarabb viszi a vázat is mint a sima no a villaszár is hamarabb megy gallyra.
Áháááá! Értem. És ilyenkor a teló élettartama nem csökken? Arra gondolok, hogy csak közelebb van az úthoz, talán több szennyeződés éri. (mondjuk látom, hogy sárvédő takarja elölről)
Vazz írtad a villát is én meg csak a féket vettem észre így gyakorlatilag ugyanazt írtuk.
Elvileg azért találták ki, hogy a rugózatlan tömeget csökkentsék ez szerintem inkább a sportban lényeges, de igazából ma már mivel ezt fejlesztik jobban így ezek már tényleg jobbak is a simáknál, de közúti használatnál nem biztos, hogy akkora a jelentősége viszont tény, hogy jobban néz ki. Persze ezekre jobb fékek is vannak szerelve általában.
Így már világos, kösz, hogy elmagyaráztad.
Ja oké!
Széles vigyorral vennéd észre a külömbséget.
És az miért jó?
Meg a telóra kompletten.
Szerintem a villák+fékre gondol.
Jól néz ki! Az mit jelent, hogy fordított első futómű?
Sziasztok, egy átalakítás végére értünk kis műhelyünkbe, örömmel mondhatom hogy a moci gazdija nagyon elégedett lett és az elmondása alapján sikerült olyan stabillá és irányíthatóvá tenni ez a járgányt amit gyárilag nem mindíg sikerült elérni, forditott első futóművet kapott íme a képek.
Ebben az esetben inkább kihagyom :)
Ök gyártanak ilyen kiegésszitöket, de ha még van is a xj 600-hoz, többe kerül mint a motorod...

https://www.wunderlich.de/en/
https://sw-motech.com/bike/YAM...
https://www.lsl.eu/
És olyat lehet venni valahol?
Ami ekkora vedelmet nyujt az rendörmotorokra meg oktato motorokra szerelték...
(5:44-től van az ominózus eset, csak a linkelés nem működött)
ilyen esetekre gondolok például: http://youtu.be/LNYR1UQx96s;feature=youtu.be&t=344

Az a cső ami az én motoromon van abszolút semmitől sem védi a karosszériát. Nem házi kókányolásra gondoltam hanem arra, hogy van-e valami ami működik. Persze tudom, hogy 25 éves a motor, úgyhogy könnyen lehet, hogy nincs ilyen.
Bukó keretek, gombák lényege, hogy eldöléskor , ne szakadjon be dekli a motorblokkon, vagy (kis) sebességü csúszásnál az kopjon, ne a fötengely vége, vagy a generátor. Àltalában kis surlódás jön létre a bukó keret vagy gomba és az aszfalt között, így kisebb eröhatások érik az érinkezö felületeket, nem ütés szerü igénybevételek, ezzel a nagyobb deformációk egy kis sebességü csúszásnál, eldölésnél elkerülhetöen...
De egik ilyen "védö-eszköz" sem óvja meg motort az "aprólék " -fogyóeszköz megsérülésétöl. Ami kiáll az kopik, fogy, törik...nagyobb sebességü esésnél meg ha hempereg a motor, semmi sem véd...
Egyes modeleken gombák jobb választás, mert a bukócsövek, sok esetben csökkentik a motor szabad döntési szögét, és sok esetben maga a bukócsö okozza a bukást, mert bedöntött motornál, kiemeli a hátsó kereket, és földhöz vágod a motort. Esetenként meg a gomba van "gyenge ponthoz rögzítve", és okoz nagyobb kárt, mint ha nem is lett volna felszerelve.
Arra jók, hogy szerencsés esetben, nem lyukad ki a blokk, és nem folyik el kenöanyag, így talán ha kezelöszervekböl marad még "elég " a kormányon, akkor tovább lehet vele menni...így sok esetben jó szolgálatot tesz akár az ülés alatt eldugott kuplung meg fékkar...(index, tükör nélkül még haza lehet jutni...)

Ezeket csak azért tudom, mert terveztem-gyártottam pár motorhoz gombát, miután bukócsö miatt zakóztak vele...és azt is tudom, hogy esetenként túl magasak az elvárások ezekkel a kiegészitökkel kapcsolatban, mint pl az esetben is...,mert talán az edurokon van pár olyan komplett gyerkmászóka feltákolva, hogy kisebb hepergés után is épek maradnak az idomok...de ott ugy ez érhetö...

Az ilyen koros motorokra már nem nagyon van innováció... a házilag készített barkácsmunkákkal meg mostanság ahpgy hallom vigyázni kell, mert kérhetik a típusbizoynítványt müszakin vagy közuti ellenörzéskor is...
Ööö de, attól véd valami. Köszönöm, hogy sikerült megragadnod a kérdésem lényegét!
Attòl semmi nem véd...
'94-es diversion-re lehet bukógombát rakni és ha igen milyet? Az enyémen van ilyen blokkvédő valami ami a képen is látható, de ez sem engem sem az idomokat nem védi meg semmitől ha esetleg elborulna a motor. Ha esetleg valakinek van ilyen téren tapasztalata az kérem ossza meg :)
Ilyen olajárak mellett már úgysem éri meg :)
A fenébe, mégsem lesz olajbizniszed! :-D