Egészen pontosan 4677 kilométert tett meg a friss rekordtartó, Steven Day 111 óra alatt, amivel jócskán lefaragott az eddigi, 176 órás szintidőből. A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy a rekorderek ketten voltak: amíg ő a nyugati partról startolt, párja, Rob Swartz a keleti parton, New Yorkban ült motorra ugyanezzel a céllal. Swartz és motorja bírta is a kihívást, ám az őt kísérő szervizkamion balesetet szenvedett, ezért Rob feladta a küzdelmet. Ő amúgy egy Energica Eva EsseEsse9-et választott társául, Steven pedig szintén Energicával, de egy Eva Rebellel vágott neki a távnak. 

111-ora-alatt-energicaval-usa-keleti-nyugati-part-kozott
Az sem segítette a rekorddöntést, hogy az út egy részét szokatlanul hideg időben tette meg, ami köztudottan nem barátja az elektromos járműveknek

Nagy segítség volt, hogy az Energica és a Harley-Davidson is tölthet Tesla Superchargeren...

A csaknem ötnapos száguldás végén Steven elmesélte, hogy főként a töltések gyorsaságán múlt, hogy sikerült ilyen remek időt futnia. Az Energica ugyanis – megfelelő teljesítmény mellett – nagyjából egy óra alatt 90%-ra tölthető, és ezzel városban akár 250-300, míg lakott területen kívül 160 kilométeres hatótávot ért el.

111-ora-alatt-energicaval-usa-keleti-nyugati-part-kozott
Steven és Rob is segítőkkel a háta mögött vágott neki a négy-ötnapos rekorddöntésnek

Kiemelték azt is, hogy nagy szerepe volt a csúcsdöntésben a fejlett infrastruktúrának, no meg annak is,

hogy az Energica és a Harley-Davidson elektromos modelljeivel simán beállhatnak a motorosok a gyorstöltőkhöz (pl. Tesla Supercharger),

így percek alatt akár 80-100 kilométerre elegendő ampert pumpálhatnak az akksikba.

111-ora-alatt-energicaval-usa-keleti-nyugati-part-kozott
A korábbi rekord 178 óra volt, amit most csaknem 70 órával döntött meg az új világelső, Steven Day. Az előző csúcsot egyébként Diego Cardenas állította fel 2020-ban egy Harley-Davidson Livewire-rel

A csúcsdöntés elsődleges célja természetesen az volt, hogy népszerűsítsék az elektromos közlekedést, és megmutassák, hogy a pihenők, töltések stb. idejével együtt is elérhető a közel 50 km/órás átlagsebesség egy ilyen hosszú úton.