Legtöbben féligazságok, fórumokon vagy a gyakorikérdéseken fellelt tanácsok alapján tájékozódnak, amikor belevágnak az autójuk vagy motorjuk átfaragásába, pedig az idevágó szabályok bárki számára elérhetők. Más kérdés, hogy egy félnapos elfoglaltság alaposan átrágni és értelmezni a rendeleteket, ezért a gondatlan tulajdonosok többnyire csak legyintenek: jó lesz ez így, majd kimagyarázom. Most megpróbáljuk röviden, sallangmentesen összefoglalni a leggyakrabban előforduló kérdéseket és a hivatalos válaszokat.

Szívátültetés

A motorkerékpárok erőforrását „nem szokás” felújítani, a kocsiknál rutinmunkának számító főtengely-köszörülés, -csapágyazás csak elvétve fordul elő, inkább a kiterjedt hazai bontóhálózatból szerzik be a tulajdonosok a kisebb cseredarabokat.

a-motorepites-es-a-blokkcsere-szabalyai-9206
Ha típusazonos erőforrást vásárolsz, csupán annak eredetigazolására lesz szükséged, és már hozzá is láthatsz a cseréhez

Ha főtengely mellett más bibi is akad, a váltó is kidobja már a kettest, esetleg a hengerfej sem áll a helyzet magaslatán, érdemesebb a teljes hajtóművet beszerezni, főként, hogy a motorcsere ma már lényegesen kevesebb macerával zajlik, mint 15-20 évvel ezelőtt. Amennyiben sikerül egy típusazonos, az eredetivel megegyező motorkódú blokkot szerezned, akkor a 326/2011. (XII.28.) Korm. BM rendelet alapján csak az erőforrás tulajdonjogát igazoló okiratra (pl. forgalmi engedély másolat, számla, adás-vételi szerződés) lesz szükséged, és már indulhat is a munka.

Az igazán körültekintő tulajdonosok persze kérhetnek ún. útvonalengedélyt is, amikor az ismét működőképes gépet vizsgára viszik, hogy ott megkapják az igazolást (műszaki adatlap) a cseréről. Mondjuk ez nem véletlenül ritkaság, elvégre egy burkolt kétkerekűt aligha szed szét az út szélén álló rendőr, hogy hozzáférjen a - megváltozott - motorszámhoz. Az ilyen beavatkozások tehát gyorsan, egyszerűen zajlanak, de ha az új erőforrás révén plusz lóerőket szeretnél nyerni, az már sokkal összetettebb feladat.

a-motorepites-es-a-blokkcsere-szabalyai-9209
Ha a sérült vagy bemattult idomokat más színűre fényezed, akkor is műszaki vizsgán kiadott adatlappal jegyeztetheted be a változást. Az NKH telephelyein ez csupán 4360 forintba kerül – igazán nem nagy beruházás, hogy ne csak a motorod, hanem a papírjaid is rendben legyenek

A kilencvenes években tízezrével érkeztek japán belpiacos vasak az országba, melyek a szigetország szabályozása miatt rendre 380 és 400 köbcenti közötti hengerűrtartalmúak voltak. A fifikás gazdáknak persze feltűnt, hogy ezek megszólalásig hasonlítanak a 600-as rokonokra, és rögtön kutatni kezdték, miként is lehetne egy motorcserével megduplázni az elérhető lovak számát. Az igazán alapos szakik egyszerűen átfűzték a régi blokkba a nagyobb furatú hengereket, az új főtengelyt és a hajtókarokat, beszerezték a másik karburátort, illetve elektronikát, így kívülről látszólag nem változott semmi, a motorszámot nem érintette az átalakítás.

a-motorepites-es-a-blokkcsere-szabalyai-9212
Csak elvétve engedélyezik az eredetinél nagyobb, erősebb hajtómű beszerelését a motorokba, de ez alól kivételt képeznek a jellemzően 400-as, japán belpiacos modellek. Ezek, mivel gyárilag is készült hasonló megjelenésű, 600-as, 750-es verziójuk, sok-sok utánajárással hivatalosan is átépíthetők

A hazárdőrök kétévente oda-vissza legóztak a régi-új erőforrással, hogy a műszaki vizsgán stimmeljenek a számok, és gyakran fohászkodtak, hogy ne okozzanak balesetet, mert a szabálytalanul átépített gép miatt a biztosító bármikor elutasíthatta a kártérítést. A harmadik, szabad szemmel alig látható csoport, mely tagjai belevágtak a szabályos, töménytelen papírmunkával járó, hivatalos átalakításba. Ehhez először is szükségük volt a közlekedési hatóság által kiadott engedélyre, ami gyakran leküzdhetetlen akadálynak bizonyult, és csak ezután állhattak neki a munkának, illetve a létfontosságú műszaki adatlap beszerzésének, hogy a forgalmiban szentesíthessék a házasságot. A rengeteg utánajárás, papírmunka és plusz költség miatt a legtöbben inkább túladtak a belpiacos négykilóson, és vettek egy ugyanolyan típusú, hatszázas változatot.

a-motorepites-es-a-blokkcsere-szabalyai-9208
Egy ilyen lámpával sok embert lenyűgözhetsz, leszámítva a rendőrt és a vizsgabiztost... Az Aliexpresszről és az Ebay-ről érkező, névtelen kipufogók is hasonló elbírálás alá esnek, mint a többi E-jel nélküli alkatrész

Jól mutat és szabályos

Egészen más jellegű átépítés, amikor a gép megjelenését szeretnéd felturbózni kicsit. Napjainkban ez nem is olyan bonyolult, elvégre tényleg bármi elérhető, a nemzetközi online piactereken a hosszú lengővillától a teljesítményfokozó szetteken át az extrém megjelenésű idomzatig akármit beszerezhetsz. Más kérdés, hogy ezek túlnyomó többsége egyszerűen nem állja meg a helyét a forgalomban, mivel csak az adott típushoz engedélyezett, minősített – E-jelű – alkatrészek csúsznak át a vizsgán és a közúti ellenőrzésen. Bár a gyakorlat nem ezt mutatja, de a szabályos kiegészítőkkel hasonló a teendő, mint a motorcserével – elvileg a műszaki vizsgán rögzítik a változást, ugyanúgy, mint az autók módosításánál (pl. felszerelt vonóhorog vagy gázüzemű átalakítás bejelentése).

a-motorepites-es-a-blokkcsere-szabalyai-9207
A fémhálós bevonatú fékcsövek (a népnyelvben csak fém fékcsövek) elterjedt, népszerű kiegészítők, bár előnyük inkább a jól tapintható nyomáspontban, mintsem a hatékonyabb fékhatásban keresendő. Használatuk szintén átépítésnek minősül, de ezért aligha fognak bárkit pellengérre állítani

Az uniós gyakorlattal ellentétben itthon ez nem honosodott meg, de mint korábbi írásunkból kiderült, az áttétel módosítása vagy eltérő méretű abroncs vásárlása is ilyen papírmunkát igényelne. Persze amíg határainkon belül jársz-kelsz, aligha lesz gondod egy szélesebb hátsó gumi vagy rövidebbre szabott áttétel miatt, ez inkább az olasz és osztrák rendőröknél okozhat gondot egy alaposabb közúti ellenőrzéskor.

Röviden tehát a motor kezelhetőségét javító, a közlekedés biztonságát növelő, szinte észrevétlen alkatrészek (fémhálós bevonatú fékcső, átalakított nyereg vagy utólag felszerelt kormány-lengéscsillapító) miatt senki nem veszi a fejed, még ha ezek felcsavarozása után nem is szaladsz egyből az NKH-hoz. A gagyi kínai LED-csíkokat, a konkrétan életveszélyes, élesre, hegyesre mart kezelőszerveket és kék vagy zöld színekben pompázó lámpákat viszont érdemes messze elkerülnöd, mert valószínűleg csak az első igazoltatásig lesznek majd a helyükön.