A korábbi becslések és részadatok után tegnap napvilágot látott a világ legsikeresebb motorgyárainak végleges, tízes listája, amiből kiderült, hogy kik nyertek, fejlődtek az utóbbi évben és mely cégek sínylették meg a járványhelyzetet.

a-vilag-legnagyobb-motorgyartoi
Továbbra is a Honda vezet, mégpedig tetemes előnnyel, de piaci részesedése nagyjából öt százalékkal csökkent az elmúlt években

A világ legsikeresebb motorgyárai

A lista összeállításakor figyelembe vettek minden két- és háromkerekűt, vagyis az egy- és többnyomon futó robogókat is beleszámolták, viszont a quadokat, tuktukokat és más „félszerzeteket” nem, hogy valóban az eladott új motorkerékpárok és robogók határozzák meg a végeredményt.

a-vilag-legnagyobb-motorgyartoi
A második legnagyobb japán márka a Yamaha lett, mely negyedikként végzett és több mint négymillió motort adott el 2021-ben

Már a bevezetőben kiemelték, hogy ugyan a Honda az első, és 16,8 millió (!) motorral csaknem a piac harmadát uralja, de mögötte új nevek sorakoznak, hiszen a kínai Yadea már második, igaz, lemaradása tetemes (6,1 millió darab). A képzeletbeli dobogó alsó foka a Hero Motoré (5,1 millió), negyedik a Yamaha (4,1 millió), és a Bajaj Autó zárja a legjobb ötöst (2,6 millió).

a-vilag-legnagyobb-motorgyartoi
Ismered a mexikói Italikát? Ha nem, ideje többet megtudnod róla, mert a feltörekvő vállalatot immáron a világ tíz legnagyobb forgalmú motorgyára között jegyzik...

Az Indiai TVS lett a hatodik (2,4 millió), Suzuki a hetedik, míg nyolcadik a Haojue, mely benzines és elektromos robogókkal harcolt ki hírnevet a hazai piacon. Ha ismerős a Haojue név, az nem véletlen, hiszen ez a kínai társaság gyártja a Suzuki több százezer, főként Európában eladott motorját – mutatta be a márkát az összesítést készítő MotorcyclesData.

a-vilag-legnagyobb-motorgyartoi
A tízes lista legnagyobb meglepetése a mindössze nyolc éve alapított NIU. Annak dacára, hogy a cég eddig csak elektromos robogókat gyártott és idén szállt be az e-motorok piacára, máris a kilencedik legsikeresebb motoros vállalat, egyben a világ leggyorsabban fejlődő motormárkája

A valódi szenzáció egyértelműen a hazánkban is kapható NIU, hiszen az elektromos robogók európai piacvezetője elérte a kereken egymillió darabos mennyiséget, és ezzel kivívta a világ leggyorsabban fejlődő motorgyára címet. Már-már hihetetlen, hogy a cég

egy év alatt 70%-kal növelte eladásait, és a vezetők úgy jósolják, hogy kizárólag elektromos motorokból kereken kétmillió darabot adnak el a következő szezonban.

Szintén meglepetés, hogy a mexikói, itthon kevésbé ismert Italika lett a tizedik 0,9 millió motorral, ami messze felülmúlja a vállalat korábbi eredményeit.