Tulajdonképpen az a fura, hogy miért csak most, a nagyobb, egyszersmind költségesebb, 1084 köbcentis erőforrás kapcsán merült fel az ötlet, hogy az általunk tavaly ősszel tesztelt Africa Twin mellett másik modellben is megjelenjen a kiforrott hajtómű. A Honda többi kéthengerese ugyanis számos típusban megtalálható, az NC blokkja például az X-ADV-ben és az Integrában is helyet kapott, míg a CB500 sorkettese mozgatja a CBR-t, valamint a nemrég kipróbált CB500X endurót is.

africa-twin-motoros-csupasz-honda-24780
Karcsú és könnyű - ideális alap lenne az 1084-es kéthengeres az új nakedhez

Nos, úgy fest, hogy idén bővül a Honda kéthengeres családja, legalább is erre utal a kiszivárgott - inkább szándékosan kiszivárogtatott - tervrajz. Mivel AT-géneket örököl a modell, magától értetődik, hogy a népszerű enduróhoz hasonlóan a nakeden is hattengelyes IMU vezérli majd a vezetéssegítő rendszereket, beleértve az automatikus üzemmódot felkínáló DCT-t is. Persze rögtön megindultak a találgatások, hogy milyen stílusú vas érkezhet még az új 1.1-es motorral, és nem földtől elrugaszkodott ötlet, hogy - az F 900-családhoz hasonlóan - azonos vázra és erőforrás épülő a csupaszmotorral, valamint crossoverrel rukkol elő a Honda.