Ma reggel több helyen, szinte teljes sávszélességben olajjal locsolták fel a Bajna és Héreg közötti szakasz kanyarjait. Az esetről jó néhányan beszámoltak a helyi Facebook-csoportban, egyben értesítették a Magyar Közutat, és a szervezet munkatársai rendkívül rövid idő alatt, soron kívül megtisztították az aszfaltot:

bajna-hereg-olaj-az-uton
A közlekedők képei az útra kilocsolt olajról

– Befutott hozzánk a jelzés, hogy olajjal szennyezett az út, de már nincs korlátozás a térségben, ugyanis soron kívül eltakarították a szakemberek. Rendőrségi helyszínelés is volt, mert vélhetően szándékosan öntötte ki valaki a nagyobb mennyiségű olajat – számolt be az esetről a Magyar Közút.

A Facebook-csoportokban többen megjegyezték: néhány nappal ezelőtt szóváltás volt az egyik helyi képviselő, valamint a motorosok között. A kommentelők összefüggést láttak a vita, illetve az aszfaltra kiöntött olaj között, de természetesen ez csak találgatás - reméljük, a nyomozás során kiderül majd, hogy ki volt az elkövető.