· Képek: MTI · 2018. január 8. 7

Kedvezően alakult a 2017-es baleseti statisztika

Biztató számok

Csökkent az ütközések mennyisége, a tendencia a halálos, súlyos és könnyű sérüléses baleseteknél egyaránt kimutatható. A motorosok szereplésére sem lehet panasz.
Közzétették 2017 első 11 hónapjának baleseti statisztikáit, melyből kiderült, hogy a fenti időszakban kereken 15 000 személysérüléses közúti baleset történt, vagyis 281-gyel kevesebb, mint 2016. január 1. és december 1. között. Kiemelték, hogy az ellenőrzéseknek köszönhetően az ittasan okozott, személyi sérüléssel járó közúti balesetek száma drasztikusan csökkent. A 2016-os 1467 esettel szemben szemben 2017. november 30-ig csupán 1254 ilyen incidensről számoltak be a rendőrök, vagyis a visszaesés mértéke 14,5 százalék.
{{articleGallery[16931].caption}}
A legnagyobb visszaesés a halálos kimenetelű ütközéseknél figyelhető meg, 2,3% (szám szerint 515-ről 503-ra csökkent), míg a súlyos sérüléseseknél ez a szám 1,3% (4 530 helyett 4 471 eset). Ami a balesetet okozó járművek szerinti rangsort illeti, a motorosok és robogósok kimondottan jól végeztek, a hazai járműpark 4,01%-át kitevő nagymotorok tulajdonosai az esetek alig 4 százalékáért felelősek - beleértve az úgynevezett egyjárműves baleseteket, azaz kicsúszásokat is, ahol senki más nem sérült meg -, míg a félmilliós mennyiségűre saccolt segédmotoros kerékpárokhoz az okozott karambolok szintén 4%-a köthető. Ez utóbbi számok már csak azért is örvendetesek, mert igazolják, hogy folyamatosan csökken a kétkerekűek által okozott karambolok mennyisége, miközben egyre több nagymotor közlekedik útjainkon. Míg bő tíz éve még csak 130 188 motorkerékpárt tartottak nyilván hazánkban, 2011-ben ez már 147 382 volt, 2016 végére pedig 162 148 darabra hízott, átlépve a bűvös négy százalékos arányt a hazai járműállományon belül.