Mintha csak egy tökéletes forgatókönyv lenne, az első GS születése pont egy szerencsétlen baleset, no meg a zseniális magyar mérnök kitartásának eredménye volt. Peres úr ugyanis – akivel itt olvashattok interjút – Maicóval versenyzett a hetvenes években, többek között a Hatnaposon is megmérette magát. Itt szenvedett lábtörést, amiért megorroltak rá a cégnél, így megannyi szabadideje lett a végtelennek tűnő betegszabadság alatt. Hasznosan töltötte a kényszerpihenőt, ugyanis tervezett egy újszerű, szokatlan felépítésű motort, ami azért kapta a G/S nevet, mert aszfalton és terepen is tökéletes célszerszámnak ígérkezett. Merész ötlettől vezérelve ismét a BMW-nél jelentkezett vele, korábbi munkaadójának pedig megtetszettek a tervek, és a gyárban elérhető alkatrészekből, nevezetesen R65-vázból és egy 797 köbcentis kéthengeresből elkészült az első GS. Az elmúlt 23 évben pontosan egymillió darab GS-t vásároltak világszerte, az egymilliomodik példány éppen ma gördült ki a berlin-spandaui gyár kapuján.

bmw-egymillio-darab-gs
Íme, az egymilliomodik példány!

Az R 80 G/S-sel a BMW Motorrad 1980-ban megteremtette a túraendurók új nemzedékét. A boxermotoros GS ikon lett, igazi legenda, egyben a BMW Motorrad legsikeresebb modellje. A G/S szellemiségét vitték tovább a következő csaknem negyed évszázad GS-modelljei is, közöttük az R 1250 GS-sel, melynek utódja hamarosan megjelenik. A bemutatóra nem is kell sokat várnunk: örömmel tölt el, hogy a történet idén egy izgalmas és megannyi újdonságot felvonultató motorral folytatódik, ugyanis szeptember 28-án leleplezzük a vadonatúj BMW R 1300 GS-t.

– nyilatkozta Dr. Markus Schramm, a BMW Motorrad vezetője.

bmw-egymillio-darab-gs
Nem csak a képen érkezik... Szeptemberben minden kiderül az 1300 GS-ről!

A visszaszámlálás tehát elkezdődött, és bő három hónap múlva hivatalosan is bemutatják a kémfotókon már megannyiszor látott, új R 1300 GS-t.