Egy Bécs melletti háromszázfős településen hozott létre Alfred Halbfeld és Klaus Pepperl egy ralibirodalmat, amely azután Európa-szerte híressé vált. A seibersdorfi létesítmény 1982 óta fontos szerepet játszik a BMW történetében is, hiszen számos kék-fehér ereklye megtekinthető itt. Az épület első emeletén egy raktár található, ahol BMW alkatrészek hada sorakozik – több ezer darab, szépen egymás mellé rendezve, kifogástalan vagy éppen fellelt állapotban.

Ők azok, akik nem csak a tervezőasztalon látták az első BMW GS-eket

Akad itt például Gaston Rahier pilóta motorjáról származó lengőkar, ami Klaus Pepperl szerint a Párizs-Dakar egy csodás pillanatait idézi. A ralik hangulata minden kis szegletben jelen van, többek között ez ihlette a vállalatot, hogy egy kisfilmmel állítsanak emléket azoknak, akiknek fontos szerep jutott a legendás jármű történetében. Természetesen a videóban szerepel a magyar fejlesztő, Peres László is, akivel hazánkban készítettünk interjút egy évvel ezelőtt.