Még a hetvenes években döntöttek úgy a bajor márka vezetői, hogy a motorkerékpárok mellett szeretnék prémium minőségű ruhákkal, protektorokkal, sisakokkal is ellátni vevőiket. Persze nem a BMW mérnökeiről lett volna szó, ha beérik az akkori technika lemásolásával, így – akárcsak korábban a felfüggesztések és a menetbiztonsági felszerelések terén – itt is több világújdonsággal rukkoltak elő, ami korábban elérhetetlen volt a motorosok számára.

Az első BMW farmerruha még 1997-ből. A képre kattintva galéria nyílik a 2025-ös újdonságokról

A BMW motoros felszerelések fél évszázada

A munka első gyümölcse az 1978-ban megjelent, impregnált marhabőrből készült, fényvisszaverőkkel és protektorokkal megspékelt modell volt, mely mellé szintén saját gyártású sisak érkezett. Igen ám, de a vevők jelezték, hogy a zárt sisak ugyan viszonylag csendes és kényelmes, viszont felnyitható állrész nélkül nem túl praktikus a városi cirkáláshoz.

A világ első, felnyitható sisakja

Ezért 1980-ban ismét munkához láttak a bajor szakemberek, és alig egy évvel később piacra dobták a világ első, felnyitható bukósisakját. A védőfelszerelések népszerűsége újabb fejlesztésekre sarkallta a BMW-t, ezért a kompromisszumokkal használható, impregnált marhabőr mellett más alapanyagokkal kezdtek kísérletezni.

Egészen 1986-ig kellett várni az újabb áttörésre, amikor megjelent a vállalat első vízálló, Gore-Tex réteggel erősített ruhája. Eközben a védelmi funkciókat is folyamatosan fejlesztették, ezáltal 1990-ben már aramidszállal, másnéven kevlárral erősített szettek sorakoztak a kiállításokon, míg 1993-ban – a sportmotorok egyre nagyobb térnyerését látva – előrukkolt a BMW Motorrad a világ első, vízhatlan bőrruhájával, az Atlantisszal.

A forradalmi nyakmerevítő, melynek érdekessége, hogy a BMW a védőfelszerelések egyik szakértőjével, a Leatt Brace-szel és a rivális KTM-mel közösen fejlesztette

Noha az utakon csak az utóbbi egy-két évtizedben terjedt el, a BMW Motorrad élen járt a farmer alapanyagú öltözetek  fejlesztésében is. Még a kilencvenes évek közepén merült fel az igény, hogy motorosok nagy tömegei szívesen választanák ezt, különösen városon belüli ingázásra, hiszen így megspórolhatnák az átöltözéssel töltött értékes perceket.

A világ első, teljesen vízálló bőrruhája, az Atlantis

Ezért aztán a német fejlesztők is léptek, és 1997-ben a Maverick motoros farmerrel bővült a márka választéka. Ekkor már több tucatnyi újdonság szerepelt a BMW kínálatában, ám nem állt meg a munka, és már az ezredfordulón napvilágot látott a kivételesen hatékony szellőzésű Concept AirFlow, míg a 2010-es években a BMW-Dainese-frigy révén lett színesebb a márka ruhaválasztéka.

A gyár első légzsákos ruhája

A két vállalat vezetése még 2013-ban határozta el, hogy együtt fejleszti tovább a kék-fehér öltözeteket, és éppen tíz évvel ezelőtt, 2015-ben került piacra a márka első légzsákos bőrruhája, amire az S 1000 R és RR modellek népszerűsége miatt volt szükség. Ma már bőr-, szövet- és farmerszettek egész armadája sorakozik a BMW kínálatában, nem beszélve a sisakokról, kesztyűkről és más kiegészítőkről, így garantáltan mindenki megtalálja a stílusához és motorjához illő darabot.

A BMW 2025-ös motorosruhái

A jól ismert modellcsaládok új változatai magukon viselik az elmúlt évtizedek jellemző formajegyeit, ezáltal már messziről kiszúrható, hogy a kék-fehér öltözék óvja a motorost.

A német mérnökök már a nyolcvanas években is tudták, hogyan lehet egy protektoros ruha kényelmes, biztonságos és persze stílusos – akárcsak a cég motorjai

Természetesen ahogy a GS a legnépszerűbb modell, úgy az endurósruhák is közkedveltek. A terepes öltözékek új nemzedéke, a háromrészes Karakum GORE-TEX kabát vadonatúj, mélykék színben érkezik idén, és a szintén többrétegű, GS Karakum GORE-TEX nadrággal ideális társ a túraendurósoknak, legyen szó városi motorozásról, többhetes túráról vagy földutas kalandokról.

GS Tatacoa Pro

Emellett a GS Tatacoa és a GS Tatacoa Pro kabát is a terepmotorosoknak készült, mely kényelmes, remekül szellőző darab, de a szövet masszív bőrbetétekkel megerősített. A komfortot fokozzák a rugalmas betétek, a szellőzők és a cipzár mellett futó AirVent légcsatornák, ezáltal tavasztól késő őszig, a legnagyobb kánikulában is jó választás lehet a bajorok kétrészes szettje. Persze nem lenne teljes a felsorolás a legendás GS Rallye nélkül, melyből már férfi és női változat is készül.

Ebben is elsőrangú a szellőzés, prémium minőségű NP3 protik óvják a vezetőt és utasát, és a vízállóság sem lehet kérdés, hiszen a Rallye mellett a Rallye Gore-Tex is elérhető, ami még hatékonyabban állja útját a metsző, hideg szélnek és az esőnek. A moduláris rendszer előnye, hogy az „alap” GS öltözékhez később, külön is megvásárolhatod a Gore-Tex réteget, hogy garantáltan szárazon érj célba a leghevesebb nyári zápor után is.