· 2012. március 25. 63

BMW Motorrad Vezetéstechnikai Tréning

Tempós képzés

Szerencsére egyre több motoros ismeri fel, mennyi mindent tanulhat egy vezetéstechnikai tréningen.
Mindnyájan tisztában vagyunk vele, hogy az "A" kategóriás jogosítvány megszerzésekor tulajdonképpen nem tanítanak meg semmire, ami a mai gépek kezelését illeti. Az elavult tananyag több évtizeddel ezelőtt készült, amikor még a 26 lóerős, dobfékes, diagonál gumikkal szerelt Jawa 350 volt a motorok királya kis országunkban. Ma viszont már az "A korlátozott" engedéllyel is vezethetünk ennél jóval erősebb gépeket, nem beszélve arról, hogy a korlátlan jogsival akár több mint 200 lóerős masinákkal is randalírozhatunk a közutakon. Emellett jelentősen megnőtt a forgalom, manapság körülbelül 150.000 motorkerékpár és 3 millió személygépjármű rója hazánk útjait, plusz a buszok, kamionok és segédmotorok százezrei. Ebben a zsúfolt környezetben nekünk motorosoknak sokkal jobban oda kell figyelnünk, hiszen a nagy számok törvénye alapján nagyobb eséllyel kerülhetünk balesethelyzetbe, mint néhány évtizeddel ezelőtt, ráadásul egy ütközés során még a legjobb minőségű protektoros ruházat sem véd meg minket olyan mértékben, mint például egy személyautó karosszériája.
BMW trening
A kiskunlacházi reptéren kétszintes bázis áll az iskola rendelkezésére, a vendégek saját motorjaikon sajátítják el a magabiztos motorkezelést

A tények

Magyarország éghajlatából adódóan télen négy-öt hónapig nem motorozunk, és bármilyen kellemetlen is bevallani, ezen időszak alatt bizony rendesen megkopik a rutinunk. Nem véletlen, hogy tavasszal történik a legtöbb baleset, hiszen ilyenkor már alig várjuk, hogy végre karistolhassunk egy jóízűt, ahogy azt legutóbb tavaly tettük. De ekkor még időt kell hagynunk magunknak, hogy újra beidegződjenek az alapok, és az autósoknak is hagynunk kell legalább egy hónapnyi időt, hogy újra megtanuljanak "velünk együtt élni" a forgalomban.
Utóbbihoz rengeteg türelemre, és defenzív vezetési üzemmódra van szükség, azaz nekünk kell felkészülnünk minden váratlan eseményre, és úgy közlekedni, hogy mások hibáit is képesek legyünk kivédeni.
BMW trening
Sajtótájékoztató a BMW márkanévnek megfelelően igényes bázison
Téved, aki azt hiszi, hogy sok ezer kilométer tapasztalattal a háta mögött, ő bármilyen szituációt meg tud oldani. Még a legrutinosabb ex-versenyzők, millió kilométerrel az ülepükben is kerülhetnek olyan helyzetbe, ahonnan nincs menekvés.
Ezért járunk egyre többen vezetéstechnikai oktatásokra, méghozzá rendszeresen - egy évben akár több alkalommal is - de tavasszal, a szezon kezdetén mindenképpen. Itt ugyanis könnyen érthető módon megtanítják, mit miért teszünk a motoron, és ezt a saját gépünkön rögtön el is sajátíthatjuk. Az oktatók felhívják a figyelmünket a hibáinkra - amiket magunktól észre sem veszünk - és olyan biztos alapokat építenek a tudatunkba, amire később bizton számíthatunk, illetve sok gyakorlással egyre magasabb szintre fejleszthetjük.
BMW trening

A BMW tréningje

Kevés igazán profi vezetéstechnikai oktatás létezik hazánkban, és itt az "igazán profi" alatt a több évtizedes múltra visszatekintő, nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező képzésekre gondolok. Szerencsére mostantól eggyel nőtt a valóban hasznos oktatások száma, ugyanis a BMW Magyarország két, rendkívül rutinos vezetéstechnika oktatót küldött Münchenbe továbbképzésre. Sárvári Zsolt és Tóth Zoltán sikeresen helytállt a bajorok szigorú követelményeivel szemben, és mostantól a kiskunlacházi reptér aszfaltján tanítják a BMW több mint 20 éve folyamatosan fejlesztett motorkerékpár-vezetéstechnikai tananyagát.
BMW trening
Tóth Zoltán és Sárvári Zsolt - a két tréner - hosszú évek óta foglalkozik vezetéstechnikai oktatással. A BMW müncheni bázisán rendkívül szigorú elvárások szerint képezték tovább őket
A tréning nagy előnye, hogy sok olyan gyakorlati elemet tartalmaz, amely a közúti közlekedésben előforduló baleseti helyzeteket szimulálja, így tehát olyan mozdulatsorok rögzülnek a tanulni vágyókban, amiknek később valóban hasznát veszik. Természetesen az alapozás sem maradhat el, eleinte meg kell ismernünk motorunk viselkedését néhány lassú gyakorlat közben, és csak utána következnek a nagy sebességgel kivitelezett feladatok, ahol már országúti tempóról kell vészfékeznünk és különböző elkerülő manővereket végrehajtanunk.
BMW trening
Aki nem hiszi el, hogy mi mindent meg lehet csinálni a motoron, annak az oktatók testközelből mutatják meg, mi hogyan működik
A vezetéstechnikai trükköket több lépcsőben sajátíthatjuk el, a legmagasabb szinten még a gyors kanyarodáshoz szükséges tudnivalókat is megismerhetjük, és megtanulhatjuk, hogyan kell reagálni, ha ilyen helyzetben váratlan esemény történik. Utóbbi képzés helyszíne a Kakucsring, ahol - tévedés ne essék - nem pályamotoros oktatás a cél, hanem a profi, magabiztos kanyarodás elemeinek elsajátítása.
Az oktatás ára rendkívül kedvező, (29.000 és 34.000 forint szinttől függően) az pedig nem is lehet kérdés, hogy megéri-e erre áldozni.
BMW trening
A sajtótájékoztatón csak a legegyszerűbb gyakorlatokat vettük át, de ezek is nagyon hasznosnak bizonyultak

Saját tapasztalat

Igaz ugyan, hogy a téli pihenő alatt volt alkalmam néhányszor motorra pattanni a különböző bemutató teszteken, de ez mégsem ér fel a tavasztól őszig tartó időszak szinte mindennapos motorozásaival. Néhány hónap szünet alatt bizony sokat felejt az ember, még azok is, akik egyébként "álmukból felébresztve" azonnal tudnak motorozni - netán álmukban is motorozni szoktak...
Igaz, hogy a tréning sajtóbemutatóján csak kétórás ízelítőt kaptunk a teljes, hétórányi alapképzési anyagból, de még ezt a rövid időt is nagyon hasznosnak éreztem, különösen most, a szezon kezdetén. Jó szívvel ajánlom a tanfolyamot mindenkinek, aki jobban szeretné kezelni a gépét, tudni szeretné, hogy mi miért történik a motoron, milyen helyzetben hogyan reagáljon és miként "fogja" úgy a motorkerékpárt, hogy kényelmesen, görcsölés nélkül tudjon villámgyors manővereket kivitelezni.
BMW trening
A BMW Motorrad Vezetéstechnikai Tréningekre a www.bmw-motorrad.hu/Trening oldalon lehet jelentkezni, ahol bővebb információ is található a programról, illetve külföldi oktatások, valamint off-road tréningek látogatására is lehetőség nyílik.