Szemérmesen csak annyit árult el a BMW a legújabb hatósági motor dinamikájáról, hogy „220 km/óra feletti végsebességre képes”, de ismerve az RT tömegét, valamint az új, közel 150 Nm-es forgatónyomatékú boxert, biztosak lehetünk benne, hogy a 240-nél lassabb autók és motorok alulmaradnak vele szemben.
Úgy jellemezték az újdonságot, hogy a feladatoktól függetlenül teljes értékű társ, mely bármilyen rendőrségi feladatra bevethető, legyen az útvonalbiztosítást, helyszínelés vagy éppen üldözés. Sajnos a műszaki adatok nem túl beszédesek, például a menetkész tömegnél az eredeti változat értékét adták meg, a rendőrségi felszerelések nélkül, de a korábbi RT-P modellek felépítését ismerve itt is az elektromos rendszer átalakítása adhatta a legtöbb munkát a mérnököknek.

Ugyanis a bajor hatósági motorokon két független elektromos rendszert építenek ki a gyárban, így akkor is indítható maradt a boxer, ha útvonalbiztosítás vagy helyszínelés miatt sokáig egyhelyben áll a motor és mennek a fogyasztók (például lámpák), melyek lemerítik a második, tartalékaksit. Emellett általában erősített konzolokat alkalmaznak, melyeknek – az idomokon túl – a bukócsövek, felszerelések súlyát is tartania kell, továbbá a kezelőszervek, gombok is átalakításra szorulnak, hiszen sokkal több eszközt kezelnek az egyenruhások, mint bármelyik civil túrázó.
Így lát napvilágot az RT-P jelzésű, azaz hatósági változat, amiből korábban volt már többféle összlökettérfogatú kivitel, beleértve az R 900 RT-P-t, mely kizárólag az egyenruhásoknak készült, míg a polgári boxer 850-es volt.