Pénteken vehették át az egyenruhások a legújabb hazai rendőrmotorokat. A Hősök terén zajlott eseményen kereken ötven darab R 1250 RT sorakozott fel, melyek a rendőrök legöregebb, legtöbbet futott motorjait váltják majd az utakon.

Új motorokat kaptak a rendőrök

A 136 lovas boxerek természetesen minden szolgálati felszereléssel és kék-fehér fényezéssel érkeztek a BMW-től, ahol már több évtizedes hagyománya van a hatósági motorok fejlesztésének.

otven-uj-bmw-rendormotor-allt-szolgalatba

Köztudott, hogy maguk a rendőrök is beleszólhatnak, hogy miként alakítsák át a bárki által megvásárolható, „civil” RT-ket a rendőri szolgálatra, mi több, ennek van hazai vonatkozása is. Anno ugyanis éppen a magyar zsaruk vetették fel, hogy

a bukócső többször leért kanyarodás közben, azaz szeretnék magasabban rögzíteni, amire a berlini fejlesztők csak annyit mondtak: korábban még senki nem panaszkodott erre, azaz nem döntött akkorát, hogy leérjen...

Miként a videóból láthatjátok, komoly munka előzi meg a hatósági motorok forgalomba helyezését. Első az elektromos rendszer átalakítása, beleértve a plusz áramforrást, hogy a civil motorokon nem használt fogyasztók véletlenül se merítsék le – például helyszínelés közben – az indítóakkumulátort.

otven-uj-bmw-rendormotor-allt-szolgalatba

Emellett gyakran megerősítik az idomtartó konzolokat is, hogy elbírják a plusz felszerelések súlyát, mi több, készült már önálló erőforrás is rendőrmotorba, mely a korábbi 850-es átalakított változata volt R 900 RT-P néven.

otven-uj-bmw-rendormotor-allt-szolgalatba


Szinte hihetetlen, de már lassan százéves múltra tekint vissza Magyarországon a rendőrmotoros szolgálat, és messze földön híresek a hazai zsaruk, hiszen több alkalommal elhódították már az IPMC (International Motor Police Corporation) motorosrendőr-versenyeinek első helyét csapatban, illetve egyéniben is.