Ahogy bővül a motoros felszerelések piaca, úgy élesedik a verseny is – se szeri, se száma a jobbnál jobb kiegészítőknek, ruháknak. Mégis állócsillagként ragyog a BMW saját öltözete, ami nem is csoda, hisz’ tulajdonosok ezrei erősíthetik meg, hogy időtálló és minőségi holmiról van szó. Jómagam is kék-fehér emblémás nadrágot használtam az utóbbi időben, ráadásul ez egy kimondottan sokat látott, 12-13 éves gúnya, ami túlélt már egy-két (pontosabban: három-négy...) kisebb elcsúszást. Mégis jól tartotta magát, mi több, frissen mosva simán letagadhatna egy évtizedet.

bmw-rallye-nadrag-kabat-teszt-19568
A bélés nélkül is simán átvészelhetőek a hosszabb-rövidebb esők, vagyis egy-egy nyári zápor miatt nem kell ki-beöltözni. Az sem mellékes, hogy a belső kabát önállóan is megállja a helyét, tökéletes megoldás, ha hűvösebb estéken - gyalogosan - nem akarod a kabátot cipelni

Így aztán nem volt kérdés, hogy az új szett is a bajoroktól érkezik, hogy a következő évtizedben se legyen gondom motorosruhára.

Minden részletében meggyőző

Vallom, hogy nem kell hanyatt esni egy-egy jól csengő márkanévtől, autó, motor vagy éppen ruha választásakor is sokkal fontosabb, milyen beszállítók, illetve alapanyagok állnak a késztermék mögött. Alaposabban utánajárva kiderült, hogy gyapjú és poliamid keverékéből állítják össze a BMW Rallye ruhákat, végül pedig szénszálas anyagokkal erősítik meg a ProtechWool szövetet, ami ezáltal jobban ellenáll a sérüléseknek. Ennek gyakorlati előnye, hogy elcsúszáskor - nyomás és hő hatására - páncélként védi viselőjét, míg a kiemelten fontos helyeken (pl. térd és könyök) NP2 protektorok nyelik el az ütéseket.

bmw-rallye-nadrag-kabat-teszt-19565
Ugyan beépített légkondi nincs benne, de legalább ilyen hatékony a kabát első-hátsó szellőzése. Ha városban 40-50-nel halad az ember, a legmelegebb nyári napokon is kellemes viselet, kánikulában is bátran hordható

Talán mondanom sem kell, hogy a gerincprotektor – természetesen – beépített, NP2 Pro óvja a hátat, a hathatós védelem csaknem a kabát alsó vonaláig ér. Az idei modellben fontos újítás a belső kabát, enélkül terepen is kényelmesen szellős viselet a felső, míg becipzározva jöhet az özönvíz, a nedvesség garantáltan nem jut át rajta. Ugyan nem szándékosan, de sikerült ezt is letesztelni – Alsó-Ausztriában valódi ítéletidő csapott le ránk, ám a másfél óra alatt megtett 80-90 kilométeren sem talált utat az eső, száraz pólóban érkeztem meg a szállásra.

bmw-rallye-nadrag-kabat-teszt-19569
A részletek igazán beszédesek: már ránézésre is tartósnak tűnő, dupla varrás, minőségi protektorok egész hada, valamint sok-sok praktikus, jól átgondolt megoldás emeli ki a BMW-ruhát az átlagos motorosöltözetek közül

Persze a nadrághoz is tartozik egy ugyanilyen belső, nem mintha átlagos nyári záporokba futva szükség lenne rá – gyenge vagy közepes esőnek jó pár percig ellenáll, ráadásul gyorsan szárad, szóval, ha csak negyed órás, húszperces, átlagos erősségű égi áldásra számítasz, nem lesz szükséged rá.

Kánikula? Kit érdekel?

A Rallye egyik legfontosabb erénye, hogy jól alkalmazkodik a különböző időjárási helyzetekhez. Bélés nélkül csekély időjárás-védelmű motoron is jól teljesít, próbáink alapján 10-11 fokban is elég volt egy póló és egy aláöltöző, de nem elégedtünk meg ennyivel – az Alpokban kipróbáltuk, mit tud téli körülmények között. Alig négy fok volt, s ködszitálás tette „még vonzóbbá” a szerpentint, de a nadrág magában, míg a felső a béléssel kiegészítve tökéletesen elég volt a – nedves út miatt – 80-90 km/órára csökkent tempó mellett.

bmw-rallye-nadrag-kabat-teszt-19566
Tele ötlettel – az alig látható belső zseb pont elég kisebb tárgyak elrejtésére, kézre esik, könnyen elérhető, míg a külsőben garantáltan száraz marad a telefon vagy a pénztárca. Ez utóbbi jó párszor vizsgázott az együtt töltött közel tízezer kilométer alatt, és monszunszerű zivatarban is megvédte a folyton ott utazó fényképezőt

Míg a kabát általános viselet, csupasz- vagy túramotoron ugyanúgy kényelmes és praktikus, mint endurón, a nadrág már egészen más tészta - tisztán látszik, hogy tervezésekor a strapabíróság volt a fő szempont. Combtól bokáig kifejezetten vastag, duplán varrt bőrbetét garantálja, hogy nem kopik meg az anyag, ha – ülve vagy állva – lábban szorítod a motort, a derekához rögzített, rendkívül egyszerű, rugalmas öv pedig segít a helyén tartani. Ugyanilyen egyszerű és elmés megoldás az erős, kétsoros tépőzár a bokánál, mely garantálja, hogy bármilyen vastag csizmára könnyen ráhúzható a szára, és sokkal könnyebb rögzíteni öltözködés közben, mint például cipzárral. Ha muszáj belekötni - márpedig azt mindig muszáj, -, akkor mindenképpen felróhatjuk az alsó rész viszonylag komoly súlyát. Számomra is szokást igényelt, hogy az előző BMW-nadrág 1670 grammos tömegével szemben ez 2320 grammot nyom, és kevésbé elasztikus, mint elődje, igaz, már ránézésre is sokkal jobban ellenáll a sérüléseknek, szóval valamit valamiért.

bmw-rallye-nadrag-kabat-teszt-19570
Első a biztonság, ezért a fényvisszaverők sem maradtak le, a nadrág alsó részére is jutott a reflektív anyagból

Az egy-két generációval ezelőtti BMW-ruhákkal összehasonlítva feltűnik, hogy minden olyan részt módosítottak, amire csak panasza lehetett a tulajdonosoknak. Többen említették, hogy a tépőzárak – néhány év után – veszítettek erejükből, ezért az új modellen még robusztusabb, masszívabb csíkok találhatóak, miként a cipzárok is könnyebben, biztosabban futnak. Apróság, de nagyban megkönnyíti a motorozást: a csukló melletti cipzárok – más kabátokkal ellentétben – jól szellőző és szorosan levarrt, feszes bélést kaptak. Akinek már becsípte a cipzár a bélést, mikor menet próbálta nyitni-zárni a szellőzést, az biztosan tudja, hogy ez mekkora előny…

bmw-rallye-nadrag-kabat-teszt-19571
Tartalomhoz a forma – a Rallye nemcsak remekül véd, hanem kimondottan jól is néz ki

Igazán nehéz fogást találni a BMW Rallye-n, elvégre a prémiumkategóriás termékek közül is kiemelkedik. Részleteiben és egészében is átgondolt, beleértve az anyagválasztást, a kialakítást, s nem mellesleg minden négyzetcentijén érződik, hogy a túrázásért rajongó mérnökök tervezték. Mondhatjuk, hogy alaposan megkérik az árát, hiszen a kabát jelenleg 650-695, a nadrág pedig 550 eurót kóstál, de ma már az ilyen minőségű vetélytársak sem annyival olcsóbbak, hogy ez perdöntő legyen. Hogy ennyi pénzért el is várható a kiemelkedő minőség? Az, de a gyakorlatban mégsem jár kéz a kézben a magas ár és a kiváló minőség: volt már olyan – közel ezer eurót kóstáló – nadrág-kabát párosom, ami egyszerű tervezési hiba miatt simán foszlani kezdett 2-3000 kilométer használat után, a hozzá tartozó kesztyűnek pedig a második túrán (!) lyukadt ki a tenyere... Ezzel szemben a fent említett, tizenéves BMW nadrág ma is állja a sarat, pedig legalább kétszer megkerülte a Földet, és aszfaltot is fogott jó párszor.

bmw-rallye-nadrag-kabat-teszt-19567
Tisztán látszik, hogy odafigyeltek a tulajdonosok visszajelzéseire, ugyanis a Rallye-t számos ponton módosították, mégpedig olyan helyeken, amelyekre panasza volt a motorosoknak

Szóval erre inkább befektetésként gondol az ember, hisz' újabb tíz évig nem kell ruhavásárlással foglalkoznia, no meg arra költenie. Simán eltankolhatja a jellemzően négy-hatévente cserére szoruló szett árát, s csak arra kell vigyáznia, hogy a következő tíz szezonban ne szedjen fel fölösleges kilókat… Lám, a Rallye még személyi edzőnek és motiválónak is kiváló, még ha nem is ez az elsődleges feladata.