Amennyiben sík terepen parkolunk, az oldaltámasz nagy biztonsággal megtartja a vasat. Ha viszont csak lejtős helyen tudjuk otthagyni a gépet – és ez nagyon is életszerű helyzet például a meredek hegyoldalakra felkúszó, mediterrán városokban –, akkor egyáltalán nem biztos, hogy elég sztender, sőt, a váltó egyesben hagyása sem jelent garanciát. Az autóknál a tehetetlenségből fakadó, nemkívánatos helyváltoztatás megakadályozására a rögzítőfék jelenti megoldást. Logikusan a motorok esetében is, csakhogy ott jöhet a fejvakarás: mit fogjon meg féknyereg? Kerüljön még egy munkahenger a hátsó tárcsára? Ennél már az is elegánsabb, ha a kardántengelyt rögzíti.

bmw-rogzitofek-r18-r1300gs
A szabadalmi rajzok a jobb szemléltethetőség okán ugyan az R 18 nyitott kardántengelyén ábrázolják a találmányt, ám az a zárt változatokra is felkerülhet

A BMW modelljei közül pedig jó néhány rendelkezik ilyennel, ezért érthető, hogy az egyik bajor mérnök, Thomas Ringholz hozakodott elő a találmánnyal, amelyre immár a szabadalmi hivatal is ráütötte a pecsétjét.

bmw-rogzitofek-r18-r1300gs
Az innováció egyik nagy előnye, hogy viszonylag egyszerűen adaptálható a már meglévő motorokhoz. Amellett, hogy stabilan fogja a motort, az újdonság a motor leállítása után gombnyomásra vagy automatikusan aktiválódó immobiliserként szolgál, azaz a kerék rögzítésével akadályozza meg, hogy csak úgy eltolják a gépet

A lényeg, hogy közvetlenül a sebességváltó kihajtása mögött egy, a kardánt teljesen körülölelő, hidraulikusan vagy elektromechanikusan mozgatott fékszalagot vagy fékpofákat alkalmazó berendezést helyeznek el. Ellentétben a fentebb említett R42-vel, ahol a kardánfék üzemi fékként teljesített szolgálatot, itt állóhelyzetben jutna szerephez, mozgás közben csak az üzemi fékek meghibásodása esetén lépne működésbe. Nem hangzik rosszul, ugye? Főleg úgy nem, hogy állítólag már a jövőre megjelenő R 1300 GS is megkapja az automatikus lopásgátlóként is funkcionáló kardánféket.