· 2019. március 6. 7

VIII. RR days - Brno

Elő a bőrruhával!

Idén már nyolcadik alkalommal rendezik meg Brnóban az RR Days névre keresztelt nyílt napot, ahol pálya- és tesztmotorozás, valamint oktatás várja a résztvevőket.
A hagyományoknak megfelelően idén is a szezon elején - egészen pontosan május nyolcadikán és kilencedikén - zajlik a BMW Motorrad pálya- és tesztnapja, ahol a saját motoroddal és/vagy a helyszínen kipróbálható HP4-gyel és S 1000 RR-rel körözhetsz a brnói aszfaltcsíkon. Persze nem árt igyekezni, ha Te is részt vennél az eseményen, ugyanis alig két nappal a kihirdetés után máris gazdára talált a szabad helyek fele. Aki ott volt a korábbi RR Dayseken, pontosan tudja, milyen remek hangulatban zajlanak a kék-fehér pályanapok, a többieknek pedig íme, a korábbi esemény összefoglalója:
A 2017-es pályanapról készült kisfilm
A részvétel regisztrációhoz és a részvételi díj megfizetéséhez kötött, illetve a versenypályára kizárólag megfelelő motoros ruházatban lehet felhajtani. A szervezők azt javasolják, dupla-D csatos zárt bukósisakban, protektoros bőrruhában, bőrkesztyűben és megfelelő védelmet nyújtó csizmában érkezzenek a motorosok, miként az megszokott egy ilyen pályanapon. Az érdeklődők az RR Days - 2019 honlapján jelentkezhetnek az eseményre.