Nem véletlen, hogy gyakran idő előtt kiderülnek az érkező új motorok adatai, ugyanis több államban, így például Ausztráliában is nyilvánosak a következő hónapokban, években megjelenő gépek műszaki paraméterei. Ezekből gyorsan kiderül, ha a gyártó modellváltásra készül, és így történt ez most is, az új S és M 1000 XR kapcsán, mely idén nyáron vagy ősszel jelenhet meg.

Új BMW S 1000 XR érkezik

Valljuk be, nem sokat változott az XR formavilága az első, 2015-ös modell spanyolországi bemutatója óta, sőt a 2020-as, továbbfejlesztett változat megjelenésétől gyakorlatilag azonos külsővel készül. Most azonban annál markánsabb átalakuláson megy át a bajor crossover, derült ki a Reddit-márkacsoportban felbukkant fotókból. A harcias, álló helyzetben is dinamizmust sugárzó formavilágot lágyabb, kevésbé szögletes dizájn váltja, aminek gyakorlati előnyei is vannak. A képek tanúsága alapján nagyobb a fejidom, ami fokozhatja az időjárás-védelmet, a megosztó, keskeny és széles dupla fényszórót is nyugdíjazhatják, és többlencsés, de közös burába épített lámpatest veszi át a helyét.

bmw-s-1000-xr-2027
Hangsúlyosabbá válik a fényszóró mellett előrenyúló burkolat és nagyobb lesz az új idom

Az oldalidom is többet rejt a sornégyes, 170 lóerős erőforrásból, a faridom viszont karcsúbbá válik, és a motor összhatása merőben más lesz, mint az elődé. Mint említettük, az alapváltozat 170 lóerős csúcsteljesítménye nem változik, sőt a 114 Nm-es forgatónyomaték sem, míg az M-es kivitel 201 lóerővel tépi a láncot 12 750-es fordulatszámnál, de a pörgősebb karakter dacára a nyomatékleadása szinte megegyezik az S 1000 XR-ével.

A sok-sok módosítás dacára nem változik a tömege sem, legalábbis erre utal, hogy az ausztrál közlekedési hatósághoz beadott dokumentumokban 227 és 223 kilós érték szerepel.

A szkeptikusok persze azzal érveltek, hogy ez egy AI-kép, tehát szó sincs semmilyen újdonságról, csak az újságíróknak szárnyalt a fantáziája. Ennek ellentmond, hogy már a műszaki adatok is nyilvánosak, és azt se feledjük, hogy a végleges bemutatóban is előszeretettel alkalmaz a BMW AI-forrásból származó illusztrációkat vagy háttereket, hogy még látványosabbá tegye a gépeket.

bmw-s-1000-xr-2027
Az engedélyezési dokumentumok szerint az erőforrás és a csúcsteljesítmény nem változik, továbbra is 170 és 201 lovas lesz az S és az M 1000 XR

Ezek után már csak az a kérdés, hogy az R 1300 R és RT modellekhez hasonlóan a nyári, németországi márkatalálkozón vagy csak ősszel, az EICMA-n hull le a lepel az XR-ről, mert a sok konkrét információ alapján egészen biztosra vehető az érkezése.