· 2019. augusztus 27. 12

Újabb modellben tűnik fel a változó szelepvezérlés

Ideje váltani!

A közelgő Euro5-norma és a fokozódó teljesítményhajsza rendhagyó megoldásokra készteti a gyártókat. Úgy tűnik, nem a feltöltő, hanem a változó szelepvezérlés lesz a befutó.
Nem meglepő, hogy az autóiparban már rég elterjedt technikát honosították meg a tervezők, elvégre így lehet a legkevesebb alkatrészből - és költségből - növelni a forgatónyomatékot, valamint a teljesítményt, és közben megfelelni az uniós előírásoknak. Láttunk már ilyet az új GSX-R-ben, sőt a Ducatiban is, most pedig a BMW veti be egyre több modellben.

Letelt az öt év, ideje lépni!

Mi tagadás, a szezon legjobb új motorjának neveztem a 2015-ben megjelent S 1000 XR-t, és ezt ma is tartom - a sokoldalú, mégis kifejezetten sportos crossover valóban új mérce volt akkoriban. Igen ám, de a vetélytársak is sokat fejlődtek az elmúlt öt évben, így ideje volt csiszolni kicsit a technikán.
{{articleGallery[22934].caption}}
Pár éve ugyan nőtt az XR teljesítménye, de ez önmagában kevés a sikerhez, no meg az Euro5-minősítéshez, ezért idén újra munkához láttak a BMW-nél. Egyelőre csak az iparági pletykákból tudunk részleteket, de az tény, hogy jön az új, immáron változó szelepvezérlésű erőforrás, tehát az XR is megkapja a Slovakia Ringen tesztelt új S 1000 RR négyhengeresét, miként az újdonság átdolgozott felfüggesztése is az RR-ből érkezhet.
Így működik a ShiftCam névre keresztelt, változó szelepvezérlés
Néhány lelkes fórumozó már 1100 köbcentis össz-lökettérfogattal és drasztikusan új külsővel „látta jönni” az újdonságot, de ez egyelőre utópiának tűnik - valószínűbb, hogy kissé átdolgozva, de sokkal izmosabb erőforrással és kifinomultabb futóművel kerül boltokba a modell.