Az idős motoros még május közepén indult magányos túrájára, amikor az egyik kanyarban megcsúszott, és olyan szerencsétlenül esett el, hogy egy mély árokban landolt, törött jobb lábbal, saját motorja alá temetve. A több mint hárommázsás VTX1300 alól hiába is próbált kimászni, sérült végtagokkal erre esélye sem volt, a gyér forgalmú úton pedig senki nem vette észre a mélyben fekvő motorost.

brooks-county-motorbaleset-8948
Brooks County rendőrei több mint egy hét után akadtak az eltűnt Mr. Goff nyomára. Valószínűleg már csak órái voltak hátra a balesetet szenvedett motorosnak

Mivel nem tudott segítséget hívni, nyolc teljes napon át feküdt így, ezalatt csak esővizet ivott és a karnyújtásnyira elérhető növényekből próbált falatozni. Egy hét után már jottányi ereje sem maradt, de szerencséjére közeli barátja felfigyelt rá, hogy Roland hosszú napok óta semmilyen életjelet nem adott magáról a közösségi oldalakon, pedig korábban rendkívül aktív volt.

Chris Kelch, a georgiai rendőrség képviselője elmondta: amikor megtalálták, a 63 éves motoros már szinte teljesen kiszáradt, mégis jókedvűen fogadta a rendőröket, és hálát adott Istennek, hogy élve megúszta a kalandot. Kelch hozzátette: Roland esete tanulságul szolgálhat mindenkinek, aki egyedül indul hosszabb útra. Rendkívül fontos, hogy ilyenkor legyen, aki várja a bejelentkezését, illetve hogy tartsa a telefonját olyan helyen, hogy bármikor könnyedén segítséget tudjon hívni.