Szombaton véget ért a negyvenedik, jubileumi Dakar-rali, ahol ezúttal sem sikerült letaszítani a trónról a KTM-et. Noha a küzdelem mindvégig nyitott volt, és a közel kilencezer kilométeres száguldás végén mindössze 16-17 perc döntött az elsőségről, a mattighofeni brigád újra, zsinórban 17. alkalommal lett a sivatag királya.

Öt különböző márka versenyzői végeztek a legjobb tízben, s különösen jó eredmény, hogy a KTM és a Honda mellett a Hero, a Gas Gas, illetve a Sherco is ott volt az élmezőnyben. A legnagyobb kudarc ismét a Yamahához fűződik: bár vezették a versenyt, végül legjobbjuk csaknem négy óra lemaradással a 16. helyen zárt

Sajnos Horváth Lajos „Laller” már a legelején kiállni kényszerült technikai hiba miatt, a hatodik Dakarját teljesítő Dési János pedig egy hatalmas bukás és az ebből fakadó csonttörés miatt adta fel a küzdelmet. A magyar ajkú pilóták közül Saghmeister Gábor és Gyenes Emanuel ért célba, ők a 79., illetve a 23. helyen zártak. - A Dél-Amerikában rendezett összecsapások közül ez volt a legnehezebb, ezért nagyon boldog vagyok, hogy teljesítettem, és immáron hetedszer értem célba a Dakaron. Az eredmény lehetett volna picivel jobb, de azért örülök a 23. helynek is. Nagyon köszönöm a csapatnak a segítséget, nélkülük ezt nem tudtam volna végigcsinálni, s remélem, hogy jövőre még jobb eredményt érek el - nyilatkozta Gyenes Emanuel a célban.

Dakar 2018 - Végeredmény:

1. Matthias Walkner- KTM

2. Kevin Benavides - Honda

3. Toby Price- KTM

4. Antoine Méo - KTM

5. Gerard Farrés - KTM

6. Johnny Aubert - Gas Gas

7. Oriol Mena - Hero

8. Pablo Quintanilla - Husqvarna

9. Daniel Oliveras - KTM

10. José Ignacio Cornejo - Honda

.

.

.

23. Gyenes Emanuel - KTM

.

.

.

79. Saghmeister Gábor - KTM