Michelin helyett Bridgestone gumikat szerelnek 2005-ben a Marlboro Ducati csapat MotoGP bringáira.

A Bridgestone a 2004-es esztendőben Makoto Tamada lévén két futamgyőzelmet is magáénak mondhat. Év közben voltak problémáik, emlékezzünk csak Nakano balesetére Mugellóban, amikor a japán pilóta több, mint 300 km/h-ás sebességgel firkált valószínüleg a gumi hibája miatt, és csodával határos módon nem történt tragédia. A Bridgestone ezután összekapta magát, és 3 futammal a baleset után a trónra segítette Tamadát.

"Elégedettek vagyunk, hogy sikerült megegyeznünk a Bridgestonnal." - nyilatkozta Claudio Domenicali, a Ducati Corse igazgatója. "Ahogy mi is, a Japán gyár sincs a MotoGP-ben a kezdetek óta, de már bizonyította, hogy képes nagyszerű gumit gyártani, és közben a fejlesztésre is van kapacitása."

A Ducati MotoGP csapat november 23-án Jerezben mutatkozik be először a Bridgestonnal, majd egy hét múlva Valenciában tesztelnek.

Kapcsolódó anyagok:

Ducati 999 - 2005