· 2014. március 25. 7

Vezeték nélkül

Több évtizede létezik már balesetkor felfújódó, légzsákos motoroskabát, mégis az utóbbi pár évben kezdett elterjedni, s a gyártók azóta a változatlan alapelvet igyekeznek finomítani, illetve egyszerűbbé tenni a fejlesztéseikkel.
A hetvenes években egy magyar feltaláló, Straub Tamás szabadalmaztatta a Magyar Találmányi Hivatalnál a "Védőruha, főleg motorkerékpárosok számára" elnevezésű találmányát, mely gyakorlatilag a mai légzsákos kabátok ősének tekinthető. Az egyes gyártók sokat finomítottak azóta a megoldáson, s a legfrissebb ilyen módosítás a Ducati és a Dainese nevéhez fűződik. A két talján cég a már létező felsőruházatot kombinálta egy forradalmi újítással, mely segítségével mellőzhető a körülményes csatlakozó kábel használata.


Működés közben a Dainese D-Air légzsákos kabát

Korábban a motorhoz rögzítették az általában beépített patron(ok)ból felfúvódó kabátokat, így eséskor a leeső vezető vagy utasa rántotta meg a rögzítő kábelt, mely hatására működésbe lépett a szerkezet. Ezt helyettesíti a nemrég debütált Multistrada D-Air, mely nem rendelkezik önálló vezérlővel, helyette a motor sajt szenzorai küldenek jelet vezeték nélküli kapcsolaton keresztül, ha balesetet észlelnek, s a ruházat légpárnái a parancsot követően 45 ezredmásodpercen belül működésbe lépnek.
dainese d air multistrada A Dainese D-Air felépítése
Az újítás túl van az első teszteken, és immáron szériagyártásra kész, s a készítők közleménye szerint néhány héten belül már a boltok polcain is elérhető lesz a vezeték nélküli kapcsolattal működő légzsákos kabát.