Egyre több jó minőségi út épül országszerte, ami a motorosokat is érinti, elég csak a felújított és ütéselnyelő korláttal szegélyezett mátrai 24-esre gondolni. Az már annál nagyobb gond, hogy a tükörsima aszfalt sokakat tudásukon túlmutató száguldásra csábít.

Egyedi táblákkal próbálják megelőzni a baleseteket Héregnél

Ezt elégelték meg a helyi zsaruk és a környéken lakók, valamint a Motorosok is Lehetnek Angyalok elnevezésű, helyi jótékonysági felvonulás szervezői is, és rendhagyó módon intézkedtek - tavaly év elején és most ősszel is egy-egy nem mindennapi táblát helyeztek ki a héregi szakasz legkritikusabb pontjaira. Mindkét figyelemfelkeltő jelzést az „Angyalos” alakulat irányítója, Lehotay Kata és testvére, Miklós készíttette.

egyedi-tablakkal-probaljak-megelozni-a-baleseteket-heregnel-23733
Évekkel ezelőtt felújították az útszakaszt, viszont így igazi motoros zarándokhellyé vált a Komárom-Esztergom megyei szerpentin. Sokan azonban nem tudnak megálljt parancsolni a száguldozásnak, ezért is gyakoriak a balesetek. Fotó: Kemma.hu

Nem titkolják, hogy a sárga alapú, meglehetősen provokatív táblákkal főként a motorosokra szeretnének hatni, és bíznak benne, hogy az egyedi grafika kellő elrettentő erővel bír, és elgondolkodtatja majd a vezetőket. Természetesen a rendőrség is folyamatosan kampányol a biztonságos motorozásért, látványos videókkal igyekeznek illusztrálni a felelőtlen gyorshajtás veszélyeit:

Bízunk benne, hogy lesz eredménye a civilek kezdeményezésének, ugyanis nem túl rózsás a hely baleseti statisztikája. Két éve 39 alkalommal helyszínelt a rendőrség itt baleset miatt, tavaly pedig 57 személyi sérüléses ütközést jegyeztek fel a dorogi rendőrkapitánysághoz tartozó területén, s ebből 13 esetben a Bajna és Héreg között elterülő szerpentinen történt a karambol. Mi több, idén októberig huszonöt személyi sérüléssel járó baleset történt a 1119-es úton, ezek közül nyolc Bajna és Héreg között, a legveszélyesebb útkanyarulatban, a 17-es kilométerszelvénynél volt. Az utóbbiak mindegyikét motoros okozta, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy további öt motoros úgy sérült meg a 1119-esen, hogy vétlen volt az ütközésben.