Folytatódott az új KRESZ átfogó megújításához kapcsolódó szakmai egyeztetéssorozat, és a motorkerékpárok, robogók után ezúttal a mikromobilitási eszközök – ezen belül is az elektromos rollerek – szabályozásáról esett szó.
Tilos lesz sisak nélkül rollerezni az új KRESZ szerint
A mikromobilitási eszközökről szóló egyeztetésen mintegy 15 résztvevő vett részt, ahol elhangzott:
a jelenlegi szabályozás hiányosságainak egyik legfontosabb területe az elektro- és mikromobilitási eszközök világa. A tervezet ezért a használatot életkori szabályokhoz és védőfelszereléshez kötné, sőt a vezetői engedélyt is előírná a jövőben.
Berta Tamás, a Közlekedéstudományi és Építésügyi Minőségellenőrző Intézet közlekedésbiztonságért felelős igazgatóhelyettese szerint az új KRESZ rögzítené a mikromobilitási eszközök fogalmát, és a motoros rollereket két kategóriába sorolná, úgymint kis és nagy teljesítményű motoros roller.
Az egyeztetésen elhangzott: a biztonságközpontú megközelítésre azért is szükség van, mert az elektromobilitási eszközökkel összefüggő balesetek száma az elmúlt években drasztikusan nőtt. Ezért aztán szigorúbb előírásokat vezetnek be az új KRESZ-ben, kezdve a kis teljesítményű, legfeljebb 1000 wattos és 25 km/óra végsebességű modellekkel.
Ezeket csak 12 év feletti vezető használhatja, kötelező – legalább – a kerékpáros sisak, és járdán 10, máshol pedig legfeljebb 20 km/órával haladhat. Akárcsak eddig, tilos ittasan rollerezni, hiszen ez pont ugyanolyan kihágás, mintha piásan motorozna vagy autózna az ember.
Ezért van szükség jogosítványra a rollerezéshez
Az összes többi, tehát 1000 watt és/vagy 25 km/óra feletti rollerre a segédmotorok (új KRESZ-ben: robogók) szabályai vonatkoznának. Eszerint csak vezetői engedéllyel, 14 éves kor felett, motoros bukósisakban és kötelező biztosítással használható, a kerékpárutakon pedig csak városon kívül közlekedhet.
Vagyis városon belül köteles az úton, az autók között haladni, és természetesen ugyanúgy érvényes rá a zéró tolerancia – ha rollerezel, egy pohár sör miatt is bajba kerülhetsz.
A szigorításra azért volt szükség, mert a rolleresek – arányaiban – minden más közlekedőnél több balesetet okoznak Magyarországon, és kirívóan magas a sajáthibás karambolok száma.
Egy év alatt 576-szor helyszíneltek balesetet okozó rolleres miatt, ami azért is aggasztó, mert ez a szám csaknem évente duplázódik. Elképesztően magas az okozói arány: egy korábbi felmérés szerint a rollerbalesetek 80-85%-ában a roller vezetője okoz kárt másik járműben, és csak 15-20%-ban vétlen, ráadásul a balesetek hozzávetőleg negyedét ittasan követték el.