Büszkén jelentette be a kizárólagos hazai forgalmazó Elektrobiker, hogy ma reggel megérkeztek Magyarországra a Talaria Sting TL4000 és X3 Concept modellek első példányai. A TL4000 a népszerű TL3000 továbbfejlesztett változata, és mint a közvetlen összehasonlításból kiderült, minden tekintetben jobb elődjénél.

elektrobiker-talaria-tl3000-tl4000-osszehasonlitas
Az első fecskék: kicsomagolásra várnak a ma érkezett Talariák, melyeket szombaton ki is próbálhatnak az érdeklődők

Megérkezett az új Talaria TL4000

A hatótáv 60-70-ről, 70-80 kilométerre nőtt, míg az akkumulátor kapacitása immáron 2,7 kWh a korábbi 2,3 helyett. A hatótáv annak ellenére lett nagyobb, hogy a beépített villanymotor névleges teljesítménye immáron 4 kW, s így a TL4000 kereken 80 km/órás végsebességre képes.

elektrobiker-talaria-tl3000-tl4000-osszehasonlitas
Az új Talaria legnagyobb forgatónyomatéka 45 Nm a korábbi 34 helyett

Emellett a tervezők növelték a szabad hasmagasságot is – kereken 300 mm-re, ami a ralimotoroknak is becsületére válna –, sőt a tengelytáv is hosszabb lett pár milliméterrel, hogy még jobb legyen a TL4000 egyenesfutása. Az újdonság máris megtekinthető az Elektrobikernél, sőt akik időben regisztráltak, azok most szombaton ki is próbálhatják a piliscsévi krosszpályán, akárcsak Talaria többi modelljét. Akkor se keseredj el, ha lemaradtál a pilisi tesztelésről, ugyanis a nagy sikert látva máris újabb tesztnapot szervezését tervezi a forgalmazó, amiről a honlapon, illetve hírlevélben értesíti majd az érdeklődőket.