A balesetek alatti hozzászólásokban többször láthattátok már, hogy a kommentelők a túl enyhe büntetésekre panaszkodnak, például amikor valaki lerokkan vagy életét veszíti, a vétkes pedig megússza felfüggesztett szabadságvesztéssel. Ez alapján úgy tűnhet, hogy valóban kesztyűs kézzel bánnak a közlekedési bűncselekmények elkövetőivel, de ez korántsem igaz.

eltiltas-alatt-vezetes-borton-2023
Immáron két éve bűncselekmény Magyarországon az eltiltás alatt vezetés, akkor is, ha a sofőr nem okoz balesetet. Három évig terjedő szabadságvesztés járhat érte, sőt egy esetben letöltendőt szabtak ki azért is, mert a tulajdonos olyannak engedte át (!) a vezetést, akinek nem volt jogsija

Napjainkban is közel hatszázan töltik fogház- vagy börtönbüntetésüket azért, mert szabálytalanságot követtek el. A Magyar Nemzet utánajárt, hogy miért kerülnek rácsok mögé az autósok, és többségében ittas vezetés volt az ok. A közel 600 elítéltnek a fele, egészen pontosan 292 ember ébred cellában emiatt, illetve 39-en kábítószertől befolyásolt állapotban vezettek, ezért ítélték el őket.

Szabadságvesztés jár az ittas vezetésért

Mondhatnánk, hogy ez a motorosokat nem érinti, hiszen a nagymotorok vezetői – már csak saját érdekükben – sem ülnek nyeregbe, ha ittak, de ez sajnos nem így van. A rendőrség és a KSH számai alapján öt év alatt több mint hétezer ember sérült vagy halt meg ittasan vezető sofőr miatt, emellett 678 segédmotoros és 241 motorvezető került bíróság elé ugyanezért.

eltiltas-alatt-vezetes-borton-2023
Az évi 3300 ittasan okozott balesetből 36-ban volt motorvezető az elkövető és 96-ban segédmotoros (A kép illusztráció)

Öröm az ürömben, hogy folyamatosan csökken az ittas vezetők és az ittasan okozott balesetek száma. Legalábbis erre utal, hogy amíg a korábbi években, csak a nyári szezonban 20-30 balesetet okoztak piás nagymotorosok, tavaly ez a szám már 17-re csökkent.

Egyre kevesebb összességében is az ittas gázolások, karambolok száma, de így is évente 3300 balesetről beszélhetünk.

Érdekesség, hogy a gyakran veszélyeztetett közlekedőként említett kerékpárosok és gyalogosok milyen gyakran elkövetői az ittas, személysérüléses baleseteknek: ez a két csoport évente 200-250 esetben ad munkát a helyszínelőknek okozóként.